Az adó, 1928 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 10. szám - Lakóház mint ingóság

Kakuk Sándor: Lakóház mint ingóság. társasági szerződési (részvénykibocsátási) illeték azonban, mint az első szervezéssel kapcsolatos költség, az adóköteles nyereséghez nem számítható hozzá." Íme, a jogszabálynak a jogelvvel való összeütközéséből folyó végeredmény az, hogy: 1. az első kibocsátás társasági szerződésének illetéke, amely bírói felfogás szerint nem alapítási költség, alapítási költségnek minősül és üzleti kiadásként elismerendő; 2. az alaptőkeemelések, tehát a valóban üzleti célt szolgáló pénzszerző, vagy kölcsönügyletek illetéke azonban nem üzleti költség, és így üzleti kiadásnak el nem fogadható. Apró, talán nem is a vállalatok létérdekeibe vágó kérdés ez, amit itt tárgyaltam, de példája annak, hogy jogszabály alkotásánál nem szabad a jogfejlődést és az elvi alapokat szem elől téveszteni. Vannak törvényes rendelkezések, vagy illetékes magyarázatok, amelyek kaotikus időkben helytállók lehetnek, de ha tisztul a láthatár, az ilyeneket — mint az itt tárgyaltat is — minél hamarabb eliminálni kell. líiniMUinillinnnin!IU!IMIIIUninilimMinjM!H!:iniHnH!!(MnHIHÜÜi!E!Hn!H!l!n»liliíM!!!i!ini!!!!llM!!l!ll!lll!ll Lakóház mint ingóság. Irta: Kakuk Sándor pü. tanácsos, a szegedi kir. adóhivatal főnöke. Szokatlan a magyar embernek olyan dolgot ingóságnak nevezni, amely a földdel rendeltetésénél fogva szilárd és elválhatatlan kapcsolatban van. És mégis éppen nálunk fordulnak elő szembeszökően oly esetek, amelyekben az általános felfogással ellentétben, a földbe alapozott házakat bizonyos esetekben sokan ingóságnak minősítik. Ez a téma egy derült ezüstös fényű őszi délután ragadta meg figyelmemet. Városunkban ugyanis új ember lévén, hivatalos órák után egyik hivataltársammal gyakran körsétákra indultam, hogy a város külső képével megismerkedjem. Egyik meleg szeptemberi délután a városon és körtöltésen kívül sétálva, társa a szokásos magyarázatok során egyszer csak az előttünk elterülő külső városrész házaira mutatva azt a meglepő kijelentést tette, hogy íme ezek az új házak mind egytől-egyig ingóságok, köztük egyik sem ingatlan. Ez a kijelentés annyira meglepett, hogy kíváncsi voltam a megfejtésre s azért magyarázatot kértem. Barátom erre a következő elbeszélésbe fogott. „Az 1923. évben a város elöljárósága házhelyekről volt kénytelen gondoskodni a folyton szaporodó népesség elhelyezésére. Ezért úgy gondolkozott, hogy jobb lesz önkéntes bérbeadás útján kiosztani a földet, mint az igénybevételt bevárni. Ezért a szándékot 364 10. sz.