Az adó, 1926 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 7-8. szám - Egyenes adóügyeink köréből

Dr, TÍU Károly: A könyvszerű jövedelmek megadóztatása. könyvekből úgy az üzleti nyers bevételt, mint az üzleti forgalmat és a valóságos tiszta jövedelmet pontosan meg lehet állapítani, a hiv. 50. §-ban előírt külön könyvvezetés, segédkönyvek vezetése alól fel vannak mentve. A kereskedelmi törvény azonban nem írja elő, hogy a bejegyzett cég milyen könyveket tartozik vezetni, ennélfogva minden adózó a könyveit a kereskedelmi törvény szerint vezetett könyveknek kívánja elismerni, amivel a hivatkozott 50. §-ban előírt segédkönyvek vezetésének kötelezettsége alól az adózó mentesül és az ellenőrzési alkalom elmarad. így aztán az ellenőrzés lehetőségének hiányában az adózó bátran hivatkozhatik a könyveire és kívánhatja azok elfogadását, egyrészt, mert tételes intézkedések értelmében ehhez joga van, másrészt az állandó bírói gyakorlat a fél ezen jogának érvényesítését a törvény szellemében biztosítja is. A tiszta alakiságok tehát megdöntik az anyagi igazságot. Nem szenved kétséget, hogy lehetnek alanyok, akik a becsülettel vezetett könyveik alapján való adóztatáshoz az igazság nevében is ragaszkodhatnak, azonban nec vere nec dignum est, hogy a jogosság örve alatt minden adózó hátba támadhassa az igazságot. Néhány dicséretes kivétel miatt az általános igazság nem szenvedhet. A közkereseti társaságok társulati adójának megszüntetése is körülbelül a kötelező könyvszerű eredmény (helyesebben eredménytelenség) mellőzhetése céljából történt, hogy elkerültessék ama diszparitás, amely az egyéni cégek kárára és a kötelező könyvszerinti adóztatás alá tartozó közkereseti társaságok javára mutatkozott. Azonban a közkereseti társaságok adóztatásában az 1925. évi 400. sz. H. Ö. megjelenése lényegileg csak adókulcsbeli és anyagi jogszabálybeli egységesítést, nem pedig adóalapbeli több eredményt jelentett. Végül helyénvaló itt említeni ama sérelmet, amely a kincstár érdekeit éri a könyvek alapján való adóztatás mellett az árlemorzsolódások folytán is. Az egyes adózók áruszámlája ugyanis 1925. évben veszteséget mutat, annak dacára, hogy a leltári készlet belső értéke a készlet szaporodása folytán emelkedett és az eladott árukon haszon mutatkozott az év folyamán. A szóbanforgó áruszámla-veszteség keletkezésének oka abban keresendő, hogy az üzleti év elején megvolt árukészlet a megnyitó mérlegben nagyobb papírértéket képviselt, mint az év végén a lemorzsolódott egységárakkal értékelt s az év elején megvolt készletnél tetemesen nagyobb éwégi készlet. A társulati adóról szóló H. Ö. 13. §. (16) b) pontjához fűzött utasítás (13) bekezdése értelmében „olyan esetekben, amikor a vállalat hitelt érdemlően igazolja, hogy az adóévet megelőző év végén készített leltárban bennfoglalt valamely áru- vagy anyagkészlet az Utasítás (5) és (6) bekezdésében szabályozott eljárás szerint aranykorona értékben átszámítva nagyobb aranykorona értéket eredményezni, mint ugyanezen áru- vagy anyagkészlet egy év előtti aranykorona értéke, az összehasonlítandó aranykorona- értékek kiszámításánál ezek az áru- és anyagkészletek a megfelelő üzleti év végén megvolt aranykorona értékben veendők fel". Ezen intézkedés intenciója az, hogy változatlan készlet belső értékének emelkedése esetén is változatlanul a korábbi értékben vétessék fel. Az üzleti események ilyen 7—8. sz. 299