A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 16. szám - Az örökös és hagyományos felelőssége az örökhagyó tartozásáért

Huszonhetedik évfolyam. 16. szám. Szerkesztőség: V\, Rudolf-rakpart 3. «z. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. 8Z. Kéziratok vissza nem adatnak A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HETIÜP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEIM KÉPVISELETÉRE, A MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. ügyvédek. Budapest, 1908. április 19! Előfizetési árak: Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. Megjelen minden vasárnap. Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve Negyed évre 4 korona Fél « _ 8 « Egész » 16 í Az előfizetési péndbk. legcélszerűbben bérmAitesen postautalványViyá! küldendők. X . TARTALOM : Az örökös és hagyományos felelőssége az örökhagyó tartozásért. Irta Pekker László dr., szombathelyi ügyvéd. — Nyilt levél K. M. dr. kir. járásbiró úrhoz. Irta M. J. dr. — Az adóreform tárgyában beterjesztett törvényjavaslatok és az ügyvédi kar anyagi érdekei. — A váltóóvás reformja és az aradi kereskedelmi és iparkamara. — Belföld (A m. kir. igazságügyminiszternek 1908. évi február ll-én 52,626 1907. L M. szám alatt kelt rendelete, a birói letétben kezelt árverési vételárból a kir. kincstár javára sorozott összegek kifizetése körül követendő eljárás tárgyában.) — Külföld (Német birodalmi törvényjavaslat az ipartörvény módositásáról.) — Nyilt kérdések és feleletek (A gyógyítási költségek kérdése csődjogunkban. Irta g. m. dr.1* — Irodalom (Az uj D á r d a y befejezése. — A közszolgálati alkalmazottak jogviszonya. Irta Ladik Gusztáv dr. — A Hármaskönyv egyik állítólagos főforrásáról. Irta S c h i 1 1 e r Bódog dr. — A büntetőjog reformja Olaszországban a XVIII század második felében. Irta Enrico P e ss i n a ) — Vegyes. MELLÉKLET : Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. Az örökös és hagyományos felelőssége az örökhagyó tartozásáért. Irta PEKKER LÁSZLÓ dr., szombathelyi ügyvéd. Jogrendszerünkben oly erős gyökeret vert annak a jogszabálynak az alkalmazása, hogy az örökhagyó tartozásaiért első sorban mindig az örökös felel, hogy még azokban a kivételes esetekben is, amikor ezekért a tartozásokért a jog és méltányosság elvei alapján kizárólag a hagyományos volna felelős, mégis az örökösre hárul eme kötelezettség és mentesül a hagyományos. Kétségtelenül ritkák azok az esetek, amikor kizárólag a hagyományos és nem az örökös tartoznék ezzel a felelősséggel, ámde a mindennapi élet változatai helyenként elénk tárják azokat a speciális jogeseteket is, melyekre az általános jogszabályok nem alkalmazhatók s amelyek éppen különszerüségüknél fogva, teljesen külön kezelést igényelnek. A közel múltban foglalkozott ily különleges jogesettel egyik törvényszékünk felebbezési tanácsa, sajnos azonban, Ítéletében nem tudta kidomborítani azt az anyagi igazságot, melyet bár láthatólag keresett, de amelyet elhomályosított a döntés alapjául szolgáló «Tervezet» két ide nem vágó s amúgy is kevéssé szerencsésen megkonstruált §-a. A kérdéses perben a tényállás a következő volt: T. A. dúsgazdag földbirtokos, ki adóját mindig pontosan előre fizette, 1905. évi február 10-én végrendeletet alkotott. Altalános örökösévé kinevezte P. M.-et, Cs. S.-nek pedig mintegy 60,(>00 korona értékű ingatlan hagyományt rendelt. T. A. örökhagyó erős függetlenségi érzelmű lévén, 1905-ben — az exlex idején — adót egyáltalán nem fizetett, ugyanezen év június hó 9-én pedig elhunyt. Három héttel örökhagyó halála után, Cs. S. hagyományos eladta a néki hagyományozott ingatlan egész évi gabona- és sarjutermését 2,400 korona vételárért s igy ámbár nem ő vetett, bőségesen aratott. Ugyanezen év őszén érdeklődni kezdett Cs. S. a neki hagyományozott ingatlannak adója iránt is s ekkor tudta meg hogy T. A. örökhagyó 1905. évre még egy fillért sem fizetett Cs. S. fogta magát, kifizette az egész évi adót, majd kiszámította : mennyi adó terhelné az ingatlant 1905. január 1-től Lapunk mai száma 12 oldalra terjed. nagyom; hogy T. Cs számítót 1905. jun. 9-ig, vagyis örökhagyó elhalálozása időpontjáig ; e cimen összesen 156 korona erejéig megperelte P. M. örököst, kérvén ezt a 150 korona adótőke, nemkülönben ennek és pedig felerészének 1905. évi február 15-től (!), másik felerészének pedig 1905. évi május 15-től (!) járó 5%-os kamatainak megfizetésére kötelezni. Az elsőbiróság ugy oldotta meg a kérdést, hogy a végrendelet szövegét és intentióját magyarázgatván, Cs. S.-ban nem hagyományost, hanem P M. örököstársát látta s keresetét elutasította. Felperes felebbezése folytán a kir. törvényszék megállapította, hogy Cs. S. felperes nem örököstárs, hanem hagyományos, ki joggal követelheti az örököstől az örökhagyó helyett kifizetett tartozásokat s ezért az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatván, a keresetnek egész terjedelmében (még a kamatok tekintetében is) helyt adott. Nem foglalkoznám ez ítélettel s épenséggel nem vitatom, hogy ez a merev álláspont az általános magánjogi elvekkel sehogy sem indokolható meg, ha éppen az ítélet indokolása s annak egyes kitételei nem hivnák fel a figyelmet arra a körülményre, hogy az ítélet meghozatalánál, illetve az indokolás megszerkesztésénél minő jogszabály-alkotó szerep jutott a Tervezet 1,899. és 2,033. §-ának. Mielőtt azonban ezzel a két §-sal foglalkozni kívánnék, röviden visszatérek az ismertetett ügyre, nem hallgathatván el az alperes örökös helyes, de sikertelen védekezését sem, ki nagyjában azzal érvelt, hogy hisz az adó a hagyományozott ingatlan hozamának ellenértékeként az államkincstárnak fizetett oly szolgáltatás, mely mint elsőrendű dologi teher elválaszthatatlanul az ingatlanhoz fűződik, felhozta a méltányosság kérdését is a tekintetben, hogy miért privilegizálná a bíróság az egész évi jövedelmet eltevő hagyományost, az abban nem részesedő örökös kárára, előadta, hogy a végrendelet megalkotása 5 nappal az előző rendes adófizetési terminus előtt történt s hogy igy az örökhagyó június hó 9-ig bekövetkezett haláláig tudva s szándékosan mulasztotta el két negyedéven át az adó megfizetését, illetve végrendeletének megváltoztatását, felemiitette azt is, hogy hisz szorosan közjogilag véve örökhagyónak nincs és nem is volt adótartozása, mert nem lévén törvényhozásilag megszavazva az adó, a hagyományozott ingatlan örökhagyó életének utolsó fél évében nem is volt adóköteles s végül utalt az örökös védekezésében épen magára a Tervezetre, melynek 1,898. §-a világosan kimondja, hogy «ha a hagyománytárgy valamely joggal van terhelve-* ugy e teher a hagyományosé s legvégül, hogy az «Indokolás» ezen szakasznál, kifejezetten a «dologi teher»-ről, tehát az adóról is beszél, mégis a kir. törvényszék igy indokolta Ítéletét: aminthogy a hagyományozott ingatlanok után kifizetett adók nem voltak a hagyomány tárgyát képző ingatlanokra telekkónyvileg bekebelezve s igy nem képeztek olya?i terhet, amely számításba veendő s minthogy a terheket az örökös tartozik viselni* stb. stb. . . . Látjuk tehát, hogy a kir. törvényszék míg egyrészt hallgatagon napirendre tért a törvényerővel még nem bíró Tervezet ide vágó 1,898. §-a felett, addig másrészt ugyancsak nagy szerepet juttatott az 1899. §-nak s ennek a felette hiányos és sikertelen szakasnak felhasználásával körül-