A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 38. szám - Oberschall Adolf - Enyhitö és súlyosító körülmények alkalmazása a büntető gyakorlatban

266 A JOG viszonyok fejlődéséhez kell igazodnia, igy az elmélet időrőlidőre gyarapszik, sőt rendszere is megtűri az időnkénti változásokat. Vannak azonban vonatkozások, melyek az alany cselekvőségével vagy a tényálladékkal mindig ugyanazon kapcsolatban állanak, melyek közös sajátságaiknál fogva csoportosíthatók, s közös alapvonásaik szerint rendszerbe foglalhatók. Ezeknek rendszeréről fogok itt röviden szólani. Büntetőjogi szempontból az alany cselekvőségét mindig kapcsolatba kell hozni annak szabad akaratelhatározásával. A szabad elhatározást akadályozó körülmények, - e'mebetegség, erős felindulás stb. - rendszerint az alany cselekvőségét kizárják. A szabad elhatározást némely körülmények nem akadályozzák, csupán korlátolják, vagy az elhatározásra befolyásolólag hatnak, az akaratot mintegy elhatározásra serkentik, az ily körülmények az alany cselekvőségének súlyát csökkentik, s a büntetés kiszabásánál mint enyhitö körülmények vétetnek számba. Némely körülmény hatása által tehát az alany cselekvőségre buzdittatik, vagy elhatározásra gyorsittatik, ily körülmények jelenségei esetén az a vélelem, hogy a vétkes alany által véghez vitt cselekvény beállását részben az alany elhatározására ható körülmények okozták. Az elhatározást befolyásoló körülményeknek akkor kell megnyilvánulniok, midőn még az alany magát cselekvésre el nem határozta. A körülmények ismérveinek olyanoknak kell lenni, hogy azokból az akaratra befolyásoló hatás következtethető legyenAz akarat elhatározást több körülmény befolyásolhatja, ilyenek : í. As alany erőnélkülisége, ezt leginkább az alkoholistáknál lehet igen gyakran tapasztalni. 2. Az alany sérelme, a szenvedett sérelem lehet korábbi vagy egyidejüleges. 3. Ingerlő hatás az ala?iyra. Felbujtásnál ez gyakori. 4. Az alany sanyarú helyzete, mely még távolabb áll a végveszélytől, leküzdhető, de az alany akaratelhatározásra ellenható erő munkásságát gyengiti. 5. A kivitelnek előre látható akadálytalansága. Más körülmények ismét a tárgyi tényálladékkal kapcsolatosak, minők p. o. a szenvedett sérelem csekélysége, a cselekvő alanynak a sérelem elhárítására irányzott törekvése. Helytelen ósdi felfogás, hogy a töredelmes beismerés szintén enyhitő köiülményt képez: A középkor büntetőjogi elmélete szerint büntetni csak öntanuskodás, a vádlott beismerése szerint lehetett, s ezért néha kínzásokkal is kicsikarták a vádlottól a tanuságtételt. Mai elmélet szerint önmaga ellen tanúskodni senki sem köteles s abból a szempontból, mert a nyomozó bíró terhén könnyít a vádlott, az ő cselekvőségének kisebb súlyt tulajdonítani nem lehet. Ez rekompenzálása lenne a vádlottnak azért a figyelemért, amiért ő a biró munkáját megkönnyítette, jogállam intézményeibe ez bele nem illik. A judikatura azonban állandósította nálunk, hogy abban az esetben, ha a ténymegállapítás egyedül a vádlott beismerésére alapitható, a beismerést mint enyhitő körülményt kell elfogadni A hatalom a vergődő vádlott részéről nyújtott segítséget honorálja itt, mig megtagadja a honorálást ott, hol ténytanukkal is operálhat (állandó gyakorlat). Midőn az alany cselekvése súlyosabb eredményt idéz elő, mint azt az alany célozza, a vétkes alany az elért eredmény szerint büntetendő ugyan, azonban az a körülmény, ami a súlyosabb eredményt előidézte, a vádlott javára számíttatik. így p. o., ha a sértett koponyáján sérülés van, s ez okozta, hogy a szenvedett kisebb ütés dacára súlyos sérelem következett, a vétkes alany büntetése kiszabásánál a sértett egyéni körülménye figyelembe vétetik. Az enyhitő körülmények minden nemét sem elősorolni, sem rendszerbe csoportosítani nem lehet, a biró azonban lélektani észleletek s a tárgyi álladék alkatelemeinek, az azok előidézésére ható okoknak gondos kifürkészése és vizsgálata nyomán, a maga egyéni felfogása és jogászi érzéke szerint többféle változatokban fel fogja találni a bűnösség enyhítésére szolgáló körülményeket. A szabad elhatározás és cselekvés néha gyors egymásutánban megy végbe, néha azonban az elhatározás és cselekvés pillanata egymástól távol esik. Mentül távolabbi ez a kétidőpont, s mentül leküzdhetlenebbek a kivitel akadályai, annál erősebbnek vélelmezzük a cselekvő alany akaratelhatározását, s a cselekvés következményeit annál súlyosabban kell a vádlott terhére írni. A tárgyi tényálladék alkatelemeiben mentül több veszély és másokra kiható sérelem származik és mentül nehezebben háríthatók el annak következményei, annál súlyosabb beszámítás alá esik a vádlott cselekménye. A súlyosító beszámítás ezzel a két elvi szemponttal hozható kapcsolatban, azonban a sulyositó körülmények teljes rendszerét felállítani szintén csaknem lehetetlen. A vádlott tagadása nem sulyositó körülmény, mert ő önmaga ellen tanúságot tenni nem köteles. A vádlott rovott előélete kriminalpolitikai szempontból azért veendő sulyositó körülménynek, hogy nehezebb büntetés szigora által a vádlott javítása inkább eléressék. Ez az elvi szempont nem állja ki a bírálatot, mert az állam a javítás eszközeiről humánusabb módon is gondoskod hátik. A rovott előélet azonban akkor, midőn a törvény a büntetett egyén cselekményét magasabb büntetési tétel alá sorozza, külön sulyositó körülményként számba nem vehető. A bűncselekmény végrehajtásánál tanúsított kegyetlenség a cselekvő alany vadabb természetére vezethető vissza, s az ily hajthatlanabb hajlamok szeliditéséről a törvény szigorúbb eszközök alkalmazásával kíván gondoskodni, a büntetés nagyságát ebből a szempontból itt is fokozni kell. Majd ha átlengik az emberiséget az emberi szenvedélyek enyhítésére szolgáló nemesebb törekvések, a rovott életű alany javítására humánus eszközök által fog hatni, akkor a rovottság megszűnik magasabb büntetési tétel alapja lenni, s a büntetett előélet nem fog sulyositó körülményt képezni, az ismételt tévelygők számára a sanatoriumok kapui nyílnak meg. A bűnhődő alanyok szerencsétlensége, hogy a kriminálpolitika a javítást még most is a kegyetlenebb eszközök alkalmazása által véli feltalálni. Innét van a büntetett előéletű alanyok fokozttabb büntetésének alkalmazásba veit rendszere. Hiába akarnók letagadni, a középkori elrettentési elv is érvényesül az ily rendszernél. Jogállam nem türi az elrettentést, hiszen van elég eszköze, amelylyel a jogrendet biztosithatja. A javítás célját pedig szigorusitott eszközök alkalmazásával alig érjük el. De ki biztosithat arról, hogy ártatlanul elitéltek soha nem fogják sinyleni a birák tévedését ? Ideges, erőszakoskodó biró kezében az a vívmány, melyet a tudomány százados közdelemmel vívott ki, a szabadon való mérlegelés egy veszedelmes eszközzé válhatik, melynek sérelme gyakran sok méltatlanul üldözött ember könnyeit sajtolja ki. Minő igazságtalanság, - ha az ártatlanul elitélt egyén újból megvádoltatik, - az ő büntetett előéletének mint sulylyositó körülménynek felhozása. Áthidalhatatlan a különbség az állami irányzat és a társadalom közfelfogása közt. Az államhatalom abból az elvbo[ indul ki, hogy szigorított büntetéssel javit. A társadalom előítélete azonban a büntetett egyént megjavitottnak nem tud]a elfogadni, sőt leghamarabb azt gyanúsítja ujabb bűncselekmény elkövetésével. Ettől az előítélettől a biró sem ment, ki a már büntetett egyén bűnösségét szabad mérlegeléssel könnyebben tudja megállapítani, igy a büntetett előélet, már a bizonytás