Adó- és illetékügyi szemle, 1914 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 1. szám - A magyar Consolidated fund (összesített alap)
Tihanyi: A magyar Consolidated fund (összesített alap). rőleg sohasem intézkedett s így törvényhozásunk e tényleges állapot fenntartásához hallgatólag hozzájárult. És végül hiányzik évi költségvetésünkből a magyar állam közösügyi terheinek ama része, mely a magyar állam eme bevételi forrásaiból nyer fedezetet. Már pedig kétségtelen, hogy közösügyi terheink fedezetének nemcsak ama része magyar állami kiadás, mely a magyar állam olyan bevételi fonásaiból kerül ki, melyek nincsenek specialiter a közösügyek céljaira lekötve; s viszont ahhoz sem férhet kétség, hogy midőn e lekötött bevételi források a magyar állam közösügyi szükségletének még fedezetlenül maradó részét csökkentik, ezek ténylegesen is mint a magyar állam bevételi forrásai érvényesülnek. S amint e bevételi források ily természetét nem érinthette a közösügyi kiadások speciális fedezésére való lekötésük, épúgy magában véve az a körülmény sem tehet köztük különbséget, hogy hozadékuk az állami pénzügyigazgatás csatornáin jut-e el speciális céljukhoz, mint ahogy ez a vámokra áll, melyekre nézve a vámterületi közösségre vonatkozó törvények rendelik, hogy azok «szedése és igazgatása az illető állam határain belül a két szerződő fél kormányainak tartatik fenn)),1 avagy közvetlenül a közös igazgatás útjain ? Mert hisz valamely kiadásnak, bevételnek magyar állami természete nem kezelésük módjától függ. Jogászi szemmel nézve, a vámbevételek és a közös ministeri tárcabevételek tekintetében követett alkotmányos gyakorlatot, lehetetlen abban fel nem ismerni egy, az angol Consolidated fund-hoz hasonló intézmény körvonalainak jelentkezését. Itt sem történik egyéb, mint az, hogy az állam bizonyos bevételei bizonyos állami szükségletek fedezésére jelöltetnek ki, s hogy az igy lekötött bevételi források hozadékára s az általuk fedezett kiadásokra nézve az országgyűlés budgetjoga nem oly módon hatályosul, mint a többiekre nézve.2 Természetes, hogy a magyar Consolidated fund-nak az országgyűlés budgetjogával szemben való jelentősége meg sem közelíti az angolét. Nemcsak azért, mert míg az angol Consolidated fund az állandó állami bevételeknek mintegy négyötödét öleli fel, addig a magyar állami bevételeknek lekötött része a többihez képest csekély, s még ebből is a beléje tartozó legjelentékenyebb bevételi forrás lekötöttsége mindig csak időleges, csupán esetről-esetre, a vámterületi közösség tartamára, tehát mindenkor legföljebb csak tíz évre áll elő, s nem csupán azért, mert míg az angol Consolidated fund csaknem valamennyi állandó kiadási tétel fedezésére szolgál s a belőle fedezendő kiadások mérvét rendszerint még túl is haladja,3 addig a mi lekötött bevételeink kizárólag egy szükségleti 1 Legutóbb: 1908. XII. 1. §. VI. cikk. 2 E pénzügyi szakfolyóiratban csupán e tény megállapítására szorítkozom. — E tény alkotmányjogi és politikai vonatkozásai a delegációkról írott és most sajtó alatt levő nagyobb tanulmányomban jutnak természetes kifejezéshez. 3 Az a mit az angol a Consolidated fund kiadásainak nevez, ez alap bevételeinek csupán egy negyedét meríti ki. 52