Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 1-2. szám - A pénzügyi delictum

Demmer : A pénzügyi delictum. rétien személytől azt kívánja, hogy ez saját akaratából az adóalapot, illetve a kiszabás alapját beszolgáltassa, tehát közöljön oly eseményt, amely az állam előtt ismeretlen volt. Ugyanez a kivánalom szolgál az előbb említett ajándékozások alapjául, csakhogy ezeknél a felfedezés lehetősége úgyszólván ki van zárva, míg az okiratnál mégis a bíróság előtt való alkalmazás lehetősége beállhat. Mivel egy okirat bélyegezésének elmulasztása miatt csak az illetéknek közigazgatási úton való felemelése következik be, ami a szó tulajdonképeni értelmében büntetést nem is jelent, azt a következtetést lehet vonni, hogy a fennálló jog szerint az adórövidítés önmagában még nem elegendő arra, hogy a szó szoros értelmében vett büntetést igazolja, és hogy egy valóságos büntetéssel sújtott delictum fennforgását igazolja. Az adózási kötelezettség nemteljesítésének ezen felfogásából kiindulva sok író azt állapítja meg, hogy minden adó magától értetően parancsot tartalmaz az adó beszolgáltatására is, s hogy minden pénzügyi vétség lényege szerint a beszolgáltatási kötelezettség elmulasztásából áll, úgy hogy minden pénzügyi delictum tipikus abbanhagyási delictumnak tekintendő. Más írók a pénzügyi vétséget egyenlőnek mondják a rendőri vétséggel. Ha a pénzügyi delictumban csupán közigazgatási szabályellenessséget látunk, akkor a büntetési energiának fokozatait és a bélyegzés elmulasztásának megítélését nem lehet megmagyarázni. Mert egyrészről a büntetési sankció a rendőri büntetőjog nivója alatt áll, mert a tulajdonképeni büntetés hiányzik, másrészről nem lehet az illeték fokozásának mértékét a megrövidített illeték mértéke szerint sem megmagyarázni, mert ez a közigazgatási jogi szabálytalanság szempontjából közömbös. A pénzügyi delictum lényegének megállapításánál még a következő okfejtést kell szemügyre vennünk: ha a vámvonal nem volna ellátva hivatalokkal és őrökkel, és ha az államnak parancsa csak azt követelné, hogy minden polgár az általa importált tárgyakat bejelentse, akkor adómulasztásról lehetne szó és a jogérzet ezen parancs követésének elmulasztását ugyanúgy ítélné meg, mint az okiratok bélyegezésének elmulasztását. A valóságban azonban az állam a vámvonal összes normális beviteli útjait elfoglalja és azt parancsolja, hogy az őrházakat ne kerüljék el titkosan és ne sértsék meg az államnak adóigényét, amely a normális magatartás mellett önmagától kényszerítóleg érvényesül. Ahhoz azonban, hogy az ellenőrzés kikerültessék, bizonyos titokzatosság, bujkálás, vagy igaztalanság szükséges, szóval bizonyos tipikus cselekvő magatartás. Az abbanhagyási delictum ez által elkövetési delictummá változott át. Ha az állam hatalma odáig nyúlnék, hogy az állam minden nyugtának a kiállítását ellen30