Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 4-5. szám - Az 1000 holdon felüli mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága a bírói gyakorlatban

Joggyakorlat. Betétváttság. 1921 : XV. t.-c. 3. §. 55. Mentes a vagyonváltság alól a könyvelés szerint még fennállani látszó oly követelés, mely vételi megbízás folytán 1920. december 19-ike előtt kötött ügylet fedezésére le volt kötve s összege azért nem fizettetett ki eladónak, mert a tőzs­dei rend miatt csak 1920. december 19-ike után volt fizetendő. Indokok: A P. M. K. Bank 1920. évi december hó 16-án kelt levelével igazolva van a panaszosnak az az előadása, hogy a nevezett pénzinté­zetnek 1920. évi december hó 16-ika előtt megbízást adott arra, hogy ez folyószámlája terhére bizonyos ér­tékpapírokat vásároljon, s hogy ezt a megbízást a pénzintézet még de­cember hó 19-ike előtt elfogadta és foganatosította is. A pénzintézetnek ebből a leveléből kitűnik az is, hogy a panaszos által megvett értékpapírok vételára is, tehát a panaszosnak tar­tozása is megállapíttatott. Minthogy panaszos az ügylet meg­kötése napjától fogva a vételi összeg erejéig folyószámlakövetelésével már nem rendelkezhetett, a vagyonváltság alapját csak az a 203.005 korona 83 fillér képezi, amely az 582.940 korona számlaösszegből a fennállónak látszó, de a tőzsdetanács által megállapított leszámolórend szerint csak 1920. de­cember 19-ike után fizetendő 379.934 korona 07 fillér értékpapirvételárnak levonása után fennmarad­Az a körülmény, hogy a panaszom folyószámlájának megterhelése csak 1920. évi december hó 19-ike után történt, a vagyonváltság szempont­jából közömbös, mert a vagyonvált­ság kivetése tekintetében követendő irányelvek az 1921 : XV. t.-cikkben lettek meghatározva, s a kincstár követelési jogának, s a fél tartozása terjedelmét nem lehet attól függővé tenni, hogy a pénzintézetek minő könyvelési rendszert követnek. (Köz­igazg. bíróság 6.314/1922. sz.) Betétváltság. 1921: XV. t -c. 3. §. 56. Nincs helye a menekültek ré­szére biztosított kedvezményes va­gyonváltságkulcs alkalmazásának ak­kor, ha a kamatokkal növelt töke­állag 1920. december 19-én a 100.000 koronát meghaladta. indokok: Panaszos az 1920. május 27-én nyitott folyószámláján fennálló 101.030 korona követelése után kive­tett vagyonváltság leszállítását azért kéri, mert folyószámlájára eredetileg 100.000 koronát helyezett el, az ezen felüli követelése csak kamatszaporu­lat s minthogy e szerint elhelyezett követelése a 100.000 koronát meg nem haladja, mint igazotan menekült ma­gyar állampolgárnak igénye van az 1921 : XV. t.-c. 3. §-ában biztosított kedvezményes vagyonváltságkuJcs alkalmazásához. A panaszt jogosnak elismerni nem lehetett. A törvény fent idézett 3. §-a az igazoltan menekültek részére azt d kedvezményt biztosítja, hogy az 1918. november 1-je óta elhelyezett és 100.000 koronát meg nem haladó be­tétek, folyószámlakövetelések és le­tétek után a különben járó vagyon­váltságnak? feleösszege fizetendő. A törvény kifejezetten nem rendelkezik ugyan, hogy a kedvezményezett 100.000 korona tisztán az elhelyezett összegnek a határa-e, vagy abba a már a tőkéhez csatolt kamatok is betudandók-e; ámde mikor a törvény kifejezetten 100.000 koronát meg nem haladó folyószámlakövetelésekről szól, nem tekintheti azt, vájjon ez a követelés a kamatokkal már növelve van-e vagy nincs, csupán azt kutatja, hogy mily összegű a követelés, ha ez 100.000 korona, kedvezményben ré­szesíti, ha ezt meghaladja, nem. A törvény magyarázatánál általá­nos elv, hogy a kedvezmények min­dig szorosan magyarázandók. Ennek a törvény fenti értelmezése megfelel; támogatja különben ezt a magyará­zatot az 1921 : XV. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott ^55.000/1921. sz. pénzügyminiszteri utasítás 7. §-ának az 1914. július 25-ike előtti betét vagy folyószámlakövetelések tekin­tetében biztosított, de a hivatkozott törvény 3. §-ának hetedik bekezdése szerint az igazoltan menekültek be­téteivel és folyószámlaköveteléseivel szemben is alkalmazandó azon ren­delkezése is, hogy a kedvezményes vagyonváltságkulcs alkalmazásának nincs helye, ha a kamatokkal növelt tőkeállag a 100.000 koronát 1920. de­cember 19-én meghaladta. Minthogy pedig panaszos maga sem tagadja, hogy folyószámlaköve­telése 1920. december 19-én 101.030 korona volt, a kedvezményes va­155 4—5. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents