Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 1-2. szám - A háború jövedelemadója

Egyenes adók. — Joggyakorlat. hogy az ekként tartalékalapba helyezett összegek hováfordítása a nyilvános számadásra való kötelezettségből kifolyólag ellenőrizhetők és egyrészt onnan való elvonásuk esetén, másrészt a társaság feloszlásakor, mint a részvényesekre felosztandó nyereség kerülnek adóztatás alá, minél fogva ott, hol a vállalat nem áll adóalanyok (részvényesek) összeségéből, hanem mint jelen esetben, maga a város, mint jogi személy egyúttal adóalany is, melynek mint erkölcsi személyuek léte időhatárhoz kötve nem lévén, a tartalékalapba helyezett összegeknek felosztására s így megadóztatására sor nem is kerül, a fenti kivételes határozmányok nem alkalmazhatók. Erre a vitás kérdésre vonatkozólag utalni kell az általános kereseti adóról szóló legújabb törvényalkotásra (1909. évi IX. t.-c. 17. § 7. pontja), melyben tételesen is kifejezésre jut a különben az 1875. évi XXIX. t.-c. alapján kifejlődött joggyakorlatnak is megfelelő az az elv, hogy az ezen adó alá tartozó adóalanyok tiszta kereseti nyereményének megállapításánál a gépek stb. értékcsökkenése címén tartalékalapba helyezett összegek az adó alá tartozó jövedelemből le nem vonhatók. A város az adónak teljes törlését az őt, mint közjogi személyt megillető adómentesség okából és azért is kéri, mert a gázgyár tiszta jövedelme közcélokra fordíttatik. Igaz ugyan, hogy a városok és községeknek a vágóhidak és vízvezetékből eredő jövedelme adó alá nem tartozik, de a vágóhidak és vízvezeték adómentességének indoka az, hogy ezeket a közintézményeket a haszonhajtó vállalatok fogalma alá vonni nem lehet, mert rendeltetésük nem az, hogy jövedelemforrásúi szolgáljanak, hanem az, hogy általuk a közélelmezési és közegészségi kívánalmaknak elég tétessék s mert ily közintézmények létesítése a városok kötelessége, mind ezek az indokok azonban a városok világítási műveire mihelyt ezek a közvilágításon kívül a mngánvilágítást is szolgálják nem alkalmazhatók, a mennyiben a magánvilágítás kielégítése nem tartozik a város köteles feladataihoz s ily esetben a világítási mű már nem közintézmény, hanem haszonhajtó vállalata a városnak. A panaszló városnak az az érvelése, hogy a gázgyárnak tiszta nyeresége közigazgatási jövedelem, e szerint nem áll, mert a közigazgatási célokra való fordítás által sem veszti el üzleti nyereség jellegét. A város panasza tehát e részben alaptalan. Szintúgy alaptalan abban a részben is, hogy a tiszta jövedelemből közcélokra tényleg fordított összegek adó alól kihagyassanak, mert adókötelezettség szempontjából közömbös, hogy az adóköteles jövedelem mily célra fordíttatik. A város a maga részéről azt is kifogásolja, hogy az általa közvilágítás címén beállított kiadás mint a gyár mérlegeiben szereplő üzleti bevétel szintén adó alá vonatott. A város ugyan abból a helyes felfogásból ino'úlki,hogy a város közönsége és a gázgyári vállalat egy és ugyanazon személy lévén, a város maga magának a közvilágítást önköltségi áron szállítván, a gyárnak a közvilágítás szállításából tiszta nyeresége nincsen és nem is lehet. Azonban dacára hogy ez a panaszbeli érvelés helyt álló, sőt dacára annak, hogy a városoknak közvilágítási vállalatai mindaddig, míg kizárólag csak a közvilágítást szolgáltatják s üzemkörüket a magánfogyasztás kielégítésére ki nem terjesztik, ép úgy, 1 8