A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 50. szám - Viszásságok a feltételes szabadon bocsátás kérdésénél

366 A JOG . V. A tervezet V. cime a munkásügygyei, nevezetesen a bányavállalkozónak hivatalnokaihoz és munkásaihoz való viszonyával, illetve ezen viszonynak a szabályozásával és a bányatársládáknak a rendezésével foglalkozik. Tudvalevő dolog, hogy a kőszénkérdés után a társládák rendezésének a kérdése okozott az intéző köröknek legfőbb gondot. Örömmel és megelégedéssel konstatálhatom, hogy az uj tervezetben megvalósítva látom a tár láda intézményének rendelkezésére vonatkozólag előterjesztett összes javaslataimat. Hivatkozom ez irányban bányajogi munkám I. része V. XI. fejezeteinek ide vonatkozó fejtegetéseire. Az osztrák bányatörvényben a társládák intézménye nemcsak fogyatékosan, hanem a legigazságtalanabb módon van szabályozva annyiban, amennyiben a bányamunkás a vállalattól való megválása által eo ipso elveszti összes járulékait és összes igényeit is. Én voltam az első, aki javaslataimban ennek az igazságtalanságnak és visszásságnak a megszüntetése céljából, az átutalás rendszerét proponáltam. És az uj tervezet ezen propositiómat elfogadván, ebbeli javaslataimat egészen magáévá tette. Azt az indítványomat is megvalósítva látom az uj javaslatban, mely szerint az uj bányatörvény az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről szóló 1891. évi XIV. t.-c. rendelkezéseivel összhangzásba hozandó. Épp ugy összhangzásba kell hoznunk most az uj bányatörvényjavaslatot a legújabb időben alkotott, az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztosításáról szóló 1907: XIX. törvénycikkel, melynek 154. §-a világosan mondja, hogy a bányatársládák tagjai nem kötelesek a betegség és baleset esetére való biztosítás céljából az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztárba, illetve a kerületi munkásbiztositó pénztárba belépni, kivéve, ha a bányaszolgálatból kilépnek s oly foglalkozásra térnek át, mely őket az országos pénztárnál való biztosításra kötelezi; 155. §-a pedig azt rendeli, hogy a bányatársládák szervezetét, a segélyezés mérvét, a járulékok nagyságát, a kezelés módozatait és a felügyeletet a bányatörvény szabályozza. A nagybányai bánya-kongresszus idejében a társládák intézményére nézve az volt a legfőbb vágyam, hogy az osztrák törvény hallatlan igazságtalanságát az átutalási rendszer behozatalával szüntessük meg. Időközben 15 évvel öregebbek és tapasztalatokban gazdagabbak lettünk, minélfogva most már az átutalás behozatalával be nem érjük, hanem igenis megkívánjuk, hogy egy országos bányatárspénztár létesíttessék. Az országos bányatárspénztárnak a megteremtése képezi tehát most végcélunkat; s a tervezet ennek előkészítése végett Budapesten egy bányapénzlári központi tartalékalapnak a létesítését rendeli el, melynek rendes bevételeit az államnak évente 100,000 K.-t kitevő adománya és a bányavállalkozóknak megfelelő járuléka fogja képezni. A munkásügy törvényes rendelkezésénél különös figyelmet érdemel a bányász- és kohász-altisztek legújabb mozgalma. Alakulóban van ugyanis a bányász- és kohász-altisztek országos egyesülete és Selmecbányán f. évi október hó elején «Jó szerencsét)) cime alatt egy külön heti szaklap indult meg, mely feladatául tűzte a bányász- és kohász-altisztek speciális érdekeit képviselni. S minthogy ennek a szaklapnak munkatársa vagyok, volt alkalmam megtudni, hogy a hazai bányász- és kohász-altiszteknek az uj bányatörvény alkotásánál miféle k vánságaik vannak. Az 1894. évben kidolgozott ez iránybeli javaslataimat az uj tervezetben csaknem teljesen megvalósítva látom ugyan, ámde az időközben elmúlt évek alatt a viszonyok már sok tekintetben változtak, még pedig annyira, hogy elvi álláspontom fenntartása mellett készségesen vállalkozom arra, hogy ebben a kérdésben ezúttal bányász- és kohász-altiszteink jogos és teljesíthető kívánságainak a tolmácsa legyek. Ugyanis az uj tervezetnek a műszaki tisztviselők és műszaki altisztek képesítését szabályozó rendelkezései, valamint azon rendelkezései is, amelyekkel a bányavállalkozónak hivatalnokaihoz és munkásaihoz való viszonya és a bányatársládák intézménye szabályoztatik, több tekintetben kibővitendők, kiegészitendők s illetve módositandók volnának. Jelen dolgozatom szűkre szabott keretében a részletezés és szövegezés feladatomat nem képezhetvén, itt csakis a főbb irányelveket akarom kiemelni, amelyek a javaslat ebbeli módo sitásánál tekintetbe veendők volnának. A bányaiskolát végzett, tehát kvalifikált és műveltebb I műszaki altisztek érdekeit az uj bányatörvényben, még pedig az egész vonalon hathatósan meg kell védeni, ugy a külföldiekkel, mint a minden képzettség és műveltség nélküli felvigyázók kai és más elnevezésű altiszt-segédekkel szemben. Ehhez képest a műszaki altiszt és altiszt-segéd közötti külöbbség a törvényben mindenütt, még pedig a határvonal pontos megjelölésével megteendő és különös suly fektetendő arra, hogy a műszaki altiszt sohase jelenkezzék, mint a tisztviselőkhöz számitható alkalmazott. Különösen a bányatárspénztárról szóló szakaszaiban a törvény a «felvigyázó)) kifejezését csakis a szakképzettség nélküli altiszt-segédekre alkalmazza. Kisebb és kevésbbé veszélyes üzemű műveknél a bányahatóság csakis hazai bányaiskolát végzett egyéneket alkalmazhasson művezetők gyanánt. Egészben véve pedig a műszaki altisztek, ugy az államnál, mint a magánvállalkozóknál ne a munkásokhoz, hanem inkább a tisztviselőkhöz tartozóknak tekintessenek. (Folytatása következik.) Viszásságok a feltételes szabadon bocsátás kérdésénél. Irta ÖDÖN FI MIKSA dr. budapesti ügyvéd. A btkv. 48. §-a értelmében: A közvetitÖ-intézetben letartóztatott egyéneket, ha jó viseletük és szorgalmuk által a javulás reményét megerősítették, saját kérelmiikre, a felügyelő-bizottság ajánlatára az igazságügyminiszter feltételes szabadságra bocsáthatja, ha büntetésük háromnegyed-részét, az életfogytiglani fegyházra ítéltek pedig legalább tizenöt évet kitöltöttek. Feltételes szabadságra bocsáthatók saját kérelmükre és a felügyelő-bizottság ajánlatára azon egyének is, kik három évnél rövidebb fegyházra vagy egy évet felülhaladó börtönre vagy másnemű szabadságvesztés-büntetésre Ítéltettek, ha büntetésük háromnegyed részét kiállották, és a 44. §-ban meghatározott egyéb feltételek reájok nézve megvannak. A btkv. 44. §-a pedig ilykép rendelkezik: Azok, akik legalább három évi fegyházra vagy egy évi börtönre ítéltetvén, büntetésük kétharmadrészét kitöltötték, és szorgalmuk, valamint jóviseletük által a javulásra alapos reményt nyújtottak : büntetésük hátralevő részének kitöltése végett, közvetítő-intézetbe szállíttatnak, ahol szintén munkával foglalkoztatnak, azonban enyhébb bánásmódban részesülnek. Ennélfogva a törvény rendelkezése szerint a három évnél súlyosabb fegyház- vagy börtönbüntetésre Ítéltek, ha büntetésük kétharmadrészét kitöltötték, közvetítő-intézetbe szállíttatnak hivatalból és a btkv. 52. § a értelmében az igazságügyi kormánynak lett volna kötelessége megfelelő közvetitő-intézetekről gondoskodni. Ki is bocsátotta e czélból az igazságügyi kormány a közvetítő-intézetbe való szállítás feltételeit megállapító 112U3/1884, és a közvetítő-intézetek házszabályait tartalmazó 55673/84 számú rendeleteit; azonban a törvénynek megfelelő közvetítő-intézetek létesítéséről gondoskodás nem történt, és ez idötájt közvetítő intézet van Kís-Hartán, továbbá Vácon és Liptó-Ujváron a fegyházak mellett. A közvetítő-intézetben letartóztatott egyének azután, ha szorgalmasak és jólviselik magukat s fegyelmi bizottság ajánlja őket, saját kérelmükre az igazságügyi minisztérium által feltételes szabadságra helyezhetők. Ez ideig a törvény rendelkezése és annak gyakorlati alkalmazása, attól eltekintve, hogy elegendő közvetitö-intézet nincs, semmi viszásságot nem mutat. A viszásság a 48-ik § második pontjának alkalmazása körül merül fel. A 48. §-nak második pontja értelmében ugyanis: egy évet meghaladó börtön- vagy másnemű szabadságvesztésre Ítéltek szintén feltételes szabadságra bocsáthatók, ha blintetésük háromnegyed részét kiállították, ug\agazon feltételek mellett, melyeket a fent idézett 44. és a 48. §. 1-ső pontja előír. Az egy évnél kisebb szabadságvesztésre Ítéltek azonban nem. Ennek az az eredménye, hogy az, akit egy évre, egy hónapra ítéltek, sokkal jobb helyzetben van, mir.t az, akit a büntető törvényszék csak egy évi büntetésre itélt, vagyis 11 hónapra, mert ha az utóbbi bárhogy viseli magát vagy bármelyen szorgalmas, a rámért 10—11 vagy 12 havi büntetést feltétlen ki kell állnia teljesen, holott ha büntetése egy év és egy nap már, büntetésének háromnegyedrészét kitöltve, ha egyébként jól viselte magát, feltételes szabadságra bocsáttatik és az egy év és egy napi börtön büntetés tulajdonképpen 9 hónap és egy nap, sőt ha valakit a büntető bíróság 5 negyedévi börtönre itél, még mindig jobb helyzetben van, mint az, akit egy évi börtönre Ítéltek, mert az 5 negyedévi, vagyis 15 havi börtönre itélt, ha szorgalmas és jó magaviseletű, 11 hó és (j nap után feltételesen szabadlábra bocsáttatik s ha ujabb deliktumot ez idő alatt nem követ el, ezzel büntetését kiállotta, tehát az 5 negyedévi büntetés kisebb, mint az egy évi. Hasonló gyakorlatot honosított azonban meg az igazságügyminisztérium az összbüntetéssel sújtott szabadságvesztésre ítéltekkel szemben.