Az adó, 1928 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8-9. szám - Az adómorál Németországban

Joggyakorlat. kötelezett volt s azt a beolvasztó vállalat tovább fizeti. II. Ha az ingatlan átruházásáról szóló szerződésben az ingatlan értéke nincs feltüntetve, az illetéket annak kiszabása előtt nem kell befizetni, s nemfizetés esetén késedelmi kamat csak a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 30 nap után követelhető. Indokok: Az illetékkiszabás végett bemutatott és 1924. évi április hó 29-én kelt telekkönyvi bekebelezési engedély szerint az A. cementpalagyár részvénytársaság b.—i cég az 1924. évi április hó 15-én megtartott rendes közgyűlési határozat folytán beleegyezését adta ahhoz, hogy a b—i 3.054. számú telekkönyvi betétben felvett ingatlanok tulajdonjoga a panaszos cég nevére bekebeleztessék. A kiszabási iratokhoz csatolt levél szerint ugyanis az A. cementpalagyár részvénytársaság a panaszos részvénytársasággal, abba való beolvadás útján egyesült, akként, hogy a beolvadó részvénytársaság 7.500 db. részvénye ellenében a panaszos cég a saját részvényeiből ugyanennyit fog a beolvadás által megszűnő részvénytársaság részvényeseinek kiszolgáltatni; amennyiben pedig ezek a részvényesek részvényeiket kicserélés végett a hirdetményben kitűzött határidő alatt be nem mutatják, a később jelentkezőknek minden részvény után 10.000 koronát fog a panaszos cég megtéríteni. A fentebb említett ingatlan átruházás tehát a két részvénytársaság egyesülése folytán történt. A kir. adóhivatal az 1925. évi július hó 15-ike után teljesített illeték kiszabásnál az ingatlannak az okirat kiállítása napján volt 750,000.000 koronát, illetve az ennek megfelelő 51.724 aranykoronát tevő forgalmi értéket vette alapul és az 1927. évi január hó 10-én kézbesített fizetési meghagyással 5%-os ingatlan vagyonátruházási illetéket szabott ki akként, hogy az illeték után 1924. évi május hó 14-étől késedelmi kamat fizetendő. A pénzügyigazgatóság a íelebbezésére elutasító határozatot hozott. Az illetékköteles fél panasziratában és ezt kiegészítő beadványában azért támadja a másodfokú határozatot, mert a beolvadt vállalat terhére illetékegyenérték volt kiszabva és azt a panaszos cég tovább is változatlanul fizette, vagyonátruházási illeték tehát nem fizetendő, továbbá, mert a 750,000.000 korona forgalmi értéket abban a tudatban fogadta el az egyességkötés alkalmával, hogy az illeték nem lesz több 2.586 aranykoronánál; arra azonban nem számított, hogy 3 évre visszamenőleg évi 12% késedelmi kamat fizetésére is kötelezik, így tehát az egyesség nem kötelező; de különben is a kicserélt részvények értéke az okirat kiállításakor nem volt több 1.000 aranykoronánál, az illeték tehát ez összeg után jár. Támadja végül a késedelmi kamat fizetési kötelezettségnek 1924. évi május 14-ikétől történt megállapítását, mert az okiratban az ingatlannak sem vételára, sem becsértéke nem volt kitüntetve és így az illeték kiszabása előtt az illetéket befizetni nem tartozott. A bíróság a panaszt az illeték jogosságát és helyességét támadó részében alaptalannak találta. Az 1.920. XXXIV. t.-c. 108. §-ának (3) bekezdése értelmében részvénytársaságok egyesülése esetén az egyesülő részvénytársaságok tulajdonában volt ingatlanok átruházása után is 5%-os ingatlan átruházási illeték fizetendő, melynek alapja az (l) bekezdésből, de a törvény 24. §. (l) bekezdésének általános rendelkezésből is kitünőleg a ingatlan értéke. Az illeték fizetési kötelezettség a tulajdonjog átruházására vonatkozó okirat kiállításakor, 1924. évi április hó 29-ikén keletkezett; ennélfogva a hivatkozott t.-cikk 25. §-a értelmében az akkori közönséges forgalmi érték szolgál az illeték alapjául, ezt pedig a panaszos egyesség úcján, minden fenn tartás nélkül 750,000.000 koronában, fogadta el. Az adóhivatal tehát az ennek megfelelő 31.720 aranykorona után jogosan és helyesen szabta ki az illetéket. Minthogy pedig az 1920 : XXXIV. t.-cikk 6—8. §-ai tüzetesen sorolják fel a vagyonátruuá zási illetékre vonatkozó kedvezményeket és mentességeket, a felsorolásban pedig az illetékegyenérték köteles felekkel kötöttt jogügyletek említve nincsenek; ennélfogva panaszosnak az illetékmentesség iránti igényét jogosnak elismerni nem le8—9. sz. 347