A kartel, 1931 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1931 / 6. szám - A kartelek multjából. Gazdasági történeti visszatekintés

44 A KA RTEL 6. sz. gos helyzetbe jutott, hogy az angol parlament bizottságot küldött ki az okok kutatására, melyek e viszonyokat előidézték. E bizottság igen széleskörű kihallgatásokat eszközölt úgy a munkaadók, mint a munkások köréből. A felvett jegyzőkönyvek egyértelműleg a szabad versenyben látják a bajok kútforrását. De jellemző, hogy ekkor még fel sem merült oly terv, mely a gyárosok kartelszerű megállapodásával próbálná a versenyt kiküszöbölni, vagy egyhíteni. Adam Smith-szel az élükön mindenki elkerülhetetlen szükségszerűségnek vette a gyenge versenytársak pusztulását: nemzetgazdasági szempontból az egyeseket ért hátránnyal felér a szabadverseny által nyújtott gazdasági előny. E felfogás megdöntésére ettől fogva még csaknem egy fél évszázad kellett, míg a 70-es évek világkrizise más irányzatot érlelt. * Fenti soraim a királyi privilégiumok által alkotott monopóliumokat tárgyalták. Meg kell indokolni, hogy ezek miért tekinthetők a kartelek elődjének: mindkettőt azonos monopolisztikus törekvés jellemzi, — a verseny kizárása! E célt az egyik a királyi privilégium segítségével valósítja meg, vagyis államhatalmi szóval tartja távol a versenyt, a másik a vállalkozók egymásközti megállapodásával küszöböli azt ki. De találunk az angol gazdaság történetében oly jelenségeket is, melyeknek nemcsak következményei, kihatásai azonosak a mai kartelekével, de eszközei is. Az angol széniparban sokáig a királyi privilégiummal rendelkező társaságok uralkodtak. Ezek eltörlése után más eszközökhöz folyamodtak a termelők — az árak stabilizálása érdekében. És itt találjuk meg a kartelek ősi, kezdetleges alakját. A széniparban a privilégiumok helyébe nem lépett azonnal a szabadverseny. Az csak a gőzhajó és vasút korában léphetett fel, mert csak e szállítási eszközök mellett versenyezhet az ország egyik végén lévő bányavidék a másikkal. Addig azonban az egyes fogyasztási központok ki voltak szolgáltatva a legközelebbi bányavidéknek. A szállítási viszonyoktól eltekintve a bányászatban különben is nehezebben fejlődik ki a korlátlan verseny, hogy az új versenytárs nem nyithat új szénbányát márólholnapra, ahogy gvapjúfonót üzembe helyezhet, mert az előbbi a szénelőforduláshoz; mint természeti adottsághoz is kötve van. Ha tehát egy bányavidéknek meglehetősen korlátozott, fix számú termelője megállapodott egymással az árakra és feltételekre vonatkozólag, akkor az illető gyáriparos-fogyasztónak azt el kellett fogadni, addig a legmagasabb határig, amidőn már kifizetődött más távolabbi szénvidékről vásárolni. Az abban az időben igen magas szállítási költségek jelentették tehát e tizenhetedik századbeli kartelnek a mozgási — vagyis áremelési limitjét. A new-castlei széntermelők első ilyen megállapodása 1665-ben kelt, tehát közvetlenül a királyi privilégiumok megszűnése utáni időben. E példa illusztrálja legvilágosabban, hogy mennyire a királyi privilégiumok egyenes leszármazottja a kartel. — A szénkartel árdrágító hatása csakhamar nyilvánvaló lett és már 1711-ben az angol kormány karteltilalmat ad ki. Érvénytelennek és törvénytelennek mondja ki az oly megállapodásokat, melyek a szén monopolizálását célozzák, vagyis tilos egyéneket abban megakadályozni, hogy széntermeléssel és eladással foglalkozzanak. Súlyos büntetés sújtja azt, aki ilyértelmű megállapodást létesít, vagy fenntart. E tilalom nem tudta megingatni a new-castlei szénvidék monopolisztikus helyzetét London és környékével szemben, mert a tengeri úton, minden versenytársnak, hasonlíthatatlanul hosszabb utat kellett megtenni, szárazföldi szállítás pedig akkor számításba sem jöhetett. E helyzet kiaknázására a londoni piac árainak magas színvonalon való megtartására, a new-castlei termelők között számos titkos kartelszerződés létesült. Ezek közül a legfigyelemreméltóbb ama kartel, mely 1786-ban létesült és 1832-ig állt fenn, „Limitation of Vend" (limitált kontingens) név alatt. E kartel szervezete különöse i azért érdekes számunkra, mert jelenleg fennálló német-francia-belga acélkartel azonos elveken nyugszik, mint ez a 18-ik századbeli megállapodás. Miként az 1926-os acélkartel az egyes résztvevő államoknak, úgy az 1786-os szénkartel az egyes bányáknak — megállapította a termelési kontingensét. Ez szolgált alapul az évvégi elszámolásra. Amely üzemnél a ténylegesen eladott szénmennyiség meghaladta a részére megállapított kontingenst, az, e többlet után, a kartel pénztárába tonnánkint bizonyos büntetéspénzt fizetett. Az így összegyűlt pénzből fizettek kártérítést azon vállalkozóknak, kik nem érték el a részükre engedélyezett mennyiséget. E megállapodás betartásáról kitűnő szervezet gondoskodott, melynek kezébe az egész termelt szén összefutott és e központi szerv gondoskodott annak értékesítéséről, mindig csupán annyi árút vetve a piacra, amennyi éppen a felvevőképességnek megfelelt, nehogy az árak leszáll janak. A kartel titkárságának eme működéséről számos okirat maradt fenn, így levelek, melyek utasítást tartalmaznak a kartel tagnak: hogy növelje avagy csökkentse termelését, nehogy túl nagy legyen az eltérés az előírt kontingenstől. Érdekes volna tudni, hogy az acéltröszt elgondolói ismerték-e a másfél évszázaddal előbb létezett és azonos elvek szerint kitűnően működött angol szénkartelt?