A kartel, 1932 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1932 / 3. szám - Regény a benzinkutról

22 A KARTEL 3, sz. hogy több évre szóló előnyös kötése, egész csekély rezsije folytán a felperes által literenkint 29 pfennigben megállapított benzin-ár komoly és reális. A német bírói gyakorlat ezzel védelmet nyújtott az indokolatlan ármegkülönböztetés (price discrimination) ellen, melyet az amerikai antitröszt törvény és a norvég karteltörvény kifejezetten is tilalmaz. A független bíróság tehát igazságot szolgáltatott a magányos benzinkútnak a benzinkutak valóságos erdejével, a hatalmas benzinkartellel szemben. SZEMLE. Az ügyvédi kamara jelentése a karteltörvényről. Évi jelentésében a kamara szo'kásszerint kiterjeszkedik jogéletünk terén észlelhető fontosabb jelenségekre és foglalkozik karteltörvényünk gyakorlati hatásaival is. Ki kell emelnünk az igen érdekes fejtegetések közül különösen azt a követelményt, hogy a nyilvánosságot, vagy legalább is a jogászi közvéleményt meg kell ismertetni azokkal az általános irányelvekkel, melyek szerint a kereskedelmi minisztérium illetékes osztálya és a kartelbizottság a reá ruházott jelentékeny hatáskört felhasználni kívánja. A kartelügyekben kétségtelenül indokolt hivatali titoktartás nem zárja ki azt, hogy az illetékes szervek az egyes konkrét esetekben alkalmazott elvek nyilvánosságra kerüljenek. Ekként a jogászi közvéleményt érdekelné, hogy a kartelbejelentések körül merültek-e fel elvi jelentőségű kontroverziák a nyilvántartó hivatal és a kartelek között? Hiszen a cégbíróság határozatai például a részvénytársaságok működésére vonatkozó bejelentések tárgyában, mindenkor igen nagy érdeklődésre tarthatnak számot és irányító befolyásuk van bizonyos kérdések gyakorlatának alakulásában. A kartelnyilvántartás tekintetében rá vagyunk utalva a napilapok egyes híreire, melyek megbízhatósága legkevésbé sem vitán felüli. Lapunk kötelességének és legfontosabb feladatának tekintené a közgazdasági és jogi körök érdekeltjeit informálni a karteltörvény által alkotott szervek működéséről. Olvasóink ezen jogos kívánságának alig tudunk eleget tenni, mert e működés részünkre megközelíthetetlen. Pozitívum gyanánt csak annyit jelenthetünk, hogy a kartelbiróság még foglalkoztatva nem lett, de ez nem meglepő, mert e lap hasábjain számtalanszor rámutattunk már arra, hogy karteltörvényünk egész rendszeréből következik, miszerint a kartelbíróságnak nem lesz gyakorlati jelentősége. Viszont az Országos Kartelbizottság működése elé igen nagy érdeklődéssel tekintettünk, de miként jeleztük, eddig alig szivárgott ki pozitív adat annak működéséről, örömmel láttuk tehát, hogy az Ügyvédi Kamara jelentése ós nagyobb nyilvánosságot kíván a kartelügyek kezelése terén. Ezen kívánalomhoz annál is inkább csatlakozunk, mert a karteltörvény megalkotása előtt szenvedélyes viták és a közérdeklődés középpontjában állt a kartelkérdés, míg ezidőszerint teljesen lekerült a napirendről. Pedig nem merjük hinni, hogy a karteltörvény puszta léte megoldotta volna mindazon kérdéseket, melyek e törvény megalkotását az érdekelt iparágak éles ellenállása dacára szükségessé tették. „Gazdakartelt a kartelek ellen." E gyakran visszatérő jámbor óhajnak nemrég hivatalos helyről is kifejezést adtak. Ezen óhaj keletkezése igen kézenfekvő; ha a gazdatársadalom, mint fogyasztó, kénytelen az ipari kartelek magas árait megfizetni, akkor mi sem természetes, hogy mint termelő maga is szeretne „kartelárakat" elérni terményeiért. Azonban semmiképen sem tekinthető véletlennek, hogy az ilyenek sem nálunk, sem másutt nem tudtak megalakulni. A mezőgazdaság szinte iskolapéldája ama előfeltételeknek, melyek a kartelek életképességéhez szükségesek, de olyan értelemben, hogy itt azok mind hiányoznak. Fontos mindenekelőtt, hogy kevésszámú tagja legyen a kartelnek. Minél kevesebb résztvevője van valamely egyezménynek, annál könnyebb az ellenőrzés, annál mozgékonyabb a kartelvezetőség ós annál jobban tud a változó gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodni. A fontosabb mezőgazdasági cikkek esetében azonban ennek éppen az ellenkezője forog fenn: áttekinthetetlen nagyszámú termelő hozza a piacra termékeit, ezeknek megszervezése keresztülvihetetlen. Mindig lesznek ily nagyiszámú eladók között „gyenge kezek", melyek kényszerűségből a kartelárnál jóval olcsóbban is odaadják termékeiket. Valamely speciál-terméknél azonban, melyet azonos minőségben áttekinthető számú gazda termel, nincs elvi akadálya annak, hogy kartelbe tömörüljenek és elfogadható árat biztosítsanak az illető árúnak. De ekkor hamarosan köztudomásúvá válnék, hogy az illető produktum termelése hasznot hajtó foglalkozást jelent és a következő évben már az „outsiderek" tömege felborítaná a piaci helyzetet. Itt látjuk tehát a kartel fennmaradásának második akadályát: kartel csakis olyan szakmában képzelhető, melyhez jelentékenyebb tőkebefektetés kell, mert csak ez tudja távoltartani az outsiderek elszaporodását. Egy vasgyár felépítéséhez akkora tőke kell, hogy mielőtt egy outsider vállalat tőkéjét lejegyzik és a gyár üzemképes állapotban van, a kartel evekig működött outsider nélkül. De meg ekkora tőkebefektetés fokozott óvatosságra int és mégis csak meg kell vizsgálni, hogy elbírja-e a piac ezt az újabb vállalatot, továbbá félteni kell az outsider vállalat és az abban rejlő tőke sorsát a kartel túlhatalmától. Mindezek a szempontok hiányoznak valamely mezőgazdasági kartelnél. Ha pl. a „Menta-kartel" (ha ilyen létre tudna jönni) elfogadható árat tudna elérni, akkor minden különösebb tőkebefektetés nélkül nagyabb számban térnének a gazdák át erre a termelési ágra és a kartel máris felborul. Ezért nem jelent járható utat a kartelek túlkapásai ellen — a gazdakartel jelszava. Más a helyzet természetesen, ha az államhatalomtól indúl ki az agrártermelés szervezése. Ha az állampénzek felett rendelkező kartelvezetőség nem csupán előírja a minimális árakat, de tőkeerősségénél fogva fel is tudja Venni mindazon termékeket, melyre a piacon ily ár mellett vevő nem jelentkezik, akkor keresztül lehetne vinni a kartelárak betartását. Ily rendszert valósít meg Amerikában a Farm Boardok intézménye. Ebben az esetben azonban már nem