A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 46. szám - Az akarat szerepe a jogban. 2. [r.]

A JOG Mert polgári jogilag a kötelem abban a pillanatban létre jön, amikor a kárt okozó cselekmény elkövettetett. Ettől az időponttól esedékes a kártérítési összeg összes járulékaival együtt. Már pedig civiljogilag nem is lehet kérdés tárgya, hogy minden kártéritési kötelem, ha a jogviszony vitássá válik, egyezkedés tárgyát képezheti. Tehát a polgári jogász észjárása összeütközésbe jön a büntetőjog egyik tő elvével. Ebből a szempontból nézve helyes a marosvásárhelyi tábla fent idézett kijelentése, habár összeütközésbe jön is a büntetőjoggal. Mit bizonyít ez az ellentmondás ? Azt, hogy a polgári józan ész s a nép jogi meggyőződése nem quadrál a büntetőjog tudományos megállapításaival. A nép jogi meggyőződésében a tiszta vádrendszer képe még sokkal mélyebben él, mint a tudományos gondolkodásban. A hivatalból való eljárást, a közvád eszméjét csak főbenjáró esetekben érti meg; a kisebb jelentőségű vádak tekintetében a compositióra hajlik. Épp azért nem érti, miért lehet kiegyezni a könnyű testi sértésnél, a súlyosnál pedig nem. Ha tehát súlyos testi sértés vétsége esetén kiegyezett, nincs meggyőződve arról, hogy a vádlott megbüntetése mégis helyes, legfeljebb rezignációval meghajlik a «törvény» előtt. Épp azért a kisebb bűnvádi pert ugy fogja fel, mint a polgárit ; előtte a «reus» éppúgy alperes, mint a régi jogban volt, a per eredménye mint «pernyerés» vagy «pervesztés» jelentkezik jogi öntudatában. A nép igen természetesnek tartja a büntetőperben a kiegyezést és ennek a megegyezésnek a büntető biró előtti effektuálását. Lehet-e tehát feltétlenül helytelennek mondanunk olyan törvényrontó jogszokást, mely a nép jogi meggyőződésével megegyezik ?! Másrészt jogelv: «volenti non fit iniuria.» Igaz, hogy ez főként a polgári jogban jogelv, mert hisz a büntetőjogban a beismerés a bűnösség megállapítására ritkán elég; csodálatosképpen azonban a főmagánvádas perek legnagyobb kontingensét képező becsületsértési perekben a beismerés egymagában involvál teljes tényálladékot; ami meg hasonlóbbá teszi e pereket a polgári perekhez, aminthogy a régi magyar jogban a becsületsértési pereket a polgári eljárás szerint tárgyalták le. Mármost, mikor a büntető biró az előtte kötött szóbeli egyességben a telek civiljogi hatású egyező akaratkijelentéseit effektuálja a főtárgyalás jegyzőkönyvében, mért ne alkalmazhatná a fenti, a civiljogban par excellence irányadó jogelvet ? Mikor ezzel nem sérti sem a felek akaratát, sem a nép jogi meggyőződését, legfölebb a törvénynek kathedrális értékű elveit ? Miért tegye ki a feleket egy másik per, a polgári per esélyeinek, költségeinek ? Látjuk tehát, hogy a törvénynyel ellenkező s fejtegetéseink tárgyává tett gyakorlat éppen nem indokolatlan; a praxisban pedig célszerűnek mutatkozik. A felvetett kérdéssel kapcsolatban még arról is lehetne irni, helyes-e a polgári bíróságok azon gyakorlata, hogy a végrehajtást a főtárgyalási jegyzőkönyvben foglalt s a felek egyességi kijelentéseit tartalmazó végzés kiadmánya alapján elrendelik Ezt azonban, mint nem szorosan e helyre tartozót, ezúttal mellőzöm. Esetleg külön értekezés tárgyául tartom fenn. Az akarat szerepe a jogban. Irta DON ALEJANDRO GROIZARD dr., a spanyol államtanács elnöke. Spanyolból fordította THÓT LÁSZLÓ dr. (Befejezés.)*) Az ember szabad a maga akarásában, választásában és elhatározásában ; de mindezen szabadságok mellett is, a saját lelkiismerete mindenkor részrehajlatlan ítéletet formál minden cselekedete fölött, midőn szigorú szavait hallatja. Ha az akaratot mindig mérsékelné a lelkiismeret, akkor béke honolna az emberek között s nem lenne szükség sem törvényekre, sem bírákra; az ellenkező esetben pedig, midőn t. i. a lelkiismeretet az akarat elnyomná, az érdek lépne az erkölcs helyébe s a fékevesztett szenvedélyek anarkiára vezetnék a társadalmat. Az akarat s a vele együtt létező lelkiismeret, amely az értelemben jut kifejezésre, együttesen képezik a szabad és felelős emberi lény benső lényegét, amely önmagától képes fölemelkedni a jog absztrakt fogalmának az ismeretéig. Az ennek elérésére szolgáló mód igen egyszerű. Saját lelkiismeretét vizsgálva, az ember, mint már emiitettük, pusztán józan egyének az ereje folytán, bizonyosságot szerez a saját létéről és tudomást a saját szabadságáról. De ha tndomást szerez is arról, hogy neki önmagában megvan a joga a léthez és a szabadsághoz, az ezen léthez és szabadsághoz való saját jogát mégsem képes elismerni a többi *) Előző közlemény a 45 számban. j emberben. Ebből az következik, hogy a jog csupán az emberi: ségben abszolút. Az egyénben korlátolt. De menjünk tovább : némely azonos jogoknak a különböző egyénekben való ezen többszörös konkurrenciája lehe, tétlenné tenné azoknak a gyakorlását s ezáltal magát a \ társadalmi életet is, amelyre pedig az ember természeténél fogva hivatva van, ha nem lenne bizonyos, hasonló szervezetű lény által nyújtott védő intézmény, amelyen belül megvalósulnának mindennek a limitativ föltételei. Ezen intézmény az állam. Az egyén, az állam és a jog, nem ellentétes lények . a kutatás szférájában, folytonos és szükséges logikai fogalmai az észszerű vizsgálódásnak, amelynek az emberi szellem szenteli magát, midőn számot akar adni a természetéről és a rendeltetéséről; a valóság szférájában pedig, a társadalmi élet három nagy nyilvánulásai, amelyek bizonyos magasabb és lényeges egységben olvadnak egybe. Minthogy minden jog bizonyos kívánható kötelességet, minden kötelesség pedig bizonyos gyakorolható jogot föltételez, az emberi jogok és kötelességek lehető megvalósításának a formulája — vagyis annak a megállapítása, hogy mik az én jogaim és kötelességeim s mik a másokéi — nem lehet csupán egyéni és szubjektív merev formula, hanem annak bő és absztrakt s mindazon szükséges föltételeket egyesitő fogalomnak kell lennie, amelyeknek a harmonikus működése érvényre juttatja mindenkinek a jogát s amely mindenkitől megkívánja kötelességeinek a teljesítését. Vannak bizonyos, örök igazságú alapelvek, amelyek a törvények előtt és fölött állanak s amelyeket a lelkiismeret nyilt erélylyel singet és amelyeket az általános erkölcsi érzés megerősít, a tudomány pedig meghatároz, szemmel tart, elemez, osztályoz, kiemel és szétültet. Ezen alapelvekhez azonban nem csupán azok tartoznak, amelyek az egyéni jogoknak adnak életet, hanem azok is, amelyek a közhatalom jellegével és természetével vannak összefüggésben. Igen, vannak oly egyéni jogok, amelyek a törvények előtt és fölött állanak; de egy jog sincs, amely az államon kivül volna megvalósítható s amely — következésképp — az állami szervezet alkotó elemeinek előtte, vagy fölötte állana. Az államnak a hivatása e tekintetben abban áll, hogy összhangban tartson minden szabadságot a jognak az általános törvénye alatt, vagy, — ami ugyanaz — hogy a mindenkit megillető szabadság biztosításáig, a közhatalom lényeges attribútumainak a védelme által, korlátozza az egyéni szabadságot. Az államban tehát van bizonyos illetékes tényező, amely szabályozza az egyéni jogoknak a gyakorlását s amely határt szab azoknak, ha fenyegetik azon erőt, amely szükséges a kormányoknak arra, hogy társadalmi céljaikat megvalósíthassák; de viszont nincs joga az államnak ahhoz, hogy az egyéni jogokat csekély okokból, vagy puszta önkényből, avagy szeszélyből, vagy a közvélemény megfélemlítése céljából elnyomja. Egy alkalommal3) azt mondottuk, hogy az egyén a thesis; az állam az antithesis; a jognak pedig a syntkesis-nzk. kell lennie. Hagyjuk figyelmen kivül az állam vagy az egyén fogalma közül az egyiket s akkor meglátjuk, hogy lehetetlenné tettük a jognak a fogalmát. Egyén nélkül nincs társadalmi jog ; társadalom nélkül nincs egyéni jog, vagy legalább is minden jog elsenyved és elpusztul az egyén fölösleges belső személyiségében. Az egyén jogainak a lényeges jellege és genezise, a társadalmat illetőleg s a társadalom jogainak a lényeges jellege és genezise, az egyént illetőleg, egy közös alapul szolgáló jogra vezethető vissza, mert mindegyik közös célokat szolgál s kölcsönösen segiti egymást. Ez okból az egyéni jogok legfőbbje, az államra való tekintettel: az osztó igazsághoz való jog. Ezért az egyének közti igazságosság megvalósítására törekvő jog egyúttal az állami jogoknak is a legtöbbje. Az állam nélkül mi az egyén ? Viszony, jog, kötelezettség és szabadságnélküli lény. Amint az értelem csupán a térben képes fölfogni a fizikai embert, ugy a jog is csak az államon belül képes fölfogni az erkölcsi embert. Ezért az állam és az ember s az ember és az állam, a jogra nézve, sajátos lények s különböző szempontokból tanulmányozható azonos szervezetek. Ez okból minden olyan bölcsészet, minden olyan tan, minden olyan tudomány, amely azokat szét akarja választani, vagy amely azokat szembehelyezi egymással s ellentétes és kiegyenlíthetetlen jogokat és érdekeket emlit, gyászos bölcsészet, vagy pedig hamis tudomány. Szükség van bizonyos centrumra, ahol a szabadság harmóniái összetalálkoznak, ahol az egyéni ellentétek egymással s) E helyen az illustris szerző a spanyol btk.-höz irt tízkötetes és nagybecsű kommentárjára céloz. Ford.