Az adó, 1920 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 3-4. szám - A hátralékos adókivetés

Benedek Sándor: A hátralékos adókivetés. szabályait felölelik. Sokszor nem is híven idézve, hanem önként megváltoztatott szöveggel, Ezáltal az alkalmazást árnyékként kíséri az a kétség, hogy a végrehajtási utasítás szövege egyezik-e a törvény szövegével, vagy nem ? Természetesen ez a felesleges bőbeszedüseg a végrehajtási utasításokat egész foliánsokká duzzasztja, ami már maga nehézséget okoz úgy az adókivetésnél, mint a pénzügyi bíráskodásban. Az anyagi jog szempontjából egyenesen megengedhetetlen az az eljárás, mely az alanyi adók végrehajtási utasításainál uzussá A ált. Ezekben az utasításokban törvénymagyarázatok foglaltatnak, melyek részben helyesek, részben nem. s kibővülnek olyan új jogszabályokkal, melyekről a törvényben szó sincs (például a sorsjegynyeremények adókötelezettsége nem a jövedelemadó-törvényben, hanem a végrehajtási utasításban van kimondva.) Már pedig nyilvánvaló, hogy új anyagi jogszabályokat az egyszerű kormányrendelet erejével bíró végrehajtási utasítás nem tartalmazhat, csak akkor, ha erre a törvény kifejezetten külön felhatalmazást nyújt. Ilyen végrehajtási utasításokra valóban nincs szükség, mert azok nem egyebek, mint a törvénynek jól és rosszul összeállított másodlatát. A jelenlegi végrehajtási utasítások új kiadását pedig már pénzügyi szempontból is mellőzni kell. Ezek értelemszerű alkalmazása kisegít az 1920. átmeneti évben, az új adórendszer kiépítésével pedig úgy is tabula rasa-t kell csinálni az egész vonalon. Ad 6. Az alanyi adók kivetése egyike a legnehezebb adóügyi problémáknak s minthogy ez az adóalany összes jövedelmét és egész vagyonát érinti, teljesen megmagyarázható az a küzdelem, melyet a kivetési eljárás megjelenít. Ez a küzdelem az adókivetéssel nem ér véget. A mi törvényalkotásunkban túlzottan érvényesült az egyes érdekkörök befolyása. Ezt bizonyítja az, hogy az alanyi adók még jogerőre válásuk után sem biztos bevételi források. Ezeket az adókat még jogerejű állapotukban is meg lehet támadni, nemcsak egyszer, de kétszer is. Egyszer jogi alapon, a jövedelem csökkenése címén, másodszor tisztán méltányossági alapon, azon a címen, hogy az adó behajtása a fél anyagi helyzetét lényegesen megrontaná, vagy a vállalatot jelentékenyen megbénítaná. Az alanyi adók ellen tehát háromszor lehet megvizitelni az adókivető fórumokat, magát a közigazgatási bíróságot is. Óva intek attól, hogy az 1918—1920. évi egyesített adókivetésnél a jogerős adókra vonatkozó ezen rendelkezések fenntartassanak. Különben évek múlva sem lesz az adókivetési eljárás végleg befejezve. De az egyesített kivetésnél nem is szükséges az utólagos eljárást fenntartani. Egyfelől azért, mert a 30°/o-os jövedelmi csökkenés az 1918. és 1919. évekre már tudva van s így esetleg már az adókivetési eljárásban figyelembe vehető, másfelől abban az esetben, ha a jövedelem utólagos megadóztatására térünk át, ezáltal •ez a kérdés az 1920. évet illetőleg is eliminálva van, végre azért, mert a jogerős adónak a jelzett méltányossági alapon való leszállí3—4. sz. 69