Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 2. szám - Az 1921. évi házbéradó alapja és a vagyonváltság

Dh Baumgarten Nándor: Az 1921. évi házbéradó alapja és a vagyonváltság. orvoslattal nem éltek, oly következmények (magasabb vagyonvált­ság) érik, melyekre ők a jogorvoslat elmulasztása idején nem szá­míthattak. A jogorvoslati (fellebbezési) határidő ugyanis az 1909 : XI. t.-c. 13. §-a szerint az adóív kézbesítését, illetőleg a megkísérelt kézbe­sítést követő 15. nap. Hogy ezek a kézbesítések és különösen kézbe­sítési kísérletek mily módon történnek, az köztudomású. Itt az adó­kezelési törvény a felekre hátrányos, midőn nem írja elő az ajánlott levél útján történő személyes kézbesítést, hanem megelégszik a ki­függesztéssel, vagy 22. §-a értelmében a 12. évet meghaladó gyer­mek, a cseléd, sőt a házmester kezéhez való kézbesítéssel is. A jog­orvoslati határidő elmulasztása esetén az adókezelési törvény ugyancsak szigorú rendelkezése szerint az igazolási kérelemnek véghatárideje az elmulasztott határidő utolsó napját követő 15. na­pon jár le, holott a polgári perrendtartás szerint az igazolási kére­lem határideje a mulasztás tudomásul vételekor kezdődik. A legtöbb érdekelt részére jelenleg már az igazolási határidő is letelt; így ezek a jogorvoslattól végleg elestek és ennek a vagyon­váltságra való kihatásáról csak annak idején a javaslat törvénnyé válása után fognak értesülni. Tudjuk, hogy a legtöbb adózó az adóívből, mely az adókeze­lési törvény 22. §. 6. pontja (és 1913. évi 50.000. sz. rendelet 56. §. 2. b) pont) ellenére egy összegben tünteti csupán fel a kivetett adó­kat — azoknak adónemenként való részletezése helyett, — nem is sejti, hogy mily összegben állapították meg az 1920. évi haszonérté­ket (házbérjövedelmet) és miben tértek el az általa adott házbér­vallomási ív adataitól. Az adózó tehát, a vele közölt adatok hiányos­sága folytán valóságos kelepcébe esik és az adóívben kiírt végösz­szegből még tájékozódást sem nyer. Elég szigorú eredmény az, hogy az adózó ennek következményeit az 1921. évi házbéradó ki­vetésénél viseli. Teljesen indokolatlan volna azonban, hogy már most ezen túlmenőleg is a vagyonváltságjavaslat jelenlegi szövegé értelmében ugyancsak ezen az alapon tetemesen emelkedő — az adott példában 154.000, illetve 100.000 koronával magasabb — va­gyonváltságot kelljen fizetnie, amely alapon a vagyonváltság­kivetést jogorvoslattal meg sem támadhatja. A vagyonváltságjavaslat idézett szövege tehát igen nagy mél­tánytalanságot rejt magában, ezért a leghelyesebb volna a Hegedűs­féle szövegre való visszatérés. Ha-azonban ez nem történnék meg, legalább is külön törvényes rendelkezéssel a feleknek, akik az 1921. évi házbéradó-kivetés ellen jogorvoslattal nem éltek, minthogy ennek hatását a vagyonváltságra nem is tudhatták, sőt az akkor közzétett Hegedüs-féle javaslatból éppen ennek ellenkezőjét követ­keztethették, módot kellene adni arra, hogy ezen házbéradó-kivetés ellen a jogorvoslatot a törvény életbeléptétől számított záros határ­időn belül beadhassák. A mai gazdasági viszonyok mellett teljesen érthető a pénzügyi kormánynak az a törekvése, hogy a vagyonváltság megfelelő ma­4y 2. SZ.

Next

/
Thumbnails
Contents