Az adó, 1929 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4-5. szám - A fényüzés megadóztatása és a fényüzési forgalmi adó különleges helyzete az adórendszerben

Dr. Hajdú: A fényűzés megadóztatása. bevételekről kell gondoskodnia és nem válogathat a jövedelmi forrásokban az etika és morál követelményei szerint." — „Azt is tanítják, . . . hogy az állam szociálpolitikai célokat követ az adóztatásnál, mert szabályozólag nyul a nemzeti vagyon és jövedelem megoszlásba, amidőn pl. adómentesen hagyja a létminimumot ... Ez is tévedés. Nem azért hagyja az állam adómentesen a létminimumot, mert ezzel a szociálpolitika követelményeinek akar eleget tenni, hanem mert oly tömeges és folyton mozgó adóalanyokkal áll szemben, hogy az adó kivetésének és behajtásának költségei túlhaladják az egész adó hozadékát. Azért hagyja az állam adómentesen a létminimumot, mert nem tudja megadóztatni. Nem szociálpolitikai, hanem fiskális érdekből adómentes a létminimum." (14) Dolgozatunk keretéhez képest talán kissé hosszasabban is idéztünk, de ezt nem tettük céltalanul és haszon nélkül, mert Fellner meggyőző okfejtése után felesleges, hogy a fényűzési adóknak hirdetett szociálpolitikai, illetve morális céljait más módon is igyekezünk megcáfolni. Csak annyit kivánunk még megállapítani, hogy éppen a fényűzési forgalmi adó bizonyítja legjobban az államnak rideg fiskális célját a fényűzés megadóztatásánál is, mert ezzel a csecsemő korban levő adóval nemcsak a valóságos fényűzési tárgyakat, de a közszükségleti cikkeknek egész sorozatát is megterhelte, illetve bevonta a megadóztatás körébe. Fényűzési adókkal már az ókortól kezdve találkozunk legtöbb állam adórendszerében. Ugy a görög, római, s a középkori, mint a modern államok szélesen kiépített és kifejlesztett háztartásaiban megleljük ezeket az adókat. Lényeges különbség mutatkozik azonban a cél tekintetében az ókori és a modern fényűzési adók között. A görög és római államok fényűzési adóinak a célja „erkölcsrendészeti" volt. Feladatuk az lett volna, hogy a túlhajtott, szinte erkölcsökbe ütköző fényűzésnek gátat vessenek. Hogy a fényűzési adó — legyen az bármily magas kulcsú is — alkalmas volna arra, hogy tárgya megszerzését megakadályozza, az kétséges. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gazdaságilag kedvezőtlen és nehéz időkben éppen a fényűzési cikkeknek minősített és deklarált tárgyak irányában nő meg a kereslet különösképpen. Annál inkább kétségbe vonható az a körülmény, hogy az ókori, főképpen a római birodalom fényűzési adói alkalmasak lettek volna az erkölcsi összeomlás megakadályozására. Lehetséges, hogy kezdetben bizonyos mértékben ellensulyozólag hatottak a fényűzési adók a pazarlásra, do hogy az ókori kapitalizmus kifejlődésekor, annak reprezentánsaira s általában az ókori középosztályra bármily csekély gátló (14)| L. Fellner Fr.: A Közgazdasági Egyetemen Pénzügytan e. alatt tartott előadásait 25. o. Budapest 1923. 116 4—5 sz.