Az adó, 1927 (15. évfolyam, 1-10. szám)
1927 / 1. szám - Elévülés a pénzügyi jogban különös tekintettel az illetékekre
Dr. Takács Gy.: Elévülés a pénzügyi jogban különös tekintettel az illetékekre. in ii iif Hittn if Mirii 111 in iiiiiiiiiiiiiiiiiimtii 111 u II 1111111 IIMI II II ii i JI i f 11 III ii ni i II III iit 1ifi II tiiiiiiTiiilii M IIIII i rii^ E szemszögből tehát meglehetősen groteszkül hat az a körülmény, hogy a közadókezelési hivatalos összeállítás idézett szakaszának ugyanabban a bekezdésében nyer kifejező formát a természetes kötelemnek e logika szerinti elismerése és tagadása. Az említett bekezdés ugyanis így szól: „az elévülési kifogás csak a rendes jogorvoslatok útján érvényesíthető. Az önként befizetett közadók visszafizetése elévülés címén nem követelhető". 4. Ad b) A fent vázolt gondolatmenetben, melynek sarkpontja az a feltevés, hogy az elévülési időszak elmultávval a jog automatikusan veszíti el a civilis causat, az elévülési kifogás nem foglal el alkotó helyet, mert az elévülés jogmódosító hatása az idő folyásával önmagától bekövetkezik. E felfogás szerint az elévülési kifogás már megcsökkent erősségű joggal (naturális keretek közé süllyedt joggal) áll szemben. Szemben áll tehát oly joggal, amelyen az időfolyás minden támasz nélkül végezte el degradáló hatását. Ehhez képest az elévülési kifogást egyéb kifogások mellett annyiban kell privilégizált helyzetben elképzelni, hogy határidők nélkül volna szabad érvényesülnie, mert hisz ellenkező esetben mulasztás következtében a megcsökkent értékű jog (naturális obligatio) érvényesíthető, ami a már elveszett civilis causanak újból való megszerzését jelentené. Az a) alatt mondottak szerint az elévülési kifogás nem működik közre kőnstitutive az elévülés felidézésében, de viszont privilégizált a helyzete. Ennek éppén ellentéte az a felfogás, amely nagymértékben alkalmas a közadckezelési hivatalos összeállítás elévülési szakaszának, illetve általában az elévülési kifogás terminushoz kötöttségének elvi alátámasztására. Az idő folyása — e magyarázat szerint — önmagában nem devalválja a kötelmi jogot. Más szóval, az elévülés jogkoptató hatása pusztán az idő folyásával be nem következik s ahhoz, hogy az obligáció természetessé változzék, még egy tényezőre van szükség. így tehát az elévülésben két tényező hat kőnstitutive közre: az idő folyása és az elévülési kifogás, mely utóbbinak felhozása nélkül a kötelem nem vesztette el civilis erősségét s így elévültnek nem is tekinthető. E milliőben az elévülési kifogás alkotólag hat közre az elévülés megjelenésében, de a határidők tekintetében e kifogás számára különleges helyzet nem konstruálható s így alaposan foglalhat benne helyet a forgalom biztonságát célzó ama jogszabállyá vált gyakorlat,1) mely szerint az elévülési kifogás csak a rendes jogorvoslati határidőkön belül hozható fel.2) *) Régente ezt az állláspöntot vallotta (pénzügyi jogszabály még: nem volt) az 1886. évi 545. sz. s az 1888. évi 1.201. sz. közig, bírós. elvi jel. határozat. J) Éles megvilágításban ütközik ki ez az álláspont Rallánál. „Az aktív joghelyzetekkel, szubjektív jogokkal' való élés, azok gyakorlása jogrendszereink szerint a jogosult fél tetszésétől függ ugyani, mindazonáltal bizonyos vagyoni jogok wem gyakorlása, nem érvényesítése, h,a az a jogparancsban meghatározott bizonyos ideig tart és ha erre a passzív jogalany 10
