A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 6. szám - A termények vagy egyéb alkotórészek tulajdonának megszerzése az elidegenítésre nem jogosulttól

1'1 A JOG vádi eljárást, akkor vita tárgya lehetne, vájjon a megbízó, ha ügyvédjének részletes utasítást adott, nem vonható-e, mint közvetett tettes vagy mint fölbujtó, szintén büntetőjogi felelősségre az ügyféli minőségben ügyfél ellen vagy az ügyre vonatkozóan elkövetett rágalmazó tényállításért? A meggyalázó kifejezések használatáért azonban még akkor is csak az ügyvéd felelne, mert bármilyen információt kapott is felétől, a periratoknak tisztességes, az eljárás méltóságát védő megszerkesztése olyan kötelesség marad, amely az ügyvédet kari tisztességénél, hivatásánál fogva, a fél utasításaitól függetlenül terheli. De ismételjük „az ügyiratokba információ alapján fölvett rágalmazó tényállításokért is csak akkor lehetne felelős a meghatalmazó ügyfél, ha a Bttk. 266. §-ának rendelkezése nem zárná ki imperative a bűnvádi eljárás megindítását és nem utalná az ilyen ügyeket még az ügyvéd (közjegyző) ellen is fegyelmi útra. A fegyelmi vétség elkövethetése azonban personalis kellékektől függ, azt csak olyan egyén követheti el, és azért akár mint tettes, akár mint segéd vagy fölbujtó, csak az büntethető, aki maga is a vonatkozó fegyelmi jognak rendelkezése alá tartozik. Ennélfogva a meghatalmazó ügyfél ellen ezen az alapon sem lehet eljárni, az ügyvédje által tárgyaláson vagy periratban a fönt jelzett módon és a fönt jelzett személyek ellen elkövetett sértésekért vagy rágalmazásért. Az egyetlen pont, amelyen az ügyfél felelőssége szóba jöhetne, az volna, hogy mint önálló tettet fogjuk föl az általa az ügyvédnek szóban vagy írásban adott becsületsértő vagy rágalmazó tartalmú információt. Erre nézve azonban a bizonyítás fölöttébb nehéz volna, mert az ügyvédet e részben vallomásra kötelezni nemcsak a B. P. 205. §. második pontja alapján nem szabad és az ilyen ügyvéd és ügyfél közötti érintkezés szabadságát nemcsak a törvény alapján, de a jogvédelem szabadságának igazságyügyi politikai érdekében is nem az ügyvédnek, de a félnek kedveért föltétlenül meg kell óvnunk. A mai törvényes állapotban tehát tényleg fölöttébb nehéz a hatóságok előtti tárgyalásokon vagy ügyiratokban foglalt, az ügyfél becsületét ért sérelmekért törvényes uton erkölcsi elégtételt szerezni. A személyesen föllépő ügyfél ellen rendbirságon, az ügyvéd ellen birságon vagy fegyelmi eljáráson kivül más reparatiót nem nyújt a mai tételes jog, az ügyvéd által képviselt féllel magával szemben pediglen egyáltalán nem lehet megtorlást alkalmazni. A konkrét esettel, amelynek kapcsán ez a kérdés fölmerült és amelynek részleteit közelebbről nem is ismerjük, tehát meg sem bírálhatjuk, nem akarunk foglalkozni, célunk csak az volt, hogy rámutassunk arra, miszerint ma hatóság előtti ügyiratban, ügyfél ellen, és az ügyre vonatkozóan használt sértésekért bűnvádi eljárásnak egyáltalán nincs helye, valamint utaljunk arra is, hogy a Bttk. 266. §-ában foglalt büntethetetlenségi privilégiumot, az ügyek tárgyalási szabadságának sérelme nélkül szűkebbre lehet s a polgári becsület védelme érdekében szűkebbre kell szorítani. A termények vagy egyéb alkotórészek tulajdonának megszerzése az elidegenítésre nem jogosulttól. Irta KRUK ZOLTÁN dr., Budapest. Az ált. polg. tvk. tervezet 618. §-nak második bekezdésében azt a szabályt állítja fel, miszerint oly egyéntől is megszerezhető az ingatlan terményeinek tulajdona, ki elidegenítésre nem jogosult, kivéve, ha a szerző fél a birtokba vételkor tudta, vagy csak súlyos gondatlanságból nem tudta, hogy az elidegenítőnek arra joga nem volt. Ez alapon pl. a tulajdonos hatályosan elidegenithetné a végrehajtási uton zár alá vett termését azon harmadik személyeknek, kik a zárlatról nem tudnak, mert a zár alá vétel nem tudását súlyos gondatlanságnak minősíteni nem lehet. Hasonlóképen hatályos volna azon ügylet, melyet valaki csak néhány nappal korábban eladott ingatlanának terményeire vonatkozólag kötött, ha a vevő a terményeket már kocsira rakta, mielőtt az ingatlan eladásáról tudomást szerzett volna, mert a csak egy-két nappal korábban történt eladás nem ismerése súlyos gondatlanságszámba nem mehet, ha a termények vevője eladót még pár nappal korábban, mint tulajdonost ismerte. Vagy ha pl. a tulajdonos valamely nagykorú családtagja kötötte az eladási ügyletet, kinek arra meghatalmazása nem volt, nehéz súlyos gondatlanságról beszélni. Sőt ha a tulajdonosnak házfelügyelője, vagy valamely oly jobb állású meghatalmazottja kötötte az ügyletet megbízás nélkül, amilyen állásban levők gazdájuk helyett rendszerint szokták a kisebb értékű ügyleteket végezni, akkor is nehéz súlyos gondatlanságról beszélni, főként ha az eladás a termésnek csak egy kisebb értékű részére vonatkozólag történt, és a tulajdonossal való érintkezés lehetetlen, vagy aránytalanul nehéz. S hogv még tovább menjünk, az esetben sem állapitható meg a súlyos gondatlanság fenforgása, ha valaki telektulajdonosnak, esetleg megbízottnak adva ki magát, nem nagy mennyiségű (40—50 kor. értékű) terményt elad s azután a vevő a rétről, illetőleg a szántóföldről minden akadály nélkül elfuvarozhatja a megvásárolt és kazalban összegyűjtve álló termést, pláne az eladó jelenlétében, mert pár korona értékű terménynél nem lehet azt követelni, hogy a vevő az értékkel arányban nem álló nyomozást teljesítsen, kivéve, ha az a helyszínen is megtudakolható lett volna. Mindezekhez hozzájárul a roszhiszemüség bizonyításának nehéz, — sok esetben lehetetlen — volta. Végeredményben a tervezet 618. §. második bekezdése oda vezetne, hogy a jövedelmező bűncselekményeknek uj tere nyilnék, mert misem könnyebb, mint a kültelkeken rendszerint kellő őrizet nélkül learatva fekvő termények elhordása, — különösen, ha vevő eladóval titokban összebeszélve, a jóhiszemű ártatlant és tudatlant játsza. Miért üssünk a tulajdonjog hatályosságán ily csorbát ? Miért legyen a tulajdonjog éppen a legnehezebben védhető ponton mondhatni minden támasz nélkül? A 631. §. szerint nem szerez tulajdont az, aki oly ingó dolgot vesz meg, melyet tulajdonosától elloptak, elraboltak, vagy amely dolog birtokát a tulajdonos akarata nékül vesztette el. Hol tehát a különbség a 618. §. második bekezdése és a 631 §. első bekezdése között ? Ott, hogy a 618. §. esetén a terményeket közvetlenül maga a vevő vonja el — bár jóhiszemüleg — a tulajdonos birtokából, mig a 631. §. esetén a vevő ebben is teljesen ártatlan, továbbá, hogy a 618. §. esetén a vevőnek fizetés előtt sokkal inkább áll módjában megtudni, hogy ki a tulajdonos és van-e az eladónak joga az ügyletkötésre, mint pld. a lopott vagy elvesztett ingókra vonatkozólag (631. §.), hol a tulajdonos személye tekintetében más kiinduló pontot bajos találni, mint a mindenkori birtokot. Ámde ezen különbségek nem a 618. §. második bekezdése mellett szólanak, hanem ellene. Miféle logika az, hogy ha a vevő maga szedi fel a szántóföldről a megvásárolt egy szekér szénát, ugy tulajdont nyer, mert ő ragadta ki birtokomból a szénámat, ellenben, ha az eladó maga szedi fel azt s ugy adja át neki, akkor nem szerez tulajdont, mert ez esetben a széna lopott ingóságot képez?! Büntetőjogi szempontból sem érdektelen a kérdés. Ha vevő tulajdont szerez az 518. §. alapján, ugy vele szemben csalás nem forog fenn, mert őt eladó meg nem károsította. De a volt tulajdonos sem panaszkod hátik seminemii bűncselekményről: a) csalásról nem, mert őt nem tévesztette meg eladó; bj lopásról sem, mert hiszen az ő ingóságához nem is nyúlt eladó, de meg hiányzik az «eltulajdonitási szándék* is eladó részéről (az elidegenítés itt nem elég).