Az adó, 1928 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 8-9. szám - Ujabb adómérséklés
Dr. Túry Zoltán: Ujabb adómérséklés. Ma a helyzet lényegesen változott: az állami bilánc szilárd, de a gazdasági élet inog, s éppen ezért vizsgálni kell, helyes volt-e, illetőleg a jövőre nézve helyes leend-e a múlt irányelveivel való végleges szakítás? Itt elsősorban a kétszeres adózás tényére kell rámutatnom, arra, hogy a földbirtokból, a házbirtokból, valamint a tárcarészvényekből eredő jövedelem a mai szabályok szerint kétszeresen adózik. Rá kell továbbá mutatnom arra, hogy a társulati adó 16—30%-os kulcsa oly magas, hogy ezek mellett az adónak adójellege megszűnik és állami haszonrészesedéssé alakul át. Mégis ez utóbbit inkább találom fenntarthatónak és megokolhatónak, mint az előbbit. Az atrocitás sohasem oly bántó, mint az igazságtalanság. A gazdasági igazsággal ellenkező rendelkezés a jogszabályok megkerülésére csábít, sőt kényszerít. Az igazságossággal ellenkező rendelkezés az adóetika gyilkosa. A kétszeres adóztatás kikerülhető úgy, ha a társulati adót felbontjuk arra a két elemre, amelyből áll: a társulat kereseti adójára és a társulat jövedelemadójára. Előbbinél mentesíteni kell azokat a bevételi tételeket, amelyek már más adóval érintve vannak és azokat, amelyek a társaságnak nem üzletszerű ténykedéséből fakadnak; utóbbinál az összes bevétel adóztatása már nem kétszeres adóztatás. A kincstárnak nem a vállalatok közvetlen adóterhének emelésével, hanem eddig kellően ki nem használt adónemek helyes fejlesztésével kellene az így előálló hiányt fedezni. Ez pedig a jövedelemadónak és a vagyonadónak oly irányban való fejlesztése volna, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok ennek a két adónak alanyaivá lennének. Fizessenek a társulati adón felül üzleti nyereségük és vállalati vagyonuk után jövedelem- és vagyonadót, amivel szemben a természetes személyek birtokában levő részvények jövedelme és értéke ezeknél az utóbbiaknál a jövedelem- és vagyonadó alól mentesítve volna. Ügy vélem, ezen a helyen nem kell hosszasabban vitatnom azt, hogy a természetes személyek jövedelem- és vagyanadó bevallásai alapján az osztalékpapíroknak csak csekély töredéke kerül e két kiegészítő adó alá, míg a többi rész a kincstárra nézve elveszett és a büntető szankciók egész sorozata sem lesz képes az osztalékpapírokban rejlő mérhetetlen adóalapot megfelelően utolérni. A vállalat ellenben a kincstár részére biztos adóalany, amely ezt az adóterhet az osztalék minimális csökkentésével áthárítja és pedig úgy, hogy az osztalék csökkenése a részvény értékét sem befolyásolja, mert a részvényes abban csak azt az adót viseli, amelyet — ha bevallása helyes volna — különben is viselni volna kénytelen. Nem csekély jelentőséggel bír ennél a megoldási módnál az az eredmény, hogy általa némi enyhe és burkolt adóztatást visel a külföldi tőke is, amely pedig az osztalékpapírok után a jövedelem- és vagyonadó alól ezidőszerint mentes. 322 8—9. sz.
