A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 15. szám - A római jog institutiói - Törvényszéki állatorvostan

58 A JOG A kassai kir. Ítélőtábla ({906. november 12-én 3,717/906. sz. a.) Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja indokaiból és azért, mert az alperesek nem fizetésre, hanem a hagyatéki vagyon felére vezethető végrehajtás tűrésére lettek kötelezve. A m. kir. Kúria (1907. december 27. 10,999/906. sz. a.f" A másodbiróság Ítéletét a felperest kereseti követelése egy részével elutasító és a felperes ügyvédje járandóságának összegét tárgyazó rendelkezésében helybenhagyja, egyebekben pedig az elsöbiróság Ítéletére is kihatólag megváltoztatja, a felperest keresetével egészben elutasítja. Indokok : Egész tartalmához és végkérelméhez képest, a felperes keresete lényegileg arra irányul, hogy elsőrendű alperesnek az a jogcselekménye, mely szerint néhai fia: W. M. hagyatékának tárgyalása alkalmával a tokaji kir. közjegyző előtt azt a nyilatkozatot tette, hogy a nevezett örökhagyó után maradt hagyatéki vagyonra igényt nem tart, vele (felperessel) szemben hatálytalannak mondassék ki és hogy a másod—hatodrendü alperesek, kiknek elsőrendű alperes jelzett nyilatkozatából folyólag a hagyaték átadatott s akik ennélfogva megajándékozottaknak tekintendők, annak tűrésére köteleztessenek, hogy felperes elsőrendű alperes elleni követelésére nézve a másod—hatodrendü alpereseknek, mint örökösöknek átadott hagyatéki vagyonból magát kielégíthesse. A kereset minden irányban alaptalannak találtatott azért, mert a csődtörvény első része III. fejezetének a közados jogcselekményeinek a csődhitelezők egyeteme érdekében megtámadására vonatkozó rendelkezései mint speciális rendelkezések, erre vonatkozó tételes törvény hiányában, csőd esetén kivül alkalmazást nem nyerhetnek, s igy — csőd esete fenn nem forogván — elsőrendű alperesnek a keresettel megtámadott jogcselekvénye annak egyes hitelezője, a felperes fellépésére a csődtörvény rendelkezéseinek alkalmazásával hatályon kivül nem helyezhető; továbbá, mert az a puszta tény, hogy a törvénynél fogva öröklésre hivatott elsőrendű alperes az örökség megnyílta után — de annak kijelentése nélkül, mintha öröklési igényét másod —hatodrendü alperesekre ruházná át, vagy hogy másod—hatodrendü alperesek érdekében teszi nyilatkozatát — a hagyatékot tárgyaló kir. közjegyző előtt egyszerűen azt a kijelentést tette, hogy az örökhagyó után maradt hagyatéki vagyonra igényt nem tart, figyelemmel arra, hogy az ipso jure öröklés elve mellett is az örökös pusztán az örökösödés megnyíltának ténye által nincs megfosztva attól, hogy az örökségget az átszállás időpontjára visszaható hatálylyal visszautasíthassa és az ipso jura átszállott vagyon s illetőleg annak reáeső része csak akkor lesz az örökös tényleg megszerzett végrehajtás alá vonható vagyonává, ha az örökséget vissza nem utasítja, s igy az alperes nyilatkozatának megtörténtével ajándékozási szerző désnek tárgya sem létezett, — továbbá arra figyelemmel, hogy az ajándékozási szerződés fogalma ajándékozó és megajándékozott zerződő két felet feltételez, amely lényeges követelmény — tekintve, hogy más c (— hatodrendü alperesek részéről a jelzett kijelentésre semminemű nyilatkozat nem történt — itt fen nem forog, az elsőrendű és másrészt a másod—hatodrendü alperesek közt szerződést és különösen ajándékozási szerződést nem létesített : mert ezekhez képest elsőrendű alperes a kérdésben forgó egyoldaló kijelentésnek jogi következménye csak abban áll, hogy a hagyaték, a hagyatéki bíróság által az elsőrendű alperesre minden tekintet nélkül és nem elsőrendű alperes jogán, hanem törvényen alapuló saját öröklési jogunk alapján volt másod— hatodrendü alpereseknek átadható és mert a kifejtetteknél fogva másod —hatodrendü alperesek első rendű alperes által megajándékozotnak nem tekinthetők. Bűnügyekben. Ha a fömagánvádló az egyik terheltet a vádiratban nem emliti, az nem egy hatályú a megtett indítvány visszavonásával, mert az indítvány visszavonásának a B. T. K. 116. §-a szerint kifejezetten kell történni. A m. kir. Kúria (1908. febr.26. 1,495/1908. B. sz.) követ. kező végzést hozott: M. Márton. L. Hugó, F. Ferenc, Sz. Károly, M. József, T. Vilmos, H. József, ifj. B. Jakabnak mint főmagánvádlóknak a B. -P. 385. 1. a) pontja alapján érvényesített semmisségi panasza visszautasittatik. a többi okra fektetett semmisségi panasz pedig elutasittatik. Indokok: A kir. Ítélőtáblai ítéletnek kihirdetése alkalmával F. Ferenc és H. József vádlottak ugy ezeknek, valamint a többi elitélt vádlott érdekében a védő a Bp. 384. §. 11-ik pontja, a Bp 385. §. 1. c) és 3 pontja alapján jelentettek be semmisségi panaszt abból az okból, mert az Ítélet törvényes magáninditvány nélkül hozatott, mert továbbá a jogos védelem mint büntethetőséget kizáró ok forog fenn és mert a büntetés kiszabásánál a Btk. 92. §-a nem alkalmaztatott. A semmisségi panasznak Írásban beadott indokolásában a vádlottak mint magánvádlók a B. P. 385. §. l.-a) pontja alapján szintén érvényesítenek semmisségi panaszt abból az okból, mert P. Mihály vádlott az ő sérelmükre elkövetett becsületsértés vétségének vádja alól felmentetett. .Minthogy azonban ez utóbbi semmisségi panasz nem az ítélet kihirdetésekor, hanem csakis a semmisségi panasz Írásbeli indokolásában jelentetett be a B. P. 434. §. harmadik bekezdéséhez képest, mint nyilván elkésett, visszautasítandó volt. Az eiitélt vádlottak és védőjük a kir. Ítélőtáblai itélet ellen a B. P. 384. §. 11-ik pontjára hivatkozással, a semmisségi panaszt arra alapítják, hogy P. Mihály fömagánvádló egyik szerzőtárssal szemben, névszerint Sz. Ödönnel a magáninditványát visszavonván, a többi szerzőtárs ellen ez okból a bűnvádi eljárás megszüntetendő lett volna. Ez a panasz alappal nem bir. A kir. Ítélőtábla ugyanis tényként fogadta el azt, hogy Pogány Mihály magánvádló vizsgálat elrendelése iránt indítványt tett M. Márton és társai ellen mint az egylet vezetősége ellen, akik közé Sz. Ödön is tartozott és aki ellen a vizsgálat mint szerzőtárs ellen tényleg el is rendeltetvén, mint terhelt ki is hallgattatott, megállapítja továbbá, hogy P. Mihály fömagánvádló vádiratot adván be, Sz. Ödön terheltet ebben az iratában már nem emliti, tehát vád alá helyezését nem indítványozta s igy Sz. Ödön vád alá sem helyeztetett, ennek dacára a kir. Ítélőtábla ebből a körülményből a vád visszavonására következtetést azért nem von, mert Sz. < >dönnek a vádiratból való esetleges kifelejtése, vagy annak nem említése az indítvány visszavonásával nem egyenlő hatályú, mert a visszavonásnak kifejezetten meg kell történnie. Ez a jogi felfogás törvénysértést nem foglal magában, mert a semmisségi, panasz indokolásában felhozott az az érvelés, hogy a B. P. 27<ó. §. értelmében a fő-magánvádlónak a vizsgálat befejezését közlő értesítéstől számított 15 nap alatt kellett volna a vádiratot valamennyi szerző társra vonatkozóan beadni s ha ezt egyik szerzőtársat illetően elmulasztotta s azt később sem pótolta, azzal szemben vádját elejtette, kétségtelenül helyes, ámde a fentebb jelzett mulasztásnak nem lehet azt a hatályt tulajdonítani, amelyet a Btk. 116. §. arra az esetre rendel, ha az indítvány az egyik közreműködőre nézve visszavonatik, már azért sem, mert ez utóbbi kifejezési akaratnyilvánítást feltételez, ami pedig a fentebb jelzett és a B. P. 276. §-ában emiitett esetben meg nem történt. Ami pedig a Bp.. 385. §. 1. c) pontjára alapított azt a semmisségi okot illeti, hogy az elitélt vádlottakra nézve a jogos védelem mint büntethetőséget kizáró ok forog fenn,'ez sikerrel azért nem érvényesíthető, mert a nyomtatvány utján elkövetett bűncselekményeknél a jogos védelem fennforgása fogalmilag ki van zárva. A Btk. 92. §-ának alkalmazására pedig a kir. Kúria sem talált törvényes alapot. Az alaptalan semmisségi panaszok tehát minden irányban elutasitandók voltak. Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából. Rendezi és közli TÓTH. GYÖRGY dr. tanácsjegyző. 432/1903. 30. Való ugyan, hogy felperes hagyta el férjét, ámde felperes azt is állította, hogy az elhagyás után a házastársi együttélést visszaállítani kívánta, e részbeni minden igyekezete azonban az alperes engesztelhetetlen viselkedése miatt nem vezethetett eredményre, mely körülményt alperes meg nem cáfolván: alperes és nem felperes tekintendő elhagyónak. | .^Kúria; 1903. január 30-án ,7,697/1902. sz. a. hozott Ítélete).