A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)
1908 / 35. szám - A jogfolytonosság elve a magyar közjogban. 1. [r.]
252 bekezdései szerint közzétett hirdetményre vonatkozik ; ellenben az árverési hirdetmény többi példányaiban a végrehajtást szenvedő nevét ki kell tenni. Az árverés helyét az árverési hirdetmények azokban a példányaiban is, amelyek a Vhn. 19. §-ának első bekezdése alá esnek vagyis ugy kell megjelölni, hogy a végrehajtást szenvedő nevének hiánya miatt ne lehessen kétség aziránt, hogy hol fogják az árverést megtartani. A végrehajtató erre nézve a bíróságnál vagy a kiküldöttnél indítványt tehet és a biróság a végrehajtót hivatalból is meghallgatja. A jelen bekezdésben emiitett költség a végrehajtást szenvedő terhére meg nem állapitható. Oly célra, hogy mindenik foglaltató jogainak megóvása végett az adósa ellen elrendelt árverésről értesíthető legyen és hogy ennek lehetővé tétele végett a részére történt foglalás a végrehajtási iratokból kitűnjék : fokozott figyelmet kell fordítani az 1881. évi LX. t.-c. 70 §-ában foglalt annak a szabálynak megtartására, hogy korábbi foglalás alatt álló ingóságok ujabb lefoglalása az idézett 70. §. utolsó bekezdésében tárgyalt kivételekkel felülfoglalás utján teljesíttessék és hogy abban az esetben is, ha ez nem lehetséges, a korábbi foglalás a foglaltató és a követelési összeg felemlitésével a végrehajtási jegyzőkönyvben feltüntettessék. 10. §. Ha az ingatlanra vonatkozó árverési hirdetménynek a végrehajtást szenvedő részére történt kézbesítéstől számítva a Vhn. hatályba léptéig 8 nap még le nem járt, e határidő lejártáig a végrehajtási szenvedő előterjeszlés utján kérheti, hogy az árverési hirdetmény a Vhn. 21. §-a szerint bocsáttassák ki. (1881: IX. t.-cikk 265. §.) Ha a telekkönyvi hatóság az árverési hirdetményt a Vhn. hatálybalépte után bocsátja ki, a Vhn. 21. §-ának utolsó bekezdését az árverési hirdetményre és az árverési feltételekre (1881. évi LX. t.-c. 140. §.) alkalmazni kell akkor is, ha a végrehajtató az árverés elrendelését a Vhn. hatályba lépte előtt kérte. A telekkönyvi hatóság ily esetben az árverés elrendelése iránti kérvényt amennyiben szükségesnek találja, a végrehajtatónak visszaadja abból a célból, hogy az árverési feltételek tervezetét (1881 : LX. t.-c. 144. §.) a Vhn. 21. §-ához képest módositsa. 11. §. Ha a végrehajtató az árver^ iránti kérvénvt a V1 n. hatálybalépte előtt adta be, de a telekkönyvi hatóság az árverési hirdetményt a Vhn. hatálybaléptekor még ki nem bocsátotta, a végrehajtató a Vhn. 22. §-a értelmében becslést kérhet. 12. §. A Vhn. 23. §-át minden esetben alkalmazni kell, ha az árverési hirdetményt a Vhn. hatályblépte után teszik közzé. 13. §. A Vhn. 24. §-a nem nyer alkalmazást az esetben, ha az árverési hirdetmény a Vhn. hatályába lépte előtt kelt. Ha azonban a telekkönyvi hatóság az 1881 : évi LX. t.-cikk 156S-ának második bekezdése értelmében az árverést nem csupán a végrehajtást szenvedő hányadára rendelte el és az árverési hirdetmény a Vhn. hatályba lépte előtt még nem emelkedett jogerőre (1881: LX. t.-cikk 165. §.), a végrehajtás alatt nem álló bármelyik, tulajdonostárs a Vhn. hatálybaléptétől számított 8 nap alatt telekkönyvi hatóságnál előterjesztés utján kérheti, hogy az árverési hirdetmény hatályon kívül helyeztessék. 14. §. A Vhn. 25. és 26. §-a abban az esetben alkalmazandó, ha a telekkönyvi hatóság az árverést a Vhn. hatályba lépte előtt kibocsájtott árverési hirdetményt e rendelet 10. §-ának első bekezdése alapján olyképp módosította, hogy az ingatlan a kikiáltási árnak a Vhn. 26. §-ában megjelölt hányadán alul el nem fog adatni és hogy a vevő a bánatpénzt a Vhn. 25 §-a értelmében eljesiteni köteles. 15. §. A Vhn. 27. §-a e törvény hatálybalépte előtt tett utóajáulatra nem nyer alkalmazást. Kelt Budapesten, 1908. évi augusztus hó 25. napján. A miniszter helyett: Meskó s. k., államtitkár. Irodalom. Az uj végrehajtási eljárás az életbeléptetö rendelettel együtt. A végrehajtási novella, mely országszerte nagy feltűnést keltett, végre jogerőre emelkedett. Ez a törvénynovella, még mielőtt szentesitést nyert, már többféle füzetben lett ismertetve. Ma azonban vettük az ismert Ráth Mór féle törvénygyűjtemény zsebkiadásában, a végrehajtási novella most megjelent szentesitett törvény-szövegét, melyben már az életbeléptetési rendelet is benfoglaltatik. E kiadás különös előnyei, hogy a kisérő magyarázatok oly világosan és a legapróbb részietekre is kiterjeszkedő alapossággal világítják meg a törvényszövegét, hogy annak nemcsak a jogászvilág, hanem a laikus közönség is nagy hasznát fogja venni. A törvényt jegyzetekkel és magyarázatokkal a végrehajtási jogban kiválóan jártas szaktekintély látta el. A mintaszerű kiállításban megjelent és 6 ivre terjedő egyes füzet ára 1 K. és 20 f. és kapható ugy a kiadónál, mint minden más hazai könyvkereskedésben. A btintetőnovella zsebkönyve (1908: XXXVI. tc.) Irta Edvi Illés Károly dr. Budapest, Révai-testvérek irod. intézet r.t. kiadása, 1908. E zsebkönyv a büntetőnovella egész anyagát világos és könnyen átnézhető rendszerbe foglalja össze. Az illusztris szerző a törvény indokolásából fölvett annyit, amennyit az uj intézmények megértéséhez s az egyes §-oknak a törvényhozás intenciójával megegyező alkalmazásához tudni szükséges. Magyaiázó jegyzetei kiterjednek mindenre, ami az uj törvény megértése és gyakorlati alkalmazása szempontjából jelentőséggel bir. Vegyesek Engedély nélkül korcsmaüzletnek folytatása nem az ipar törvénybe ütköző, hanem az 1899. évi XXV. t.-c. 30. §-a alapján elbírálandó jövedéki kihágást képez, ami a királyi pénzügyigazgatóság hatáskörébe tartozik. A m. kir. belügyminiszter 1908. évi 1,712. sz. határozata. G vármegye közönségének. K. Jónás ellen hitelesitetlen űrmérték használata és korcsmai iparnak engedély nélkül való üzése miatt folyamatba tett kihágási ügy, vádlott felebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú Ítélet hozatott: A vármegye alispánja által 1907. év 11,550. kih. szám alatt a járás főszolgabirája elsőfokú Ítéletének helybenhagyásával hozott másodfokú büntető ítélete a kbt. 136. §-ra fektetett részében indokainál fogva helybenhagyatik, az 1884. évi XVII. t.-c. 10. §-ára alapított részében ellenben a kereskedelmi miniszter e részbeni elhatározásához képest megsemmisíttetik és az elsőfokú iparhatóság utasittatik, hogy az iratokat az illetékes pénzügyigazgatósághoz tegye át. Meg kellett semmisíteni az idizett másodfokú Ítélet szóban levő részét azért, mert a vád tárgyává tett cselekményt az képezi, hogy vádlott engedély nélkül korcsmaüzletet folytat, ez pedig az 1899. évi XXV. t.-cikk 30 §-a értelmében jövedéki kihágást képez s ugyene törvénycikk 35. §-a értelmében annak elbírálására elsőfokban a pénzügyigazgatóság bir hatáskörrel. Ha szerződő felek az ingatlanra vonatkozó adásvételi szer ződést annak foganatba menetele előtt visszavonták s a tulajdonjogi bejegyzés mellőzése iránti kérvényt az ingatlannak vevő javára történt bejegyzése előtt benyújtották : az illetékkötelezett fél az adásvételi jogügylet után kiszabott illetéknek törlését, vagy visszafizetését kérelmezheti. (M. kir. közigazg. biróság : 3,301/ 903. sz.) Ha valamely nyilvános számadásra kötelezett vállalat más nyilvános számadásra kötelezett vállalattól vesz fel jelzá logilag biztositott kölcsönt, az ezen kölcsön kamatai után járó tőkekamatadót a kölcsönvevő vállalat tartozik a kamatélvezö vállalat rovására levonni és az illetékes királyi adóhivatalba beszolgáltatni; ellenben a kamatélvező vállalatnak viszont jogában áll üzletadójának kivetésénél a jelzett kamatoknak az üzlet nyers jövedelméből való levonását igényelni. (M. kir. közigazg biróság : 18,653/907. sz.) A gyámi és gondnoki számadásokhoz csatolt leltárak bélyegmentesek. A m. kir. belügyminiszternek 1908. évi 5,299. sz. a. kelt határozata : Jelentésére a pénzügyminiszter ur véleménye alapján értesítem, hogy azok a leltárak, melyeket a gyámok és gondnokok az árvaszékkez bemutatandó számadásokhoz csatolni kötelesek, az illeték dijj. 84. tételének A) pontja második bekezdése alatt felvett rendelkezés értelmében bélyegmentesen állíthatók ki, mert ezek kétségtelenül oly számadási okmányt képeznek a fenforgó esetben, mely az idézett tétel első bekezdése alatt jelezve van, s melyre a második bekezdésben a bélyegmentesség biztosítva van az árvaszékhez való beterjesztés esetére. "ALLA9 ütSZvéK -ÁK8A8ÁO NYOMDÁM BUOAPfiBTBN