Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 3. szám - Adó- és illetékügyi egyezmények. (Második közlemény.)

Dr. Nyulászi János: Adó- és illetékügyi egyezmények. abban az irányban, hogy a fogyasztás újból feléledhessen. Addig csak könyörpamutot, vagy szenvedéseinktől megváltó kötelet várhatunk. Megjöttél, Nagyuram. A hangodból, amit már az ambituson hallattál, igazi ősi magyar nemesség csendül meg. Nem csapod arcukba a vádat azoknak, akik az egész országnak, szakembereknek és sajtónak tapsaitól kisért hatalmas tervednek gáncsot vetettek, hanem önbírálatot gyakorolsz és javítani kívánsz. Jöjj és javíts, de ne a váltságtörvényt, mert ez már aprósággá törpült, hanem az embereket, mert itt az utolsó óra. Nagyon tisztelő híved: Ryán. tllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllli.'lllllllllllllllfIIIIIIIIIIIIIIII1IIIIIIIIIIIII1II1IIIIIIIIIIIIIIIIII1IIIIIII1IIIIIIIIIIIIIM /Adó- és illetékügyi egyezmények. Irta: dr. Nyulászi János, ügyvéd. ^ (Második közlemény.) A retorzió gondolata egyszerűbb s kézzelfoghatóbb formát ölt akkor, ha A. állam a B. állam polgárait bizonyos különbözeti adókkal sújtja az esetre, ha B. állam igazságtalanul jár el az A. állam polgáraival szemben.1) A fölvetett kérdések nem oldhatók meg csupán a maguk saját tárgyi köréből, vagy pedig az igazságosság elvének alapulvétele mellett csupán a különböző jogi kategóriák viszonyításából. A kérdések legtöbbjét a nemzeti s gazdasági politika céljaiból kiindulva kell megoldanunk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mely irányban kell haladnunk. Haladhatunk a komitácsi politika irányában. Engedjük a közgazdasági életet atomizálni, a meglevő kereskedelmi s ipari kötelékeket elpusztulni abban a tudatban, hogy CsonkaMagyarország gazdaságilag nem pusztulhat el, mert mezőgazdasága ezt megakadályozza. De haladhatunk oly irányban is, hogy a jelenlevő értékeket elpusztítani nem engedjük, a meglévő kötelékeket, kapcsolatokat erősítjük s ezzel a határainkon kívül élő magyarság erejét is megfelelően fokozzuk. Ezt a második irányt tartom helyesnek. Ezért tartom szükségesnek, hogy minden áron törekedjünk az utódállamokkal szerződéseket kötni s e szerződésekben a magyarság meglevő értékeinek biztosítására törekedni. Komitácsi politikát folytatni ráérünk akkor, ha ez a politika csődöt mondott. Ennek a szerződéses politikának alapelve kell hogy legyen a furor financiális kikapcsolása. Félek, hogy ezt nem nagyon remélhetjük. Pénzügyi szakembereink a kincstár pillanatnyi érdekét s hasznát mindennek fölébe helyezik. Példaképen idézem Spiro Dezsőnek az „Adó" című szaklap 1921. évi folyamában megjelent s a vállalatok kivándorlásáról írt fölöttébb elmés cikkét. Ö a nacionalizálás kényszere folytán kiköltözni kénytelen vállalatot úgy akarja elbírálni, mint a fölszámoló vállalatot s latens tartalékait számba vétetni óhajtja abból a célból, hogy azokat vállalati ádó alá vonhassa. Mintha nem volna békeszerződés s mintha az utódállam nem volna jogutód, mely a latens tartalékban rejlő adóalapra szintén igényt tart') A felsorolt gondolatmenetek illusztrálásául legyen szabad hivatkoznunk az olasz kereskedelmi szerződés 1908: XXIII. t.-c. 1., 2., 3. és 12 §§-aira s a zárjegyzőkönyv 2. §-ára. 3—4. sz. 95