Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 1. szám - Magyarország vámszaki reformjai [1. r.]
Szerkesztői üzenetek. alapot nyújt a hazai termékeknek külföldi piacokra való kivitelét biztosító nemzetközi szerződések megkötésére. Itt kell megemlítenem, hogy az 1924 : XXI. t.-c. természetesen csak autonóm tételeket tartalmaz, tehát tulajdonképen csak keret, amelynek egyes tételeit a nemzetközi vámszerződések módosítani fogják. Ezidőszerint tarifális szerződésünk nincsen, azonban ilyen szerződések létesítése iránt a tárgyalások egyes szomzédos államokkal már folyamatban vannak. Ezek előrebocsátása után legyen szabad a most életbelépő reformokat kissé részletesebben ismertetni. Még meg kell említenem, hogy a m. kir. minisztériumnak 1924. évi 8.250/M. E. sz. rendelete egyelőre csak az új vámtarifát léptette életbe 1925. január 1-ével a behozatali és kiviteli tilalmak egyidejű megszüntetése mellett (kivételképen tilos továbbra is az alább részletezett néhány hulladék és nyersanyag kivitele a belföldi termelés érdekeire való tekintettel). Első sorban az új vámtarifával vagy ennek életbeléptetésével kapcsolatos intézkedésekkel kívánok foglalkozni. (Folytatás a következő számban.) Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllfllllllllllllllllllllllllllllllllllll Szerkesztői üzenetek. K. J. Budapest. A törvény a házbirtokost kötelezi a házadó és a kincstári házhaszonrészesedés fizetésére. Ehhez képest, ha valamely épület vagy épületrész bérlője az általa bérelt helyiségek egy részét albérletbe kiadja és az albérlőtől nagyobb bérösszeget kap, mint amennyit ő a házbirtokosnak fizet, akkor a bérlő ezután a bértöbblet után sem házadót, sem kincstári házhaszonrészesedést nem tartozik fizetni. A bérlő az albérletbeadásból származó (jövedelme után azonban kereseti adót tartozik fizetni. B. A. Nagykanizsa. A társulati adó kivetése céljára az adóbevalláshoz mellékelni kell az üzleti év végén készített áru- és anj^agleltárt. Az értékeket aranykoronában kell feltüntetni. Ebből a célból az áru- és anyagkészletnek papírkoronában megállapított értékét 17.000-rel való osztás útján kell aranykorona értékre átszámítani. Munkásbiztositó pénztár Balassagyarmat. A kerületi munkásbiztosító pénztár nem közpénztár, tehát a hozzá kifizetés végett beadott számlákra a szá nlailletéken felül nyugtailletékeet nem kell leróni. Vízitársulat Dunabogdány. A vízjogról szóló 1885 : XXIII. t.-c. 172. §-a alapián kiállított engedélyokirat 40.000 korona illeték alá esik. Bércséplö Debrecen. A cséplőgépnek a gépekkel nem kereskedő cséplögépoilajdouos által történt eladása altalános forgalmi adó alá még abban az esetben sem esik. ha a cséplőgép tulajdonosának főfoglalkozása a bércsépi és volt. Közbirtokosság Bakonybél. A közbirtokosság érdekében kitermelt és a közbirtokossági tagok által akar eladott, akár pedig saját háztartásában elhasznált famennyiség a közbirtokossági tag részéről történt eladás, illetőleg elhasználás időpontjáig csak egy ízben esik általános forgalmi adó alá. 40 1. sz.