Adó- és illetékügyi szemle ,1913 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - A házadótörvény visszaható erejéről. Adalék a törvények kolliziója kérdéséhez

Egyenes adók. — Joggyakorlat. hogy panaszos az általa előlegezett 300 koronányi összegen felül további szakértői díj fizetésére e helyütt ne köteleztessék. A magyar királyi közigazgatási bíróságnak a szakértői vizsgálatot el­rendelő 12372/1909. P. számú Rendel­vénye kifejezetten panaszos «köny­veinek szakértői megvizsgálását)) rendelte el. Akkor azonban, amikora szakértő már a további szakértői díjak pana­szos részéről való előlegezését meg­tagadó nyilatkozat után benyújtott véleményében panaszosnak felmu­tatott könyvére határozottan meg­állapította azt, hogy panaszos er­ről a foglalkozásról egészben csu­pán egy pénztárkönyvszerű első feljegyzési könyvet vezet, vala­mint hogy ez a könyv az 1875. évi XXXVII. törvénycikk negyedik feje­zetében foglalt törvényes rendelke­zéseknek nem megfelelően vezette­tik s egyszersmind akkor, amikor ennek ellenére és pedig a nélkül, hogy erre vonatkozólag a bizonyítási eljárás keresztülvitelével megbízott magyar királyi pénzügyigazgatóság­nak hivatalos jelentést tett volna s illetve attól a követendő eljárás te­kintetében további megbízást szer­zett volna, panaszos adóköteles tiszta kereseti nyereményének felderítését egyéb, tudniillik a panaszos könyvei­ben nem is foglalt adatok alapján kí­sérelte meg, olyan térre lépett, a melyen az e bíróság idézett Rendel­vényében foglalt kereteket túllépve járt el és illetve, amely téren való teendők ellátása hatáskörébe nem is tartozhatott. Ennek következtében a szakértőnek ily körülmények között becsatolt véleménye a panaszos adó­ügyének az 1910. évi február hó 24. napján 29211/1909. P. szám alatt ho­zott ítélettel történt elintézésénél, e bíróság részéről figyelembe vehető­nek nem is találtatott és pedig a hi­vatkozott ítélet indokolásában már is kifejezésre jutott annál az oknál fogva sem, mert a acsatolt szakértői vélemény nem a magyar közigazga­tási bíróság 12372/1909. P. számú Rendelvénye szerint a könyvek ada­tai alapján, hanem a könyveken kívüli adatok alapján is, igyekszik panaszos adóköteles tiszta kereseti nyeremé­nyét felderíteni, a minek eszközlé­sére azonban hivatva nincsen». E felhozott okoknál fogva is tehát panaszost, a nem e bíróság részéről kiadott Rendelvénynek megfelelően létrejött szakértői vélemény után pa­naszos által letétbe helyezett 300 ko­ronányi összegen felül követelésbe hozott többletre nézve, fizetési köte­lezettséggel terhelni nem lehetett. (Elvi jelentőségű határozat.) 32

Next

/
Thumbnails
Contents