Adó- és illetékügyi szemle, 1914 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 1. szám - A közigazgatási bíróság joggyakorlata illetékügyekben az 1913. évben
Vargha: A közigazgatási bíróság joggyakorlata illetékügyekben az 1913. évben. hivatalos összeállításban adja ki. A pénzügyminiszter a megbízásnak meg is felelt, a hivatalos összeállítást kiadta, de ebben az új összeállításban is számo3 törvényes rendelkezést módosított. A törvényhozás elé azonban ez az összeállítás sem került és így vitatni lehet, vájjon a módosított, vagy az eredeti szöveg-e a kötelező jogszabály? Sok esetben az eredeti szöveget fogadja el irányadónak a m. kir. közigazgatási bíróság is, amely bíróság pedig az illetékek helyessége és jogossága kérdésében legfelső fokon dönteni hivatva van. Ez az egy körülmény egymagában is elég volna a jogbizonytalanság előidézésére, de még nagyban elősegíti ezt az a körülmény, hogy ez a hivatalos összeállítás is, amelyet legutóbb 1885-ben adott ki a pénzügyminisztérium, már elavult, mert azóta a törvények egész sorát alkotta a törvényhozás, amelyek semmiféle hivatalos összeállításban összefoglalva a mai napig nincsenek, sőt a régiek is már nagyrészt elfogytak és elkallódtak úgy, hogy nem egy olyan pénzügyi hatóság és hivatal van ma Magyarországon, ahol az illetékeket csak magánmunkákból, többé-kevésbé sikerült magyarázó és tankönyvekből intézik. Egyáltalán nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy se a nagyközönség, se a szakemberek nem tudnak biztosan és gyorsan tájékozódni az illetékekre vonatkozó törvények és szabályok rengetegében, és hasznos munkát vélünk teljesíteni akkor, ha nemcsak esetenként közöljük a közigazgatási bíróságnak illetékügyekben hozott határozatait, hanem legalább évenként egyszer összefoglalva, áttekinthető módon is ismertetjük a főbb kérdésekben követett bírói gyakorlatot. Módot nyuit ehhez egyrészt az a körülmény, hogy a bíróság az elvi jelentőségű határozatokat hivatalosan is közzéteszi és pedig olyanformán, hogy a közlendő anyagot a bíróság elnöke által kijelölt bizottság felülbírálja, és ennek a bizottságnak összeállítása kellő biztosítékot nyújt arra, hogy a gyűjteménybe csak olyan határozat kerülhet, amelyet az egész bíróság követ, arra tehát, ami itt megjelenik, meglehetős biztossággal lehet építeni. Természetes, hogy időnként az itt közölt határozatokban elfoglalt álláspontoktól is eltér a bíróság, azonban ez egyrészt ritkán fordul elő, másrészt a bizottságnak gondja van arra, hogy amennyiben fontos okokból erre határozza magát, az új gyakorlat kellő indokolással és a régebbi, elhagyott gyakorlatra való hivatkozással minél előbb közzé tétessék, hogy így a jogkereső közönség is, az alsófokú pénzügyi hatóságok is erről tájékozva legyenek. Ezúttal természetesen nem terjeszkedhetünk ki a bíróság fennállása óta ily módon összegyűlt anyagra, mert ezt nemcsak egy 30