Az adó, 1921 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1921 / 7. szám - Kik kötelesek az általános forgalmi adót fizetni?
Szeszadó. Htja az állampénztárba, az összeg befizetését pedig a marhalevél B) oldalán nyugtázza. (Ut. 15. §.) A marhalevélkezelő által/kiszabott adót szintén készpénzben kell lefizetni, azonban a marhalevélkezelő az összeggel egyenlő értékű forgalmi adó bélyeget köteles a marhalevél B) oldalára felragasztani. Tehát a feleknek nem kell előre beszerezni soha bélyeget, hanem azt a marhalevélkezelő tartozik késizletben tartani. Ha pedig a marhalevélkezelőnek nem lenne megfelelő mennyiségű bélyege, vagy a bélyegben való lerovásnak egyéb akadálya lenne, úgy az adót a községi pénztárba kell befizetni. (Az Ut. 16. és 17. §-ai.) A kiszabott adót minden esetben be kell fizetni. Ha a fél a kiszabást helytelennek vagy jogtalannak találná, csak birtokon kívül élhet jogorvoslattal. Ilyenkor, valamint az adóvisszatérítés esetén is, az adó lerovásától számított hat hónapon belül kell folyamodni a pénzügyigazgatósághoz. A pénzügyigazgatóság határozata ellen, annak kézbesítésétől számított 15 napon belül panasznak van helye a m. kir. közigazgatási bírósághoz. A pénzügyigazgatóságnak joga van az adót a jogorvoslat során is a törvényes összegre felemelni, ha azt tapasztalja, hogy az adó a törvényesnél kisiebb összegben rovatott le. (Ut. 21. §0 A marhalevélkezelőket az adókezejés szempontjából, a pénzügyigazgatóság és állampénztár tiszviselői ellenőrzik. A pénzügyigazgatóság pedig a pénzügyőrséggel ellenőrizteti azt, hogy a feleknél levő marhalevelek szabályszerüek-e. s az adó ott, ahol szükséges, helyes összegben van-e leróva. (Ut. 22. §.) Adócsalást követ-el az, aki állatforgalmi adó alá eső állatot marhalevél nélkül ruház át, vagy megszerez, a vételárat a valóságosnál alacsolyabb összegben jelenti be. vagy állatforgalmi adó alá eső ügylettel megszerzett állatot a tulajdonjog átruházásnak a marhalevélre való rávezetése nélkül elhajt vagy elszállít; továbbá; aki abból a célból, hogy valaki a T. alapján járó állatforgalmi adó alól egészben vagy részben mentesüljön, a T. egyesi rendelkezései által tiltott oly cselekményt követ el, ámely az említett adó megrövidítésére alkalmas. (T. 24. §.) Az, aki adócsalást követ el, az 1920 : XXXII. t.-c. rendelkezései alá esik. Tehát vétség esetén egy évig terjedhető börtönnel büntetendő. Ezenfelül pénzbüntetést is ki kell szabni, amely a megrövidített vagy megrövidítés veszélyének kitett adó kétszeresétől tízszereséig terjedhet. Szabálytalanság esetén 200-tól 5.000 K-ig terjedhető pénzbüntetés szabható ki, a mulasztó hatósági közegek pedig 2.000 K-ig terjedő rendbírságban marasztalhatók. (T. 26. és 27. §-ai, Ut. 25. és 26. §-ok.) Az állatforgalmi adó kezelésére és ellenőrzésére vonatkozóan az egyes pénzügyi hatóságok és hivatalok hatáskörét Budapest területére külön rendelettel fogja szabályozni a pénzügyminiszter. Az állatforgalmi adó 1921. évi szeptembeer hó 1. napján lép életbe. SZESZADÓ. A szeszadó módosításáról szól az 1921. évi XLI. t.-c. A szeszfogyasztási adó szeptember 1-töl termelendő szeszre hlfokonkint 1*60 K egységesen, s így megszűnik a kisebb, illetve nagyobb adótétel szerint való megkülönböztetés. A törvény az 1921/2. termelési időszak termelési keretét 240.000 hl.-ben állapítja meg azzal, hogy következő termelési időszakokra a pénzügyminiszter fogja megállapítani a fogyasztás és értékesítés szükségéhez képest, a keretet a érdekeltség meghallgatásával fel is emelheti, de csak export céljaira. Ezen pótkeret szétosztási aránya azonban fix, 2/?-a mezőgazdasági, 1/a-n ipari szeszfőzdének juttatandó a törzskeret szerint. Felemelhető egyes szeszfőzde törzskerete akkor, ha a kapcsolatos mezőgazdaságban főzési célra termelt és már lekötött romlandó anyag van, de az ilykép termelendő feles mennyiség az exportszerv útján külföldre szállítandó. A sajtolt élesztőt készítő szeszfőzdék termelési kerete is felemelhető export céljaira. 256 7. sz.