A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 18. szám - Vádlott és tanu

Huszonhetedik évfolyam. Szerkesztőség: V\, Rudolf-rakpart 3. sz. 18. szám. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG Budapest, 1908. máj us 3. Előfizetési árak: Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre 4 kofbna (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) , 8 * ' HETILAP AZ IGAZSÁSCGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE. A MAGYAR CGY7ÉD!, BIRÓ1, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE £*ész \ " 1ft Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Az előfizetési péné|k legcélszerűbben bérme RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. ügyvédek. Megjelen minden vasárnap. posta utalva n y küldendők. TARTALOM. Vádlott és tanu. Irta Mosko'vitz Iván dr., országgyűlési képviselő. — Birói és ügyészi reformok. Irta S o m 1 y ó d y István szegedi járásbiró. — A turpis causa és a naturális obligatio a magánjogi birói gyakorlatban. Irta J a c o b i Béla dr., budapesti ügyvéd. — A debreceni ügyvédi ka.nara és a pártfogoló ügyvédek. — Külföld (Német birodalmi törvényjavaslat az ipartörvény módosításáról.) — Irodalom (Fal esik Dezső dr.^: Magyar közigazgatási jog.) — Vegyes. MELLÉKLET : Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. - - , ,, , , — Vádlott és tanu. Irta MOSKOVITZ IVÁN dr., országgyűlési képviselő. A perrendtartások, különösen a bűnvádi eljárás jogszabályai rendszerint mereven ragaszkodnak ahhoz a fictióhoz, hogy a tanu igazat beszél. Ez a fictió azután terjeszkedik, - - szembeállítja a tanút, (különösen a büntető perbeli tanút) a felekkel A feleknek még meg is engedi a modern, liberális alaki jog, hogy védelmükre, álláspontjuknak, érdekeiknek körülbástyázása végett hazudjanak. Kétségtelenül erős joga a vádlottnak, hogy nem köteles nyilatkozni, hogy belőle sem torturával, sem perrendszerü, modern kényszereszközökkel (B. P. 194 —196. §-ai) vallomást kicsikarni nem lehet; az is erős jog, hogy a vádlottat azért, mert védelmére hazug tényeket mesélt el vallomásában, - amennyiben megbüntetésére más ok nem forog fönn, — semminemű repressióval sújtani nem lehet. Ezek a jogok nagy hasznára válnak annak a vádlottnak, aki hallgatni, vagy hazudni akar. De ha a szegény, magát tényleg ártatlannak, vagy a vádbeli ténynél kevésbbé bűnösnek érző vádlott nem hazudni, nem is makacsul hallgatni, — de érdemlegesen védekezni akar ? Akkor ez a praerogativa hurokként csavarodik a vádlott nyaka köré, — amelyből nem tud szabadulni. Hiába védekezik, hiába erősit meg vallomásával olyan tényeket, amelyek ártatlanságának bizonyitékai lehetnének, — hiába beszél értelmesen, hihetően, valószinüen, — ő vádlott marad, akinek szava nem bizonyíték, a leggyatrább erkölcsű, a legkisebb műveltségű, kevés eszű tanúval, de még a tanuként kihallgatható sértettel, magánvádlóval szemben sem. Es ez éppen a legkirívóbb aránytalanság. Ez az aránytalanság a polgári peres eljárásokban nem fordul elő, a tanu vallomása ugyan ott is más beszámítás alá esik mint a feleké, a peres felek, — az eskü alatti kihallgatás, vagy a formális, megítélt eskü esetén kívül, — s helyettük képviselőik ugyan voltaképpen a polgári perben is épp olyan szabadon beszélhetnek, aliegálhatnak, mint a büntető perben, de a föl- és alperes perfélegyenlősége sokkal komolyabban, reálisabban érvényesül ott, mint a sértett és vádlott helyzete közötti, állítólagos, theoretikus egyenjogositás a büntető eljárás során. A vádlottnak védelmére mindent szabad mondania és elhallgatnia, de voltaképpen nincs szava, mert előadásának a priori nem tulajdonítanak bizonyító erőt, —- ha a mentő tanúból vádlott-társ lesz, akkor annak a mentő tanúnak vallomása is már csak vádlott szájából jövő beszéd lesz, esküt rá tenni nem lehet, és bizony elveszti az ilyen, mentő tanúból vádlottárssá sülyedt védelmi bizonyíték súlyának java 205. §.), valamiképpen tanúból vádlott-társsá változtatható, akkor egyszerre megszűnik az ő tanúi perrendszerü mentessége. Igaz, hogy a vádlott-társ a tanúvallomás-megtagadási jogért cserébe a B. P. 134. £-ában foglalt azt a jogot nyeri, hogy kijelentheti, miként «nem kíván részletesebben nyilatkozni.» De ezzel a joggal, ezzel a fölöttébb kétélű fegyverrel éppen az intelligensebb s a saját ártatlanságáról igazán meggyőződött ember soha sem fog élni. Az a tanu, aki mint tanu teljes joggal és minden joghátrány nélkül megtagadhatta volna a vallomást, mint terhelttárs már csak annak a súlyossá is válható hátránynak fejében tagadhatja meg, hogy lemond a saját védelméről is, hogy kiteszi magát annak, miszerint a törvény szava (134. §.) által megengedett, annak szelleme, a 205. §. megfelelő alkalmazása értelmében jogos hallgatása által vádlott-társát megmenti ugyan, de önmagát egy esetleg alaptalan koholt váddal szemben nem tudja megvédeni. A tanúnak perrendszerü vallomásmegtagadási és a vádlottnak (vádlott-társnak) hallgatási joga ugyanis korántsem egyértelmű. A tanu, ha vallomásmegtagadási a joga van, teljes biztonsággal, bátran, a következményektől félelem nélkül tagadja meg a vallomást. A vádlott-társ azonban kemény megpróbáltatásnak van kitéve olyankor, amidőn előadása a társvádlottra nézve döntő tanúvallomást tartalmazna. Ha például A. ellen valaki följelentést tesz, valami olyan természetű tevékenysége miatt, amelyben /1-nak B. ügyvédje volt, vagy amelyről, A'.-nek mint A. ügyvédjének, orvosának, közeli rokonának vagy más, a B. P. 205. §-a értelmében immunitást (vallomásmegtagadási jogot) élvező bizalmi egyéniségnek tudomása lehetett, — akkor ez a B. bizalmi minőségére való hivatkozással megtagadhatja a vallomástételt. Ha azonban a följelentő olyan színben tünteti föl a tényállást, melynél fogva ezt, a bűnös tevékenységben nem részes /l-t. szintén terheltként tudja a biró elé állítani, — (ami igen sok esetben meg is szokott történni,) — akkor megszűnt B. az A. ügyében tanúnak lenni, — megszűnt #.-nek a B. P. 205. $-a szerinti vallomásmegtagadási joga. B. ilyenkor is hallgathat ugyan, mert a B. P. 134 §-a megengedi neki, hogy ne feleljen a hozzá intézett kérdésekre. De ezzel a vádlotti hallgatással még a legelfogulatlanabb bírót is önmaga ellen, - - ártatlanságának valószerüsége ellen fogja impresszionálni. «Qui tacet consentire vicletnr.v Aki vádra hallgatással válaszol, — az okvetlenül a beismerés látszatát kelti. Ha tehát, a tanúból vádlotttárssá átalakult />'., mint vádlott-társ is ragaszkodni akar a B. P. 205. §-a által védett, a morál által meg éppen kifejezetten ráparancsolt diseretiónak, a hallgatásnak jogához, — akkor, mint vádlottat önmagát hozza súlyosabb helyzetbe, önmagát teszi ki annak, hogy hallgatása miatt a vádnak rá vonatkozó részét ne tudja megcáfolni, s esetleg ártatlanul büntetés alá kerüljön. Két veszélyt látunk tehát e ponton tönnforogni. Először azt, hogy a voltaképpen vádlottat könnyen meg lehet fosztani védelmének'eszközétől, ha a panaszos a mentő tanút az ügybe belekeverte, vádlott-társsá változtatja át, mert ezáltal még, ha az ilyen tanút azután föl is mentik, a voltaképpeni vádlott ügyére vonatkozó vádlott-társi előadása már mégsem lesz tanuvallorészét. VTiszont, ha az a tanu, akinek joga volna a vallomást más, már megszűnt teljes sulyu mentő bizonyítéknak lenni, ügyvédi, orvosi, rokoni vagy más jogcímen megtagadni (B. P. Másodszor fönforog az a veszély, hogy a feljelentő (sértett, paLapunk mai száma 12 oldalra terjed.