A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 3. szám

Huszonhetedik évfolyam. 3. szám. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HETILAP AZ IGAZSiGOGY ÉRDEKEINEK KÉPY1SELETÉRE. A MAGYAR CCYYÉDI, BIRÓ1, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. ügyvédek. Budapest, 1908. január 19. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bér mentve küldve: Negyed évre ... 4 korona Fél « _. 8 « Egész _ 16 Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM. A régi dal avagy három tanulságos mese. Irta S z é c s i Ferenc dr., hatvani kir. közjegyző. — A depositum irregulare-ról. Irta Hamar Gyula, szakolcai kir. járásbiró. — Az uj uzsoratörvény. Irta Halmi Bódog, mármarosszigeti kir. aljegyző — Közönséges jelzálogkölcsönök nyugtabélyegzéséről. Irta Z á d o r Mór, győri pénzügyi titkár. — Belföld. (A* felsőbíróságok multévi ügyforgalma. — A kolozsvári kir. Ítélőtábla 1908. évi első teljes ülése. — Magyar Jogászegylet.) — Irodalom. (S z t e h 1 ó Kornél: A házassági jogszabályok összeütközésének kiegyenlítése. — Balogh Jenő dr. uj könyvei.( — Vegyes. MELLÉKLET : Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a Budapesti Közlönyből. A régi dal avagy:. Három tanulságos mese. — Nyilt levél a magas kormányhoz. — Kegyelmes Uraim ! Csöndes magányomban, honom állapotján tűnődvén, gondoltam egyet. Merészet és nagyot. Három olyan incidens alkalmából ugyanis, amely — amint méltóztatnak majd látni — elég érdekesen függ össze egymással, az a vakmerő ötlet villant át az agyamon, hogy azokról az esetekről mesélek Excellenciátoknak. Ne tessék rossz néven venni, hogy ezt az utat választom. Igazán alig van más módom arra, hogy pici meséimet Nagyméltóságtok magas szine elé juttassam. Nem vagyok országgyűlési képviselő. Nem csíphetem el tehát Kegyelmességteket kedélyes letegezéssel a parlamenti folyosón, a buffet-ben, vagy a klubban. Interpellációt sem döröghetek Önök felé a t. Házban, az ország szine előtt. Egyszerű kis közjegyző vagyok. A népképviseletből kirekesztett a törvény. Nyilván azzal az okoskodással, hogy : -- A közjegyző üljön csak szépen otthon a hivatalában. Még akkor is, ha helyettese van. A hivatalkerülés az egyetemi professzor-képviselő urak számára van fenntartva. Mert ezeknek nem lehet ugyan helyettesük a katedrán, de ezekkel a tudós urakkal nem dukál olyan szigorúan eljárni, mint ahogy ők szoktak elbánni az iskolakerülő diákokkal. Pedig, — ha szabad ezt, az uj választási törvényre való tekintettel, szerényen megjegyeznem — a parlamentkerülést a közjegyző képviselők is el tudnák tán látni annyi méltósággal és következeteséggel, mint a többi 250—300 krónikusan «távollévő)) honatya. A memorandum közkedvelt formájához sem fordulok ezúttal. Ezer kocsánatot kérek, de már kezdek leszokni arról az ambícióról, hogy a magas minisztériumok mély papírkosarai számára anyagot szolgáltassak. így hát a közlésnek csakis ez a jelen utja marad meg az én három ártatlan kis históriám részére. í. Ahol mindenkinek igaza van. Bizonyára méltóztatnak még emlékezni, kegyelmes Uraim, hogy nemrég parlamentünkben egy képviselő, interpellációja megokolásában, azt merészelte állítani, hogy rossz a közigazgatásunk és ezzel kapcsolatban arra a hallatlan merényletre is vetemedett, hogy egy csomó példával illusztrálja egyes falusi Lapunk mai száma 1 jegyzők borzasztó basáskodását és egyéb hajmeresztő visszaéléseit. I A t. Ház haragos zúgással fogadta az interpellációt. Ks a t. Háznak igaza volt. Az illető képviselő ugyanis mindenképpen igazat mondott, ergo rászolgált arra, hogy betörjék a fejét. A miniszterelnök ur O Nagyméltósága nyomban válaszolt, így szólt körülbelül, lakonikus rövidséggel, sztoikus nyugalommal és klasszikus egyszerűséggel: Tisztelt Ház ! Konstatálom és beismerem, hogy a közigazgatásunk csakugyan rossz. Szólt és néhány jelentéktelen megjegyzés után, a teljesített kötelesség boldogító tudatában, mosolyogva, ismét a hatalom bibor trónusába ereszkedett. O Éxcellenciájának is teljesen igaza volt, amikor elengedte magának a megokolást. És igazuk volt azoknak a képviselő uraknak is, akik tudomásul vették a kegyelmes választ. Minek is kutatták volna az okokat, hogy tulajdonképpen miért is olyan köztudomásúan silány a közigazgatásunk ? Miért is lettek volna kíváncsiak a módokra, hogy miként lehetne a bajon segíteni? Hiszen fődolog, hogy megvan a nagy ((nemzeti vivmány». Nagy erőfeszítéssel és üdvriadallal sikerült agyonütni a «lex Szapáryaná»-t és vele az állami közigazgatást, amitől az européerek évtizedek óta várták az ázsiai állapotok orvoslását. így aztán ismét csak elmondhatjuk az állami adminisztráció igéretföldjéről, hogy : «hol volt, hol nem volt,» — a mesének vége és — sapienti sat. II. Azok a szegény mártírok. A budapesti nagy napilapok egyike legutóbb «Jegyzők mártíromsága?) cim alatt valóban szivetfacsaró közleménynyel fordult a közrészvéthez. Szolnok-Dobokamegyéből iratja magának az újság, hogy nemrég a kormány kiküldöttje anem titkolta el megütközését a vármegye községi közigazgatásának siralmas állapotán .» És vájjon mi az oka annak, hogy ezen a téren — ahogy a cikk mondja — «valóban tűrhetetlenek az állapotok)) és hogy «a közigazgatás legszánalmasabb képe terül elénk» ? A cikkíró — ugylátszik maga is érdekelt fél egy kicsit — kijelenti, hogy onnan származik minden baj, minden nyomorúság, hogy a szegény községi és körjegyzőket napról-napra elviselhetetlenebb mértékben terhelik tíil az állami közigazgatás növekvő feladatai. És a remedium ? Csakis az lehet, hogy hamarosan és alaposan — és természetesen állami hozzájárulással — kell szaporítani a segéderőket, nehogy a szegény & mártírok)) nemsokára összeroppanjanak az óriási munkahalmaz alatt Egyszóval — a régi dal. Mármost, bocsánatot kérek, csak arra az egyre vagyok kíváncsi, hogy milyen arcot vágnak Nagyméltóságtok, amikor az eféle rendszeres feljajdulásokat olvassák. A hozzáértő és jóhiszemű jogászvilág, tessenek elhinni jóizüt kacag rajtuk. Mert van a cinikus ravaszkodásnak, a hipoknzisnek is olyan mértéke, ami már nem is borzasztó vagy utálatos, hanem már valósággal mulatságos. Excellenciátok bizonyára tüzetesen ismerik a szóban forgó állapotokat. (Nem is szabad feltételezni az ellenkezőt. 12 oldalra terjed.