A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1907 / 7. szám - A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban
JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 7. számához. Budapest, 1907. február 17. Köztörvényi ügyekben. Ha a számadásra felhívott számadását, bár az annak beadására kitűzött zárhatáridő letelte és a marasztalási kérelem előterjesztése után, de az Ítélet meghozatala előtt beterjesztette, s nincsen elzárva attól, hogy a számadást az elévülési időn belül utólag is beadhassa : a számadás bíróilag figyelembe veendő. A pozsonyi kir. törvényszék (11)04. évi december hó 7-én ÍJ.,771/1904. sz. a.) id. Sz. Dávid felperesnek, M. Frigyes alperes ellen, számadás előterjesztése vagy 2,300 K. megfizetése iránti ügyében következőleg ítélt: M. F. alperes köteleztetik 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett felperesnek 2,300 kor. tőkét, ennek 1904. július 30-tól járó ö0/o-os kamatait megfizetni. Indokok: Felperes a 1881. évi L1X. t.-c. 81. §-a értelmében felhívási keresetet indított közös haszon és veszteségre elvállalt mozdony, cséplőgép és gőzerőre berendezett malom jövedelme elszámolása, ellenesetben 2,300 kor. megfizetése s jár. iránt. Alperes ennek folytán a 7,900 1904. sz. végzéssel számadásának, esetleg nyilatkozatának 30 nap alatti benyújtására köteleztetett. Alperes ezen bírói felhívásnak a kitűzött határidőben meg nem felelt. Ennek folytán felperesnek 11,771 1904. sz. a. beadott ujabb kérelmére alperes az 1881. évi LIX. t.-c. 88. §-a alapján a kereseti sérelem szerint marasztalandó volt. A pozsonyi kir. Ítélőtábla (19(15. dec. 13-án 2,344/1905. p. sz. a.) következő íteletet hozott: Az elsőbiróságnak ítéletét helybenhagyja indokainál fogva s azért is mert az alperesnek 1904. évi dec. 6-án 2,307,191 >4. sz. a. beadott igazolási kérelme jogerősen elutasittatott, miért is az ahhoz becsatolt számadás most már birói figyelembe nem vehető. A m. kir. Kúria (1906. dec. 20-án 1,407/1906. p. sz. a.) következő végzést hozott: A kir. Kúria mindkét alsóbiróság Ítéletét hivatalból megsemmisíti és alperesnek az 1904. évi dec. 6-án 12,357. sz. a. előterjesztett számadása folytán utasítja az elsőbiróságot, hogy a felett az 1881 : LIX. t.-c. 82. §-a értelmében járjanak el. Indokok : Minthogy a felhívási keresetnek érdemleges tárgyát a kérelem képezi, melyet a felhívó arra az esetre terjesztett elő, ha a felhívott számadását be nem adná és minthogy a felhívott, bár a kitűzött zárhatáridő letelte és a marasztalási kérelem előterjesztése után, számadását az ítélet meghozatala előtt beterjesztette, s a felhívott nincsen elzárva attól, hogy a számadást az elévülési időn belül utólag is beadhassa: a számadás felelt az 1881 : LIX. t.-c. 82. §-a értelmében kellett volna eljárni. Minthogy pedig az elsőbiróság e helyett az id. t. 83. §-a szerint marasztaló ítéletet hozott s a másodbiróság az elsőbiróságnak ezt az eljárását helybenhagyta és e miatt az ügy alapos eldöntése lehetetlenné vált, mindkét alsóbiróság ítélete az 1881 : LIX. t.-c. 29. §. a) pontja alapján hivatalból megsemmisíttetett és az elsőbiróság szabályszerű eljárásra utasíttatott, amelynek folyamán hozandó érdemi határozatra tartatott fenn az eddig felmerült költséggel együtt az ezúttal megállapított felebbezési költség viselése kérdésének eldöntése is. A vasút kártérítési felelőssége kiterjed a külső fizikai eröbehatás következményeként jelentkezett psychikai állapotból származó kóros elváltozásokra, tehát a nagy erőmegfeszitéssel elhárított összeütközés veszélyéből eredő ijedség és izgalom folytán beállott szervezetbeli megrázkódtatásokra is. A m. kir. Kúria (1906. évi december hó 14-én 7,159. sz. a. Polg.) K. István felperesnek m. kir. államvasutak alperes ellen kártérítés és jár. iránti ügyében következőleg ítélt. A m. kir. Kúria a másodbiróság ítéletét helybenhagyja a benne felhozott és felhívott indokok alapján és azért, mert az 1874. évi XVIII. t.-c. a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről intézkedik ugyan, de nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a külső fizikai erőbehatás következményeként jelentkezett psychikai állapotból származható kóros elváltozásokat a testi sérülés fogalmából kizárná, mert felperesnek az általa nagy erőmegfeszitéssel elhárított összeütközés veszélyéből származott ijedsége és izgalma és szervezetének ebből eredő megrázkódtatása a bizonyított tényállás szerint a szervezetnek kóros változásaiban nyilvánult és igy adott esetben is külső fizikai behatásból származott szervezeti (testi) sérülésnek esete forog fenn és mert az orvosszakértó'k másodízben adott egyhangú véleménye szerint a felperesnél utóbb beállott kóros folyamat az emiitett megrázkódtatással okozati kapcsolatba hozható, stb. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Ha a biztosítási ajánlatban a dijfizetések határnapjának időpontja pontosan meg nem jelöltetett, hanem ez csak a biztosítási kötvényben volt megállapítva, mely azonban a biztosítottnak még nem kézbesittetett, ugy a díjfizetés azon naptól számítandó időpontra válik esedékessé, amely naptól kezdődőlt g tudomására hozta a biztosítótársaság a biztosítottnak azt, hogy ajánlatát elfogadta. A m, kir. Kúria (1906. dec. 11. 1,478. V. sz. a.) R. M. dr. ügyvéd által képviselt özv. ifj. gróf F. I. M. felperesnek, G.I. dr. ügyvéd által képviselt «Ne\v-York életbiztosító társaság magyarországi képviselősége* cég alperes ellen 25,000 K. tőke és jár. iránt következő ítéletet hozott: A kir. Kúria mindkét alsóbiróság ítéletét részben megváltoztatja és alperest arra kötelezi, hogy felperesnek 24,75'J K. tőkét, ennek 1903. május 15-től járó 5°/0-Ö5 kamatait és 862 K. 50 fill. per- és felebbezési költséget 15 nap és végrehajtás terhe alatt megfizessen. A felperest ezenfelül keresetével elutasító részében azonban a kir. Kúria a másodbiróság Ítéletét helybenhagyja. Egyúttal feljogosítja a kir. Kúria az alperest, hogy a 26,363. és 29,330. sz. a. letétbe helyezett 2,200 K. tőkét és ennek leteti kamatait birói letétből felvehesse. Indokok: Elfogadva az alsóbiróságok ítéleteiben helyesen előadott tényállást, a kir. Kúria mindkét alsóbiróság ítéletét a következő okokból változtatja meg. Minthogy az alsóbiróságf k ítéleteik vonatkozó indokolásában kifejtettek szerint helyese n vetették el az alperesnek az első évi dij meg nem fizetésére alapított kifogásait, csak az a további kifogás igényel megbirák'st, hogy a kérdéses életbiztosítási szerződés hatályt vesztettnek tekinthető-e azon az alapon, hogy a biztosított a második évi díjrészletet kellő időben meg nem fizette. E részben pedig mindenekelőtt az a kérdés vizsgálandó, hogy az a második díjrészlet mikor vált esedékessé. Az alperes által 2. "/• a csatolt kötvény szerint az első évi dij a kötvény kiadásakor, a második és minden következő évi dij pedig előre, minden év február hó 12-ik napján fizetendő, az ajánlatban azonban a díjfizetés esedékessége tekintetében megállapodás nem foglaltatik. Ha a 2. •/. alatti kötvény a biztosítottnak kézbesittetett volna, ugy akkor nem férhetne kétség ahhoz, hogy a második évi dij 1963. évi február hó 12-én volt esedékes, mert ebben az esetben a biztosítási ügyletnek összes feltételeit a szerződést pótló, ebben a kötvényben foglalt kikötések mindkét felet egyaránt kötelező hatálylyal állapítanák meg. A kötvény tartalma ugyanis ilyen esetben feltétlenül irányadó a biztosítási ügylet kikötött feltételei kötelező voltának megbirálása kérdésében. Oly esetben azonban, amelyben, mintajele.n esetben, a biztosítási kötvény a biztosítottnak ki nem szolgáltattatott, az abban foglalt kikötések a biztosítottat a dolog természete szerint csak ugy kötelezhetik, ha megállapítást nyert az, hogy ő azoknak kötelező voltát a kötvény kiadását megelőzőleg vagy kifejezetten, vagy konkludens tényekből vont okszerű következtetésből megállapítható módon maga is elismerte. Nevezetesen, ha ezek a kikötések vagy más az általa kiállított ajánlatban foglaltatnak, vagy pedig ha bizonyittalik, hogy ezek a kikötések a biztosítottal előzőleg közöltettek, illetőleg, hogy ő azok tartalmáiól másképpen szerzett tudomást, mert csak ily esetben lehet szó arról, hogy a biztosító és a biztosított között létrejött, a kötvényben foglalt kikötésekre nézve a felek között a kölcsönös jogok és kötelezettségek megteremtéséhez szükséges egységes akaratelhatározás. Az, hogy a második és minden következő évi dij esedékessége mely időre esik, a 7. •/. alatt csatolt biztosítási ajánlatban meg nem határoztatott, hogy pedig a biztosított arról, hogy a második évi dij esedékességi napjául 1903. évi február hó 12 ik napja állapíttatott meg, akár a biztosító alperes által kapott tudósitás által, vagy más uton tudomást nyert volna, az alperes nem bizonyította. Az a körülmény ugyanis, hogy a biztosított a kötvényt az alperesnek részben hozzáintézett felszólítása dacára és még az ellene az első évi dij megfizetése iránt folytatott per folyamán sem váltotta ki, nem állapithat meg a biztosított terhére oly mulasztást, amelynek következményéül azt lehetne megállapítani, hogy a kötvénynek a díjfizetés esedékességére szóló tartalma reá nézve már csak azért is kötelező. Az a további körülmény pedig, hogy az alperes az első évi dij megfizetése iránt indított perben a kötvényt felmutatta és a biztosított annak tartalma ellen kifogást nem emelt, nem fogadható el bizonyítékul arra, hogy a biztosított a díjfizetés határidejének abban foglalt megállapításáról tudomást szerzett. Ily körülmények között, tekintve azt, hogy alperes