Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 3. szám - Az értékpapírok forgalmi értékének az 1920.és 1921. évi vagyonadó kivetése szempontjából való megállapítása

A forgalmi adó és a közigazgatási beadványok illetékeinek felemelése. A forgalmi adó és a közigazgatási beadványok illetékeinek felemelése. A nemzetgyűlés utolsó üléseinek egyikén fogadta el a közszolgálati tisztviselők és egyéb alkalmazottak (nyugdíjasok, özvegyek és szülőtlen árvák) anyagi helyzetének javítása, valamint egyes állami bevételek fokozása tárgyában benyújtott törvényjavaslatot. A törvényerőre emelkedett javaslat mint az 1922 : VI. t.-c. február 25-én életbe is lépett. A törvény a címének megfelelően két fejezetre oszlik. A két fejezet egymással szerves összefüggésben nincs, s az összekapcsolásnak alapja az, hogy az első rész bizonyos kiadások megtételére ad felhatalmazást, s a másik a kiadások fedezetéről gondoskodik. A tisztviselők anyagi helyzetének javítása már hosszú idők óta mindig aktuális kérdés, amit természetesen ez a törvény sem old meg. A törvényjavaslat benyújtása és megszavazása között eltelt időben a drágaság ugyanis nagyobb mértékben emelkedett, mint amennyivel a felemelt segély a tisztviselők javadalmazását növelte. Különösen a napilapok e drágaság legfőbb okának a forgalmi adók felemelését jelölik meg, mely adóemelés éppen azért vált szükségessé, hogy a tisztviselőknek juttatott segély fedezetet találjon. Semmi komoly alapja nincs annak az érvelésnek, hogy a forgalmi adó felemelése oly drágaságot vont maga után, amely illuzóriussá tette a tisztviselőknek juttatott segélyt, sőt ezenfelül nagy terhet ró a többi fixfizetésből élőre s a munkásosztályra is, aki pedig az emelésből semmiféle előnyhöz nem jut. A lapok erősen támadják a mostani adóztatási rendszert, mintha az állami költségvetés egyensúlya, ennek következtében a pénz értékemelése vagy stabilizációja bármiféle adózási, vagy kizárólag az ország belső pénzügyi életét figyelembe vevő pénzügyi politika mellett egyáltalán lehetséges lenne. IA békeszerződés, különösen a német és francia költségvetésnek a jóvátételi összegeken lejtett tojástánca, az ezzel összefüggő valutaértékváltozás, az a túlzott teher, amely a volt központi hatalmak országait lélekzethez jutni nem engedi, az ennek következtében előállott általános európai közgazdasági helyzet, amit a szociális kérdések, munkás- és munkabérproblémák még súlyosbítanak, nyilvánvalóvá teszi, hogy az adópolitikának a szerepe itt igen kis körre szorult. Nincs olyan adópolitika, amely ilyen körülmények között a költségvetési egyensúlyt meg tudná teremteni. Csak a veszett fejsze nyelét mentheti, iparkodván a terheket a lehetőség szerint a teherviselő képesség figyelembe vételével megosztani, ami legjobb esetben is csak annyit jelent, hogy minden adóalanyt agyonüt, de nem hoz annyi jövedelmet, amennyi a kiadásokat fedezné. Az lehetne még a másik feladata, hogy az adóbevételeket a pénzérték ingadozásaihoz idomítsa, elejét véve ezzel annak, hogy az adófizetés is tőzsdei spekulációvá váljék, másrészt a kiadások változása a bevételek változásával így inkább összhangban van. E cikk keretében csak az 1922 : VI. t.-c. II. fejezetével kívánok foglalkozni, azzal a jogállapottal, amit ez a törvényfejezet megteremtett. Három adó kulcsát emeli fel. Az általános forgalmi adó kulcsa 1922. márc. 1-től fogva 3%. Kissé merész emelés, amikor még az általános forgalmi adó kiépítve úgy-ahogy is csak a fővárosban van. Ez a magas adó az eltitkolásra fogja a feleket csábítani, ami nagyon megnehezíti a kísérlet stádiumában levő új adónem megerősödésé^. Azonkívül a kormány, úgy látszik, tehetetlen a kereskedők azon eljárásával szemben, hogy a forgalmi adó emelkedése címén sokkal magasabb százalékkal drágítsák az árukat, adóztatván saját hasznukra a fogyasztókat. A kulcs emelésével kapcsolatosan a törvény 7. §-a rendez néhány eddig vitás kérdést is. Vitás volt, hogy ha az árúszállítás és munkateljesít3—4. SZ. 109