Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 3. szám - A hadiadó gyakorlati ismertetése

Egyenes adók. — Joggyakorlat. Ezek szerint az első kérdésben ennek a bíróságnak arra az elvi álláspontra kellett belyezkednie, hogy oly nyilvános számadásra kötelezett magyarországi vállalat megadóztatásánál, melynek főintézete a külföldön van, de amely üzletkörét Magyarországra is kiterjesztve, itt nyilvános számadásra kötelezett fiókintézetet tart, a magyarországi mérleg, ha ennek adatai az üzleti könyvek adataival megegyezők, nem mellőzhető. A második kérdés eldöntésénél — szemben a társaság ama kifogásával hogy a biztosítottaknak kifizetett nyeremények a dijak fel nem használt részei s így valójában nem is nyeremények, — nem hagyható figyelmen kívül, hogy a biztosítás statisztikai valószínűségi számításokra alapított szerencsekötés. A számítás azon alapúi, hogy a biztosítottak által teljesítendő fizetések a biztosító vállalat által elvállalt kötelezettségeket legalább is fedjék. Ha teljesen pontos és változhatatlan adatokon meg lehetne határozni, hogy mennyi dijat kell szedni az elvállalt kötelezettségek fedezhetése végett és ez a számítás minden körülmény közt feltétlenül beválnék, akkor a vállalat nem viselne kockázatot, vesztesége nem lehetne, viszont a díjak rendes kamatozását meghaladó nyereségre sem tehetne szert, hanem csak az ügyletek lebonyolítását végezné s így a társaság csupán takarékegyesületi rendeltetéssel bírna, amely esetben a díjak rendes kamatozásából eredő saját nyeresége volna adóköteles. Minthogy azonban a díjak ily meghatározása nem lehetséges, a kockázatot a vállalat el nem kerülheti, és épen ezért a valószínűségi számítás eredményénél nagyobb díjakat szed a kockázattal járó esetleges veszteségek fedezhetése végett. Ha azután a tényleges károk száma az átlagtól kedvező irányban tér el, akkor a biztosítási díjakból végeredményben fölösleg marad, az elvállalt fizetések teljesítésén felül s ez a társaság nyeresége, a kezelt tőke kamataival együtt. A biztosító társaságnak, mint a társulati adó alanyának, így előálló nyereségén, e nyereség természetén és adóköteles voltán adójogi szempontból mit sem változtat az a körülmény, hogy a kölcsönös társaságok a nyereség-tartalékokat, ha ezek bizonyos időszak lefolyása alatt ugyanebben az időszakban beállott károk kielégítése után még fölösleget mutatnak fel, a biztosítottak közt osztja ki. Ez a nyereség, noha azt a társaság a biztosítottaknak ki is fizeti, a társaságnak, mint jogi személynek alapszabályszerű működése kifejtéséből előálló üzleti nyeresége, mely az 1875. évi XXIV. törvény 1. §-a értelmében épen úgy adóköteles ós nem vonható le a nyers jövedelemből minta részvénytársaságoknál a részvényeseknek kifizetett osztalék. Ezek szerint a második kérdésben ennek a bíróságnak arra az elvi álláspontra kellett helyezkednie, hogy a biztosító társaság által a biztosítottaknak «kifizetett nyeremények)) az adóalapból nem vonhatók le. 91 7*