Az adó, 1926 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 10. szám - A társulati adó reformja

Gazda Károly: A1 társulati adó reformja. szanálás és a pénzügyi stabilizáció, sikerét kizárólag hazánk iparának köszönheti és semmit sem kapott országunk agrártermelésétől. Ezt nem azért mondom, mert az államszanálás pénzügyi egyensúlya a merkantilosztály adóinak fesrófolása révén biztosíttatott elsősorban; az agrártársadalom is kivette részét az állami terhek viselésében, ha talán nem is oly mérvben, mint a merkantilosztályok. Hanem a szanálás gazdasági értelemben támaszkodott kizárólag a magyar iparra és bankokra, mert valutánk stabilizációja a Magyar Nemzeti Bank devizakészleteinek felhalmozódásával vált csak lehetségessé, ez pedig kizárólag a részvénytársulatoknak köszönhető. Hazánk iparvállalati, melyeket az infláció minden forgótőkéjüktől megfosztott, a válság beállta után üzemeik folytonosságának biztosítása céljából, — a belföldi tőkeszegénység folytán tőkéhez nem jutván — kénytelenek voltak külföldön orientálódni kölcsönök iránt. Megkezdődött a nagy magyar bankoknak és iparvállalatoknak külföldi Canossa-járása és a kapott külföldi valuták és devizák a Nemzeti Bankhoz kerültek, amely azok ellenében magyar koronajegyeket emittálhatott, de nemcsak abban a mérvben, amelyben a devizákhoz jutott, hanem ezt kétszeresen-háromszorosan meghaladó mértékben. Ha úgy véljük, hogy a gazdasági krízis mélypontján túl vagyunk és a gyógyulás lassan bekövetkezik, úgy ennek legjelentékenyebb szimptcmáját az országban keringő pénzmennyiség szaporodásában látjuk. Az általános gazdasági konszolidáció 9/io-ed részben nagy részvénytársulatainknak köszönhető, amelyek nehéz kamatozás mellett, terhes feltételekkel biztosították szükséges forgótőkemennyiségüket és amelyeken egész gazdasági életünknek jelenleg fokozódó pénzbősége nyugszik. Ha semmi más ok nem támasztaná alá azon követelményt, hogy a társulati adózásban a részvénytársulatoknak ezen terhekért rekompenzáció nyújtandó, már maga ez is elegendő volna ahhoz, hogy a részvénytársulatok indokolt követelésekkel lépjenek fel a társulati adózás megkönnyítésére nézve. Az államfiskális szempontok azonban semmi érzékenykedést nem engednek meg. Nem elismrésről és nem morális kompenzációk teljesítéséről van szó akkor, amidőn a társulati adózás lehetetlenül magas adólábának megszüntetési szükségességét aláhúzzuk. Ha a társulati adózás jelenlegi mérve fennmarad, úgy ez a gazdasági krízist állandósítja; akkor egy-két év leforgásán belül újabb összeomlással számolhatunk, mely esetleg oly mérvű lesz, hogy maga alá fogja temetni társulatainkat, tönkretenni az irántuk feléledő bizalmat és felette súlyos megrázkódtatásnak fogja kitenni egész gazdasági életünket. Világos, hogy ezen előrelátható és szigorú logikával bekövetkező történéseket pénzügyi kormányzatunknak meg kell előznie és a társulati adózás reformját a lehető leggyorsabban végre kell hajtania. Mert egészen kétségtelen tény, hogy a jelenlegi gazdasági krízis, csakúgy, mint a gazdasági válságok általában, forgótőkehiányban jut kifejezésre. A forgótőke kategóriája magángazdasági fogalom. Közgazdasági fogalommá akkor válik, ha elméletileg összelő, sz. 393