A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 46. szám - Az akarat szerepe a jogban. 2. [r.]

A JOG 183 A m. kir. Kúria mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatja és kötelezi az alperest, hogy a felperesnek 1,630 K. 85 f. tökét, ennek 1904. évi okt. 13-tól folyó 5<7„-os kamatját, 390 K. '20 f. és 34 K. 30 f. már megállapított per- és felebbezési költséget 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett fizesse meg. Imiokok: A per adataiból az A) alatti kötjegy és a D) alatti levél alapján bebizonyitottnak tekintendő, hogy a felperes csak ugy volt hajlandó az alperesnek árut eladni, ha ez oly «vinkuláns»-t állit, akiben felperes is megbízik. A vinkulánsnak az volt a feldata, hogy a felperes által alperes részére, de a vinkuláns címére küldött árut a vasúton átvegye és az alperesnek a vételár kifizetése ellenében kiadja, a felvett vételárt pedig felperesnek késedelem nélkül elküldje. Ilyen vinkulánsnak az alperes C. B.-t nevezte meg, akit felperes a jelzett megbízásra el is fogadott. Nem vitás azonban, hogy C. B. a vinkuláns, az első küldeményes 10,000 kgr. lisztet, a vételár kifizetése előtt adta ki felperesnek, aki a már átadott áru vételárát csak az alperes és C. B. vinkuláns ellen indított kereset után kapta meg. Ezáltal a felperesnek C. B. iránti bizalma méltán megingott, minélfogva joggal követelte az alperestől más vinkuláns javaslatba hozatalát. Mit sem változtat ezen az a körülmény, hogy a felperes nem tudatta az alperessel az okot, mely miatt C. B.-t a további küldeményekre el nem fogadta; mert ez az áru átvételénél és átadásánál felperest kétségkívül képviselte és mert az alperesnek tudnia kellett, hogy C. B. nincs jogosítva az árut a vételár kifizetése előtt neki átadni. Minthogy pedig alperes más vinkulánst kijelölni nem akart, ő esett átvételi késedelembe, melynél togva a felperes a K. T. 351. §-a értelmében jogosítva volt az árut alperes veszélyére és költségére nyilvánosan eladni, amit az alperes előzetes és utólagos értesítése mellett meg is tett. Ez az árverés a K. alatti közjegyzőijegyzőkönyv szerint szabályszerűen megtartatván és vételárkülönbözetben és költségben összesen a kereseti összeget eredményezvén, az alperest a kereseti tőkében, ennek a kereset beadásától folyó kamatjában és mint pervesztest a felmerült összes per- és felebbezési költségben a prdts. 251. §-a értelmében marasztalni kellett. Bár a keresk. törv. 67. §-ának az a rendelkezése, hogy a 65. és 66. § okban felsorolt bejelentések a közkereseti társaság összes tagjai által az ott jelzett módon aláirandók, a K. T. 104. S-ában felsorolt esetekre nincs is kiterjesztve: a dolog természetéből következik hogy a társaság egyik tagjának kilépése egyedül a kilépő tagnak bejelentése alapján annak a ténynek kétséget kizáró módon való kimutatása nélkül, hogy a kilépés joghatályosan történt meg s a társaság ennek következtében feloszlott vagy a 102. §. értelmében a kilépés dacára is fenmaradt, a cégjegyzékbe be nem vezethető. (Bpesti kir. Ítélőtábla 1907. szeptember 5-én, 2,927. sz. a.) A joggyakorlat szerint külföldi részvénytársaság belföldi fióktelepének cégjegyzési jogosultságával csak a belföldi képviselő ruházható fel és erre más személy mint cégvezető nem rendelhető ki. (Bpesti kir. ítélőtábla 1907. augusztus 10-én, 2,720. sz. a.) A pénzintézet nem vehet zálogba oly értékpapirt, melyről tudja, hogy az nem képezi a zálogbaadó tulajdonát. (A m. kir. Kúria 19u7. szeptember 27-én 8,196/lbOó. P. sz ) Bűnügyekben, Ha a Btk. 333. §. szerinti magánlaksértés büntette a 92. §. alkalmazása mellett vétséggé minősíttetik, —mellekbüntetésként a 332. §-ban megállapított pénzbüntetés ki nem szabható. A m. kir. Kúria (1907. okt. 2. 7,742. sz. B. —1907.) a magánlak megsértésének büntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádolt P. László (Vaszilika), P. Juon és G. )uon ellen a kolozsvári kir. törvényszék előtt folyamatba tett s ugyanott 1906. évi december hó 10. napján 13,997. sz. a. hozott jogerős Ítélettel elintézett bűnvádi pert vizsgálat alá vévén, következő íteletet hozott: A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, kimondatik, hogy a magánlak megsértése által elkövetett a Btk. 330. Íj ában körülirt bűntettnek a 92. §. alkalmazásával vétséggé történt minősítése esetében a Btk. 332. §-ába ütköző vétségre mellékbüntetéskép megállapítandó pénzbüntetés nem szabható ki. Megsértette tehát a törvényt a kolozsvári kir. törvényszék 1906. évi december hó 10-én 13,997. sz. a. hozott jogerős ítéletével annyiban, amennyiben P. Juon vádlottat a magánlak megsértésének a Btk. 330. §-a alá eső büntette helyett a 92. §. alkalmazásával annak vétségében bűnösnek nyilvánítván, reá a főbüntetésen felül a Btk. 332. §-a alapján mellékbüntetéskép pénzbüntetést is szabott. Egyúttal pedig ennek az Ítéletnek a mellékbüntetés kiszabásáról rendelkező része hatályon kivül helyeztetik és P. Juon vádlott a mellékbüntetéskép reá kiszabott pénzbüntetés alól felmentetik. Indok ik : P. László (Vaszilika), P. Juon és G. Juon magyarpalatkai lakosok a Btk. 330. §-ába ütköző magánlak megsértésének büntette és a Btk. 301. §-a alá eső könnyű testi sértés vétsége miatt vádoltattak azon az alapon, hogy Magyar-Palatkán 1906. évi július hó 1-én este fél tiz órakor D. Antal ottani korcsmáros magánlakásába az ajtónak karóval történt betörése után jogtalanul behatolva, nevezett D. Antalt bántalmazták és rajta nyolc nap alatt gyógyuló sérüléseket okoztak. A kolozsvári kir. törvényszék előtt 1906. évi december hó 10-én megtartott főtárgyaláson'D. Antal sértett a könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat visszavonván, az e miatt a vádlottak ellen megindított bűnvádi eljárás megszüntettetett. A kolozsvári kir. törvényszék 1906. évi december hó 10-én 13,997. sz. a. hozott a felek megnyugvása folytán nyomban jogerőssé vált ítéletével megállapította, hogy P. Juon vádlott a kérdéses alkalommal D. Antal magánlakásába a fentjelzett módon behatolt; ezt a vádlottat a Btk. 330. §-ába ütköző magánlak megsértésének büntette helyett a 92. §. alkalmazásával és a 20. §• felhívásával annak vétségében nyilvánította bűnösnek és e miatt a Btk. 332. §-a alapján hét (7) napi fogházra, valamint behajthatlanság esetén egy napi fogházra átváltoztatandó öt korona pénzbüntetésre ítélte el; P. László (Vaszilika) és G. Juon vádlottakat pedig a vád alól felmentette. A kir. törvényszék azzal, hogy P. Juon vádlottra a Btk. 330. §-ába ütköző és büntettet képező, de a 92. §. alkalmazásával vétségnek minősített magánlak megsértéseért a főbüntetésül megállapított fogházon felül a Btk. 332. §-a alapján mellékbüntetéskép pénzbüntetést is szabott, a törvényt megsértette. A tényálladéki elemek ugyanis, melyek a magánlak megsértésének a Btk. 330. §-ában körülirt bűntettét alkotják, egészen mások, mint azok, melyekből a magánlak megsértésének a Btk. 332. §-a alá eső vétsége alakul. Az ezek szerint külön önálló tényálladékkal biró kétrendü bűncselekmény ezen lényegesen eltérő természeténél fogva nem azonosítható amiatt, mert a bűntettre törvényileg meghatározott büntetés legkisebb mértéke is a fennforgó enyhítő körülmények nagy számára vagy nyomatékosságára való tekintettel, tulszigorunak mutatkozván, a büntettet képező cselekmény a Btk. 92. §-ának alkalmazásával vétségi büntetés kiszabása folytán vétséggé minősíttetett. Nyilvánvaló tehát, hogy a Btk. 330. g-ában meghatározott ismérvekkel biró s ennélfogva büntettet képező cselekményre ennek a Btk. 92. §-ának alkalmazásával vétséggé történt minősítése esetében, az egészen más tényálladékot feltételező a Btk. 332. §-ában körülirt cselekményre ezen §-ban eltérően a Btk. 330. ij-ának csak szabadságvesztés-büntetést megállapító rendelkezéséI tői mellékbüntetéskép megállapított pénzbüntetés nem szabható ki. Mindezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát alaposnak felismerni és a törvénysértést megállapítani, egyúttal pedig P. Juon vádlottataa Bp. 442. §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően a törvény megsértésével mellékbüntetéskép reá kiszabott pénzbüntetés alól felmenteni kellett. A távollevő terhelt érdekeinek képviseletére csak a nyomozás és vizsgálat szakában rendelhető ki hivatalból védő. Védőnek hivatalból való kirendelése a távollevő vádlott számára, akinek védője sem volt jelen a tárgyaláson, a célból, hogy a másodfokú itélet vádlott helyett a kirendelt védővel jogorvoslat használhatása céljából közöltessék, törvényen nem alapul, a vele szemben való közlése az ítéletnek hatálytalan. A m. kir. Kúria (1907. június 11. 5,937/907. B. sz.) csalás büntette, csalás vétsége és magánokirathamisitás vétsége miatt vádolt M. K. elleni bönvádi pert vizsgálat alá vévén, következő végzést hozott: A semmisségi panasz visszautasittatik. Indokok: A felebbviteli főtárgyaláson sem vádlott, sem védője nem volt jelen és a másodfokú itélet vádlottnak a kir. törvényszéknél nem volt kihirdethető, mert vádlott a kézbesítői és rendőri jelentés szerint időközben ismeretlen helyre távozott. A távollevők elleni eljárást a Bp. XXIII. fejezete szabályozza és a Bp. 472. §-a szerint a távollevő terhelt érdekeinek képviseletére csak a nyomozás és vizsgálat szakában rendelhető ki hivatalból védő. Ez az eset azonban a jelen ügyben fenn nem forog, mert a kir. törvényszék azért rendelt ki védőt, a távol levő vádlott részére, hogy a másodfokú itélet vádlott helyett a kirendelt védővel jogorvoslat használhatása céljából közöltessék, holott a Bp. 425 §-ának negyedik bekezdése kifejezetten rendeli, hogy a másodfokú itélet a vádlottnak hirdetendő ki, esetleg kézbesítendő abban az esetben, ha a kir. ítélőtábla fotárgyalásán sem ő, sem védője nem volt jelen. Ezek szerint a védőnek kirendelése a törvényen nem alapulván, a másodfokú Ítéletnek a kirendelt védő részére történt kihirdetése vádlottal szemben hatálytalan és a kirendelt védő nem tekinthető oly félnek, aki vádlott érdekében semmisségi panasz használatára jogosítva volna. Mindezeknél fogva a hivatalból kirendelt védő által jogosulatlanul bejelentett semmisségi panasz a Bp. 434. §-ának harmadik bekezdése értelmében vissza volt utasítandó. Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából. Rendezi és közli TÓTH GYÖRGY dr. tanácsjegyző. Ezek szerint a tkvi hatóságnak csak azt kell vizsgálnia, hogy az 1876: XXXVI. t.-c. 17,, 18. §-aiban irt kedvezmény följegyzéséért folyamodó intézet bir-e a záloglevelek kibocsátására, s törvény érteimében jogosultsággal; azt azonban, hogy zálogleveleket tényleg bocsátott-e ki vagy nem, — vizsgálat tárgyává nem teheti. 1906. december hó 1-én.