A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 25. szám - A gyilkosság és emberölés. 6. [r.]

206 A JOG személyében felelősséggel tartozik, ugy a csődtömeg, mint harmadik személyek irányában. Feltéve, de meg nem engedve, hogy szerény nézetem téves, tekintettel arra, hogy a perköltség a tömeggondnok érvenyes jogcselekményéből eredt, mert a pert a csődválasztmány felhatalmazása alapján indította meg s feltéve, de meg nem engedve, hogy a tömeggondnok rendes körülmények közt saját személyében nem marasztaltatható s tekintettel arra, hogy a törvény nem intézkedik az iránt, hogy a csődtömeg csődöt mondhasson, mi sem természetesebb, minthogy ily esetben, minthogy a választmány a csődhitelezőket képviseli, ezek közt pedig a bérpénz cimén elsőbbséget támasztó hitelezőt is, a felmerült perköltség a tömeget képező bérpénzfizetésre szánt összegből kifizetendő volt s iíletve lett volna. Hogyha azonban a csődválasztmány ezt elmulasztotta s a tömeg javára befolyt összegekből a perköltségekre megkívántató összegeket nem tartotta vissza, miután a csődválasztmány is teendőiben a rendes családapa gondosságával köteles eljárni és e gondosság elmulasztásáért a tömegnek felelősséggel tartozik, kétségtelen, hogy mint a megtámadási perekre okot szolgáltató, a perköltséget a tömegnek beszolgáltatni tartozik s illetve a tömeggondnoknak rendelkezésére bocsátani köteles saját vagyonából, hogy az a csődválasztmány felhatalmazása alapján indított perekben, a tömeget marasztalt költséget az alpereseknek megfizesse, mert elvégre, ha a tömegnek nincsen pénze perek viteléhez, akkor ne pereljen s ne okozzon másoknak méltatlanul perköltségeket. Ezt hozza magával az osztó igazság, mert sem a tömeggondnok, sem a csődválasztmány nem bir azzal a kiváltsággal, hogy ha pénze nincs is, perelhessen akként, hogy költségeket ne kelljen fizetnie. Ezekhez képest, minthogy a csődtömeg okszerűtlen kezelése folytán fizetésképtelenné vált, cikkem ciméül helyesen használtam «A csődtömeg csődben.» A gyilkosság és emberölés. Irta THÓT LÁSZLÓ dr., budapesti ldr. Ítélőtáblai tanácsjegyző. (Folytatás.)*) A marokkói szultanátus adófizető népei között 1,000 dinár a tarifa, amely azonban — súlyosító körülmények esetén — arányosan emelhető. Ezen tarifának a fele érvényes akkor, amidőn az áldozat nemzetközi szerződések által védett idegen, - tizenötödrésze pedig akkor, midőn az áldozat szábeus vagy apostata. A tarifa fele érvényes akkor is, ha az áldozat nő volt. Amint látjuk, a mohammedán jogrendszer, az ölési deliktumok tekintetében is, ott tart, ahol kezdetben megállapodott s ahol a középkori jogrendszerekkel vehető egy színvonalra. X. Az osztrák jogfejlődés. Az osztrák jogfejlődés produktumai közül - ezúttal — csupán a Mária Terézia, II. József büntetőtörvényére s a nyugatgaliciai és az 1803. évi btk.-re terjeszkedünk ki. Mária Teréziának 1768-ban kibocsátott «Peinliche Halsgerichtsordnung»-ja kegyetlen szigorral igyekszik megtorolni az ölési bűncselekményeket, amelyek között külön kiemeli a gyilkosságot s az emberölést. Az előbbi lényeges tényálladékául a gonosz szándékot («böser Vorsatz») tekinti s elnevezésénél a «Todtschlag aus bősem Vorsatz» kifejezést használja Ezenkívül különbséget tesz a szándékos, véletlen emberölés, valamint a szükségből és a törvény engedélyével elkövetett emberölés között. A gyilkpsságot halállal büntette Mária Terézia. A szülő-, gyermek- és az orgyilkosságot, valamint a rabló- s a nyereségvágyból elkövetett gyilkosságot, nemkülönben a mérgezést is kerékbetöréssel, vagy felnégyeléssel büntették. TI. József híres törvénykönyve, az «Allgemeine Gesetzbuch über Verbrechen und derselben Bestrafung», 1787. január 13-án jelent meg. Ezen törvénykönyv «közönséges», rabló- és orgyilkosságot különböztetett meg. A legnevezetesebb eltérés *) Előző közlemény a 24. számban. a Josephina és a Theresiana között az, hogy a halálbüntetés az ölési cselekményekre nézve is eltöröltetett s helyébe a dunai hajók vontatása lépett. Az 1796. június l-jén megjelent <s.Westgalizisches Strafgesetz»-ben visszaesést konstatálhatunk az ölési deliktumok megállapításában, amennyiben a gyilkosság és az emberölés között a törvény semmi különösebb distinkciót sem tesz. Végül az 1803. évi btk. ismét a gonosz szándékot veszi a gyilkosság lényeges kellékének. XI. A magyar jogfejlődés. Első törvényünk, amely az ölési deliktumokkal foglalkozik, Szent István királyunktól való. Törvényei II. könyvének 12 14., 16., 32. és 46. cikkeiben találunk idevágó intézkedéseket, amelyekből elsősorban is azt látjuk, hogy azok a «szándékos» és a «véletlen» emberölés között tettek külömbséget. A szándékos emberölés büntetése, az egyházi böjtön kivül, 110 arany penza volt; ily esetben a király közbenjárót rendelt, aki a sértettnek a rokonságát a tettes rokonságával békitgette. A véletlen emberölés büntetése pedig 12 arany penza volt s ezenkívül a bűnös egyházi fényi tésben is részesült. Külömbséget tett még a törvény a tettes és a sértett személyisége között is. így, aki másnak a szolgáját megölte, más szolgát volt köteles adni a gazdának s vezekelnie is kellett, j Aki házastársát megölte, ha gróf volt, 50, ha katona volt 10, ha pedig közember volt, 5 tinóra büntették. Azt, aki mást karddal megölt, ugyanazon karddal végezték ki. A méregkeverőt, ha az valakinek a halálát okozta, az áldozat szüleinek kellett átadni, hogy azok a büntettet megbosszulják. Szent István törvényei tehát — amint látjuk — nagyobbrészt a kompozíció elvén alapultak s csak a kard és méreg által elkövetett emberölés esetén engedtek helyet a táliónak, ami mindenesetre sajátságos ellentétben állott a törvény ama másik, szintén emiitett rendelkezésével, amely szerint szándékos emberölés esetén, a király közbenjárók által igyekezett az áldozat rokonait a tálió gyakorlásáról lebeszélni. A Szent Istvánt követő uralkodóink közül Kálmán az első, akinek a törvényeiben az ölési deliktumokra vonatkozó intézkedéseket találunk, amelyeknek a jelentősége abban áll, hogy a tettest már szabadságvesztés-büntetéssel is sújtják. így a II. könyv 8-ik cikke szerint, «ha valaki kivont karddal embert ölt, királyi Ítélettel börtönbe vettessék s összes vagyonának kétharmad része a megölt ember rokonaié lesz . . . .; ha azonban a tettes vagyona 110 penzánál kisebb, akkor szabadságát is elveszti.)) Szent Lászlótól kezdve egészen I. Mátyás királyunkig, nem találunk figyelemre méltóbb törvényes intézkedéseket. Mátyás I. törvényének 2-ik ágazata a hűtlenség eseteit sorolva föl, az ölési deliktumok egynémelyikéről is megemlékszik. így halállal bünteti azt, 1. aki negyedizigleni rokonát megöli; 3. aki ellenfelét a bíróság előtt megöli. Igen fontos a hatodik törvény 51. ágazata, amely a gyilkosságot mint ónálló deliktumot konstituálja^ olyképen, hogy annak a főismérvéül a «feltett szándékot)) veszi s elkövetőjét halállal bünteti. Werbőczy törvénykönyve is tartalmaz idevágó intézkedéseket. A gyilkosság (szántszándékos latorság) büntetése a halál, amely az egyházi személyeken is végrehajtatik. I. Ferdinánd alatt az 1563 : XXXIX . t.-c. halállal büntette azt, aki a szökevény gyilkost befogadta. Az 1563: XLI. t.-c. pedig a gyilkosoknak a vasraveretését rendelte el. A későbbi időkből nem igen találunk olyan törvényes, intézkedést^ amely az eredetiség jellegével birna. (Befejezése következik.)