A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 26. szám - A békebiróság intézménye Angliában. 7. [r.] - A birói függetlenség és a birák memoranduma. 1. [r.]

A JOG 103 mélyes szabadság megsértésének büntette miatt tétessék elbírálás tárgyává, a törvényszék el nem fogadhatta azon okból: mert a vád tárgyává tett cselekmény nem képezi a B. T. K. 320. §-ában meghatározott személyes szabadság megsértésének bűntettét. A B. T. K. 320. §-ába ütköző bűntett esetében ugyanis a bűntény létesülésének feltétele, hogy a szöktető idézte elő legyen a leány beleegyezését s azt a szülei akarata ellenére elvigye vagy letartóztassa. Ha pedig a leány, mint az a jelen esetben megállapittatott, előzetes összebeszélés folytán önként szökik el a szülői háztól, akkor vele siemben a személyes szabadságának a megsértéséről szó nem lehet, már azon oknál fogva sem, mert hiszen a vádlottnak szándéka nem a leány személyes szabadságának korlátozására irányult, hanem a leánynak és vádlottnak közös szándéka az egymással való közösülésben találkozott. Ily körülmények között tehát az ügyésznek a személyes szabadság megsértésére vonatkozó indítványa téves és teljesen tarthatatlan s igy figyelemmel arra, hogy az előadott tényállásnak megfelelően, a helyes minősítést a törvényszék általt eszközölt minősítés tartalmazza, az ügyész által indítványozott elnapolás és az ügynek esküdtbíróság elé való utalása mellőzendő volt, annyival is inkább, mert a törvényszék álláspontja, a vádtanács 2,733/B; 1906. számú végzésében is kifejezésre jutott az ügyészi iditványnyal szemben s miután ezen végzés jogerőre is emelkedett, annak ellenében az ugyanott kifejtett tényállás alapján más minősítés nem is foghat helyt. Ami már most P. Á.-nak ama tényét illeti, hogy több izben rálőtt K. J. elsőrendű vádlottra a feletti elkeseredésében, hogy ez leányát megbecstelenitette, az eljárás folyamán felmerült adatok alapján a törvényszék igazoltnak tekinti. P. A. azonban azzal védekezik, hogy őt leányának a megszökése és K. J. által történt meggyalázása annyira lesújtotta és mélyen elkeserítette, hogy midőn K.-t az események után ilyen lelkiállapotban meglátta s azt vélte látni, hogy őt még gúnyos mosolylyal és csúfondáros arckifejezéssel illette, ez őt annyira önkívületi állapotba helyezte, hogy a történtekre vissza nem emlékszik, s nem tudja, különösen, hogy K.-ra lőtt, s ezen lövést mi szándékból tette. Ezen védekezés a tárgyalás adataival megcáfoltnak nem tekinthető, de sőt lélektani alapon, az emberi természet figyelembe vételével, valószinünek mutatkozik az, hogy egy atyánál, ki a családját gondos szeretettel veszi körül, midőn gyermekét a megbecstelenités fertőjébe lerántottnak látja, ez oly fokú izgatottságot képes kiválasztani, mely az öntudatot elhomályosítja, az elmetehetséget megzavarja, ugy hogy szabad elhatározási képességével nem bir és hogy ezen feltevés P. Á.-nál alappal bír, azt támogatja ez a közrülmény, hogy néhány perc múlva a lövések eldördülte után P. A. a községházán epileptikusszerü görcsökbe esett s órákon át teljes öntudatlan állapotban orvosi kezelés alatt állott. Minthogy pedig ily körülmények között a B. T. K. 76. §-ának rendelkezését szem előtt tartva, P. Á. cselekménye büntetőjogi beszámítás alá nem eshet, igy őt a vád alól felmenteni kellettA szegedi kir. ítélőtábla: (1907. ápr. 8-án, 1,037. sz. A törvényszék ítéletének K. J büntetésére vonatkozó részét megsemmisiti, a vádlottat a B. T. K. 236. §-a alapján, a 92. §-nak alkalmazásával nyolc hónapi börtönre, valamint a B. T. K. 250. §-a alapján három évi hivatalvesztésre itéli. Az ítéletet egyebekben helybenhagyja. Indokok: K. J. terhére azon felül, hogy a nemi közösülést többször ismételte, egyéb súlyosító körülmény nem forog fenn) viszont a büntetlen előéleten kivül enyhítő körülményül mérlegelendő a cselekmény elkövetésének beismerése, valamint az, hogy a bűncselekmény véghezvitelére nagyrészt a sértett leány magaviselete szolgáltatott okot s hogy abból súlyosabb eredmény be nem következett. Minthogy ekkép az enyhítő körülmények annyira nyomatékosak, hogy a cselekményre meghatározott fegyházbüntetés legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos volna : a törvényszék ítéletének vonatkozó részét, a B. P. 423 • §-ának 2. bekezdése értelmében a B. P. 385. §-ának 3. pontjában megjelölt anyagi semmisségi okból megsemmisíteni és K. J. vádlottat, fegyház helyett, a B. T. K. 92. §-ának alkalmazásával megfelelő börtönbüntetésre itéíni kellett. A tábia az elsőfokú bíróság ítéletét egyebekben megfelelő indokai alapján és K. J. vádlott bűnösségét illetően még azért hagyta helyben, mert P. A.-né tanúnak a főtárgyaláson tett és esküvel erősített vallomása szerint, akkor, amikor K. J. vádlottat a házából kitiltotta, őt arra is figyelmeztette, hogy hiszen jól tudja, hogy lánya még csak 12 éves, amire K. J. ezt mondotta «tudom>, és A.-né tanúvallomására K. J. egyébként sem tett észrevételt, mert továbbá maga a sértett leány is azt vallotta, hogy már előbb szintén megmondotta K. J.-nek, hogy ő csak 12 éves és vádlott a főtárgyaláson ezt a vallomást nem is kifogásolta . Igy ezekből is nyilvánvaló, hogy K. J. vádlottnak nem volt kételye az iránt, hogy P. J. életkorának 14-ik évét még be nem töltötte akkor, mikor vele, mint tisztességes leánynyal nemileg közösült. Az elsőbirósági Ítélet indoklásából azonban mellőzi a tábla a K. J. bűncselekményének minősítésénél a vádhatározatra és annak jogerejüségére vonatkozó érvelést. A kir. Kúria (1907. okt. 31-én, 8,463. sz.). A semmisségi panaszok elutasittatnak. Indokok: A tábla másodfokú ítélete ellen a főügyész a B. P. 385. §-ának 1. b) pontja és ezzel a B. P. 384. §-ának 4. pontja alapján amiatt jelentett be semmisségi panaszt, mert a vádlott cselekménye nem lett a B. T. K. 320. §-ának 2. bekezdése szerint minősítve s igy az ebből folyóan az esküdtekhez utalva, a közvédő és a hozzá csatlakozott K. J. vádlott pedig a B. P. 385. §-ának 1. a) pontja alapján a miatt élt semmisségi panaszszal, mert az orvosszakértők véleménye szerint közösülés nem történt, a vádlott a leánykorát illetően tévedésben volt, mely tévedésbe bárki beleeshetett, vádlott cselekménye tehát nem bűncselekmény. A közvédőnek és a hozzá csatlakozott K. J. vádlottnak a B. P. 385. §-ának 1. a) pontjára fektetett semmisségi panasza I alaptalan, s mint ilyen a B. P. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében ei volt utasítandó, mert a tábla által bizonyítottnak elfogadott, s a B. P. 437. §-ának 1. bekezdéséhez képest a Kúria határozatára nézve is irányadóul szolgáló ama tényállás alapul véteiével, hogy a vádlott a 14-ik életévét még be nem töltötte P. J. hajadonnal ennek beleegyezésével 1906. évi július hó 23 — 24. közötti éjjel, Rogendorfon a vádlott sógora házánál három izben nemileg közösült, a vád tárgyát képező tett K. j. vádlottra vonatkozóan büntetendő cselekménynek, s jelesül a B. T. K. 236. §-ában meghatározott megfertőztetés bűntettének tényálladéki ismérveit kimeríti, annyival is inkább, mert a nemi részek bizonyítottnak elfogadott egyesítése egyfelől a közösülés tényálladékát megállapítja s mert másfelől a tábla, a bizonyítottnak elfogadott ama tényekből, hogy a P.-ék régibb idő óta Tordán laknak, évekig a vádlott szüleinek házában laktak, hogy vádlott már néhány év óta járt P. A. házához mint borbély s különösen, hogy P. A.-né a vádbeli esetet megelőzőleg mintegy 14 nappal kifejezetten megmondotta vádlottnak, hogy leánya után ne járjon, mert az még gyerek, csak 12 éves, nem tévesen vonta le azt a következtetést, hogy vádlott a P. J. 14 évet még be nem töltött életkora iránt tisztában volt s igy tévedésben nem lehetett. A főügyész által a B. P. 38ő. §-ának 1. b) pontja és kapcsolatban a 384. §.4. pontja alapján érvényesített semmisségi panasz szintén alaptalan, s mint ilyent a B. P. 237. §-ának 4. bekezdése értelmében el kellett utasítani azért, mert a tábla által bizonyítottnak elfogadott és a Kúria határozatának alapul veendő is fentebb megjelölt tényállásból hiányozván a B. T. K. 320. §-ában meghatározott cselekmény ama lényeges tényeleme, hogy a nevezett leányt szülei akarata ellenére a szülők felügyelete alól vádlott vitte el és illetve ő szöktette meg s bizonyítottnak az a tény fogadtatván el, hogy a rossz bánásmód miatt a szülői háztól való eltávozásra magát eltökélt P. J. élete 14. évét még be nem töltött leány, ha előzetes megbeszélés folytán ugyan, de önként szökött el a szülői háztól és ment K. házához, majd onnan vádlottal Rogendorfra, nem tévedett a tábla, midőn a B. T. K. 320. §-ában meghatározott cselekmény egyik lényeges ismérvét képező «elvitel» tényét nem látván fenforogni, a jelen bűnügyet saját hatáskörében bírálta el és a vád tárgyát képező tettett a B. T. K. 236. §-a rendelkezésénél fogva megfertőztetés bűntettének minősitette, amiből folyóan a közvádló részéről panaszolt és a B. P. 384. §-ának 4. pontjára alapított hatásköri túllépés esete sem forog fenn. Hivatalból figyelembe veendő semmisségi ok nem észleltetett.