Adó- és illetékügyi szemle, 1914 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 1. szám - A mesterséges édesítőszerek állami egyedárusága
Ullmann: A mesterséges édesítőszerek állami egyedúrusága. Az egyedárúság szervezését tekintve, mindenekelőtt az tűnik fel, hogy a monopólium tárgyát képező cikkek gyártására sem állami intézmény nem létesíttetett, sem pedig hazai érdekeltségnek nem adatott engedély ily gyár felállítására, hanem az egyedárúsági igazgatás a szükséges édesítőszereket egy, Ausztria területén már fennállott, édesítőszerek előállításával is foglalkozó vegyészeti gyárból szerzi be. Ebből is tisztán látható, hogy a monopólium tárgyát képező cikkek forgalmának emelése az államkincstárnak szándékában nem áll. A szóbanforgó egyedárúságnak fentebb már részletesen vázolt célja továbbá kitűnik az 1912. évi XXIT. t.-c.-nek abból a rendelkezéséből is, amely szerint a mesterséges édesítőszerek eladási árát (egyedárúsági ár) a pénzügyi hatóság, figyelemmel a megfelelő édesítő erejű megadóztatott belföldi répa- (nád-) cukor árára, határozza meg. Ugyancsak a tiszta répa- (nád-) cukor édesítő ereje szolgál alapul a mesterséges édesítőszerek engedélyilletékének megállapításánál is. Az engedélyilleték ugyanis minden kilogramm és az említett alapon meghatározandó édesítő egység után 60 fillér. Rátérve az egyedárúság tárgyát képező édesítőszerek forgalomba hozatalára, megállapítható, hogy a törvényhozás különös gondot fordított arra, hogy az édesítőszerek forgalomba hozatala — mellőzve minden anyagi érdeket — csupán azok által legyen eszközölhető, akik törvényes alapon gyógyszerek kiszolgáltatására jogosítva vannak. Ehhez képest a mesterséges édesítőszerek nagyban való árusítása csakis erre a pénzügyminisztériumtól külön engedélylyel bíró anyagárúnagykereskedők (nagy-droguisták) által folytatható, s nagyban való árusítás alatt kizárólag Magyarország területén a jogosult kicsiben árusítók részére történő kiszolgáltatás értendő. A kicsiben való árúsítás joga, mely alatt édesítőszereknek a fogyasztók részére való kiszolgáltatása értendő, csak a gyógyszertárakat illeti meg. A gyógyszertárak ebbeli üzletköre azonban szintén bizonyos mértékig korlátozva van, ugyanis tartoznak a kicsiben való árusítást a pénzügyigazgatóságoknak írásban (bélyegtelen beadvány) — a gyógyszertár megnyitása előtt 15 nappal — bejelenteni, s ezen bejelentésben nemenkint részletezni az évenkint előreláthatólag beszerzendő édesítőszerek legnagyobb mennyiségét, amely — újabb bejelentés nélkül — túl nem léphető, ezenkívül kötelesek bejelenteni, hogy készletüket melyik engedélyes nagyárustói szerzik be. és az árusításra, valamint elhelyezésre mely helyiségeket használják. A pénzügyigazgatóság a bejelentésről igazolványt tartozik kiállítani, amely a gyógyszertár helyiségében tartandó. 2-1