Az adó, 1924 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1924 / 1. szám - Mérlegezés és társulati adó
Dr. Doroghi Ervin: Mérlégezés és társulati adó. Mérlegezés és társulati adó. Irta: dr. Dorogili Ervin. Mindenekelőtt a részvénytársaságoknak a kereskedelmi törvény szerint felállítandó mérlege és az adómérleg közötti különbséggel kell foglalkoznunk. Ez az eltérés, nem mai keletű, és szinte átment a köztudatba, hogy az adómérleg nyereségfogalma tágabb. Pedig a jelenlegi adótörvény 12. §-a szerint is az adókivetés alapja az adóévet megelőző üzleti év „adóköteles nyeresége". A logikai interpretáció szabályai szerint az „adóköteles"jelző a „nyereség" szó előtt csak megszorítást és nem kiterjesztést jelenthetne. Következnék ez abból is, hogy a részvénytársaság vagyonadót fizetni nem köteles, már pedig minden, a valóságos nyereséget meghaladó alap után előírt adó tulajdonképen vagyonadó jellegével bir. Közgazdasági szempontból a kétféle mérleg közötti eltérés elvileg nem indokolt. A részvénytársasági mérleg kettős célt követ: adott napra való vonatkozással a társaság vagyoni, helyzetéről kíván tájékoztatást adni a részvényeseknek és a társasággal összeköttetésben álló személyeknek és; azonkívül meg akarja állapítani, melyik az a diszponibilis üzleti felesleg, amely a részvényesek között felosztható. Az adómérleg is az utóbbi kérdésre kíván válaszolni más vonatkozásban: Mi az az üzletévi felesleg, amelyből az államkincstár részére az adótörvényben megállapított kulcs szerint kiszámítandó adó céljára megfelelő kihasítás eszközölhető? A diszponibilis üzletévi felesleg kinyomozása, mint közös cél adja meg a helyes szempontokat a mérlegkészítési módszerek elbírálásához. Közgazdasági szempontból helyes lesz az a mérlegkészítési mód, amely a vállalat produktív céljaira szánt tőkeértékeket, értve ez alatt a részvényesek által tudatosan és saját elhatározásukból a társaság rendelkezésére bocsátott értékmennyiség termelő energiájának megfelelő vagyonérteket, legalább is> olyan mértékben konzerválja, amint ez a vállalat addigi teljesítő képességének fenntartásához szükséges. Az a mérleg, amely akár a részvényesek, akár az államkincstár részére ennél nagyobb elvételt enged, szükségkép az illető közgazdaság termelés.i eredményének csökkentéséhez vezet: tehát elvetendő. A másik oldalon a határt úgy lehet és kell vonni, hogy viszont kívánatos, hogy az, ilykép konzervált vagyonon túlmenőleg jusson a vállalat tulajdonosainak, a részvényeseknek az évi feleslegből annyi, amennyi szükséges ahhoz, hogy a részvénytársasági alakban való vállalkozás magángazdasági stimulánsa: a gyümölcsöző tőkeelhelyezés biztosítása csorbát ne szenvedjen; másfelől az államkincstár is kapjon annyit, amennyi az előbb jelzett célok veszélyeztetése nélkül az egyéb adó1. sz. 1
