A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 40. szám - Bíráskodás házassági perekben

160 A JOG valósággal használhatatlanná lett-e vagy sem r ennélfogva a B. P. 437. §-ának 5. bekezdése értelmében mindkét alsóbbfoku bíróság ítéletét meg kellett semmisíteni s az elsó'fokon ejárt törvényszéket a fentebbieknek megfelelő uj eljárásra kellett utasítani. Ezen határozat folytán a bejelentett semmisségi panaszok tárgytalanokká válván, megvizsgálásuk melló'zendó' volt. Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából. Rendezi és közli TÓTH GYÖRGY dr. tanácsjegyző. 4,961/907. A marosujvári kir. járásbíróság 3,801/1904. tkvi számú végzése helybenhagyatik, mert: az 1876: XXXVI. t.-c. 17. §-ában a fentebb emlitelt hitelbank által nyert kedvezmény tekintettel az 1881. XXXIV. t.-c. 39—40 §-aiban foglalt rendelkezésre, mely szerint a dologi jogok telek­könyvi bejegyzésééit járó kincstári illeték a bejegyzett dologi jogot terheli s az illeték bekebeleztetése által a kincstárt illető el­sőség öt évre terjesztetik ki, nem zárja ki a kincstárt illető beke­belezési illetéknek tkvi biztosítását. A záloglevelek kibocsátására jogosult jelzálogintézetek ré­szére az 1876 XXXVI. t.-c. 17. §-ban harmadik személyeknek a magánjogi viszonyon alapuló követeléseivel szemben adott ked­vezmény ugyanis a kincstári követelésre kifejezetten kiterjesztve nem lévén az 1881. évi XXXIV. t.-c. 39—40. §-aira, mint későbbi törvényes tekintettel a kir. kincstár által a hitelbank javára eszkö­zölt zálogjogi bejegyzés utáni bekebelezési illeték erejéig kért alzálog­jogi bekebelezés, az intézet zálogjogára helyesen rendeltetett el, miután tkvi akadály nem forgott fenn. (Tábla 4,961 1904.) 67. §. Abrudbányai járásbíróság: bírósági egyességek, és ítéletek hiteles másolatai sem bekebelezés, sem előjegyzés alapjául nem szolgálhatnak, hanem csak azok hiteles kiadványai. (1894. december 7. 3,256. K. t. k. h. 189.".. febr. 20-án 120.) fí9. §. Szám: 3,024/97. I. 1. Még jogerőre nem jutott elsőbirósági ítélet alapján elő­jegyzés csak eredeti kiadmány, nem pedig hiteles másolat alapján eszközölhető. (1897 dec. 2.) Szám: 168—98. I. 2. Oly esetben, midőn valamely kölcsönügyletnél kamat­törlesztés fejében bizonyos ingatlan használata engedtetik át a hitelezőnek, a zálogjognak a követelés erejéig emez ingatlanokra való bekebelezése vagy előjegyzése a tkvi rdtrts. 69. §. alapján meg nem tagadható, mert a kölcsönügylet maga, mint ilyen érvényes s így jelzálogilag is biztositható; az osztr. ált. ptkv. 1,372. §-a értelmében csak az érvénytelen, hogy kamat fejében bizonyos ingatlan adassék zálogba s ennek tkvi kitüntetése nem engedhető meg. 1898. január 24. 71. §. Hitbizományi helyettesítés esetén az örökös által tett ajándékozás alapján a? ajándékozott javára a tulajdonjog bekebelezése elrendelendő, ha az az utóörökösök hátrányára nincs. 643/1903. 1. A ptkv. 613. §-a szerint hitbizományi helyettesítésnél az örökös a tulajdonjogában csak annyiban van korlátozva, amennyi­ben ó az utóörökösök hátrányára az utóörökösödési joggal terhelt javak felett nem rendelkezhetik, ennélfogva így és ilyen feltétel mellett az ajándékozott javára a tulajdonjog bekebelezésének aka­dálya az anyagi törvények szerint nem forog fenn. (Kir. Kúriának 1903. február 3-án 6,849/1902. sz. a. hozott végzése.) 2. K. Albert vevő és Asszonyfalva politikai község mint eladó között létrejött adás-vevési szerződés alapján a tulajdonjog bekebelezése feljegyezve megadatott. Kúria ezt a határozatot helyben hagyta, mert: az adásvétel tárgyát képező ingatlan a helyszínelés alkal­mával az asszonyfalvi 27. sz. tjkvben nem az eladó •>• Asszony falva község,* hanem «Asszonyfalva község közbirtokos közönsége>, tehát a politikai községgel nem azonosítható személyösszeség tulaj­donaként vétetvén fel, tekintettel arra, hogy ezzel a feltétellel szemben nem lehet mérvadónak tekinteni azt, hogy a kérdéses telekkönyvben foglalt ingatlan birtok A. I. alatt mint községi vagyon tüntettetett fel : a politikai község mint eladó által kiál­lított szerződés alapján abban a tjkvben a tkvi rendelet 71. §-a értelmében a vevő kérelmére sem bekebelezésnek, sem előjegy­zésnek nem lehet helye. (Kúria 5,522 904. p.) 74. §. Szám: 3,466 97. I 1. A telekkönyvi rendtartás 74. §-nak analógiája a tulajdon­jogra nem alkalmazható (1898. január 14-én). 2. A tlkvi rdtts. 74. §. alapján az örökösök ellen csakis zálogjogi bekebelezés, illetve előjegyzés engedhető meg a hagya­téki javakra, de más dologbeli jogok, különösen tulajdonjog e §, alapján az örökösök ellen be nem jegyezhetők (1895. ápr. 18-án 1,140). 75. §. A végrehajtás utján bekebelezett 796 frt 63 kr. követelés és járuléka átruházása A. J. javára bekebelezi, mert nem végre­hajtás elrendelésről, hanem bekebelezett követelés átruházásáról van szó, tkvi akadály nincs (1896 február 13-án 337. sz). 77. §. 1. A már egyszer jogérvényesen kitörlött zálogjog vissza nem állitható (1897 június 18-án 1.586.). 2. As 1889 : XXX VIII. t-c, 35.%-ának 8. pontja alapján kibocsátott 44,987/1892. I. M. sz. rendeletnek á telekkónyvileg bejegyzett özvegyi jog, haszonélvezet stb. kitörlésére vonatkozó intézkedés által a telekkönyvi rts. 87. %-a nincs hatályon kiviil helyezve. 19. S. ü. é. m. A 44,987/892. I. M. sz. rendelet nem helyezvén hatályon kívül a tkvi rendtartás 77. §-ának a nyiivánkönyvi jogok törlé­sére vonatkozó általános rendelkezéseit, telekkönyvi törlés kiesz­közlését nem hogy megnehezítette volna, de jelentékenyen meg­könnyítése, mert emez említett rendelet 5. és 6. §§-ai a tkvi rdtrs 78. Svának rendelkezéseivel nem állanak ellentétben. (1904. I. 5,060 1903. sz.) 2,039 905. I. 3. A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság végzését elutasító részé­ben megváltoztatja: a nagyszebeni 182. sz. telekjegyzőkönyvben C. 11. sorszám alatt a 11,779 97. sz. végzés alapján Sch. Vilhelmina javára bekebelezett élethossziglani haszonélvezeti jog törlésének bekeblezését a nagyszebeni ev. luth. egyház lelkészi hivatala által 8/900. szám alatt kiállított halotti anyakönyvi kivonat, Nagyszeben város tanácsának 1,7534/905. szám alatt kiállított bizonyítványa, a nagyszebeni kir. járásbíróságnak 1905. évi január hó 21-én 904. Ü. 520/7. szám alatt kelt átadó végzése és a nagyszebenben 1905. évi december hó 8-án kiállított törlési engedély alapján elrendeli, és a telekkönyvi hatóságot a további teendők teljesí­tésére utasítja. Indokok : Özv. Cz. Frigyesné sz. Sch. V. meghalt és igazoit örökösei beleegyeztek az ő javára bekebelezett életfogytig tartó haszonél­vezeti jog kitörlésébe: ennélfogva mivel telekkönyvi akadály sincs, — a törlés bekebelezése a tkvi rts 77. §. alapján elrende­lendő volt; amit nem akadályoz az a körülmény, hogy özv. Cz. Frigyesné halála óta 3 év el nem telt, mert az 1892. évi 44,987. sz. I. M. rend 6. §-a a tkvi rts. 77. §-át nem megszorította, ha­nem tágította, amennyiben 3 év elteltével s az irt feltétel alatt a törlést a jogosult örököseinek beleegyezése nélkül is megengedi, de nem nyert alkalmazást ez a 5;. olyan esetben, amidőn az elhalt haszonélvezetre jogosított örökösei a törlésbe beleegyeznek. 1906. évi május hó 15-én. 80. §. Szám : 3.754/900. I. A tulajdonjog bekebelezését elrendelő ítéletben a trdts. 80. §. szerint felesleges az előbbi tulajdonjog kitörlését kifejezetten elrendelni. (Kúria 4,547 900.) Kivonat a Budapesti Közlöny-böl. Csődök : A csíkszeredai tszéknél Szultán Gergely helybeli kereskedő ellen, bej. okt. 31, fsz. nov. 20, csb. Jerzsák János, tg. Imecs János dr. — A balasagyarmati tszéknél Domáu Dávid helybeli keres­kedő ellen, bej. nov. 25, fsz. dec. 9, csb. Csengey Kálmán, tg. Kallós János dr. Kúriai és táblai értesitések. Kérdezősködő t. előfizetőinket kérjük, hogy a kérdett ügyek fölterjesztésének időpontját és a felek nevét pontosan közöljék velünk. Másképp azok felkutatására — sajnálatunkra — nem vállalkozhatunk. Devecser Gy. G. Puskás-Puskás (7.807/906., ea. Vörösmarty) okt. 2. hh. - Kassa N. V. dr Wirth-Szabó (6,207,906.. ea. Schulek) okt. 3. rendelv. — Mezőkövesd R. D dr. Hanyi-M. Á. V. (3,598/907) szept. 12. hh. — Makó D. S. dr. Gazeag-ügy nem érk. — 1,594 907. "• e- — Pécs K. M. Vér—Vér (6.156/Í06. ea. Selcz) okt. 3. hh. ' Közjegyzők, ügyvédek, nemkülönben jelöltek gyorsan jutnak eredményhez a JOG hirdetései utján. A szerkesztésért felelősek: Révai Lajos dr. Stiller Mór dr. V., Kálmán-utca Ifi V„ Rudolf-rakpart 3.

Next

/
Thumbnails
Contents