A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 37. szám - A pécsi rabsegélyzö kongresszus

A JOG 147 bezési költség viselése s az ügyvédi járandóság megállapítása iránt tett rendelkezés alapját az 1868: LIV. t.-c. 25Í., 252. §§-ban találja. A m. kir. Kúria (1907. jun. 27-én 9,301. p. sz. a.) következőleg itélt : A m. kir. Kúria a másodbiróság ítéletét megváltoztatja s az elsó'biróság ítéletének a felperes keresetének helyet adó s az alperest a perköltségben elmarasztaló rendelkezését hagyja helyben s egyúttal az alperest arra is kötelezi, hogy a felperesnek 49 K. 34 f. felebbezési költséget lő nap alatt, végrehajtás terhe mellett megfizessen. Indokok : A felperes által vitatott megállapodásnak bizonyítására felhívott tanuk közül a teljesen érdektelen N. Gy. azt vallotta, hogy a felperes a Székelykocsárdon 1902 jul. 31-én felveit végrehajtás jegyzőkönyvbe foglalt egyességet R. K. G.-val mint a végrehajtató Gy. J. fia cég megbízottjával csak azzal a feltétellel kötötte meg, hogy Ő semmiféle kamatot nem fizet s hogy ezt a kikötést a végrehajtatónak megbízottja el is fogadta; a szintén nem kifogásolt G. A. tanú vallomása szerint is a felperes a végrehajtási jegyzőkönyvben megjelölt követelését, illetve váltókat a végrehajtatónak vagyis jelenlegi alperesnek vele szemben 2,800 K. tőke ennek kamata és a költségek erejéig fennállott követelésének teljes kiegyenlítése fejében engedte, illetve adta át, sőt maga az alperes által tanuként felhívott R. K. G. is azt vallotta, hogy ő mint a végrehajtatónak a végrehajtás megkísérlésénél közbenjárt megbízottja a fennebb említett követelést és váltókat a végrehajtás tárgyát képező követelésnek teljes kiegyenlítéséül vette át a jelenlegi felperestől, mint végrehajtást szenvedőtől és hogy a végrehajtatónak a felperes ellen fennállott követelését a végrehajtási jegyzőkönyvbe felvett egyezség megkötésekor teljesen kiegyenlítettnek jelentette ki. Ezeknek a tanúvallomásoknak az egybevetéséből az elsó'biróság helyesen állapította meg, hogy a peres felek által a kérdéses alkalommal megkötött egyezség folytán az alperesnek a 2,800 K. tőkéből és járulékaiból álló régebbi követelése a felperessel szemben teljesen, tehát a kamatra vonatkozóan is megszűnt s minthogy nem is vitás a peres felek között, hogy az alperes az egyezség szerint a felperes által neki átengedett 1600 K. vételárösszeget, valamint a neki átadott kétrendbeli váltónak teljes értékét is megkapta : a felperes az egyezségnek a maga részéről való teljesítése folytán a végrehajtás tárgyát képezett régebbi követelésére vonatkozó váltónak a kiadását az alperestől jogosan követelheti. S ha való volna is az, hogy R. K. G. a fennebb emiitett egyességnek oly értelemben való megkötésére, hogy a felperes által átengedett követeléssel és az általa átadott kétrendbeli váltó értékével a 2,800 K. tőkének a kamata is kiegyenlítettnek vétessék, az alperes által felhatalmazva nem volt, ez a körülmény tekintettel arra, hogy R. K. G. amint az ennek a tanúnak a vallomásából kitűnik a kérdéses váltóknak a végrehajtató részére való átadása alkalmával az alperesi cégnek egyik tagjával Gy. G.-val közölte a közte és a felperes között létrejött egyezségnek tártalmát és így az alperes ezt tudva fogadta el a felperestől a kérdéses egyezség teljesítéséül kapott értékeket — nem szolgálhat okul arra, hogy az alperes a teljesen kiegyenlített követelésére vonatkozó váltónak a felperes részére való kiszolgáltatását megtagadja. Ezeknél fogva a másodbiróság ítéletének megváltoztatása mellett az elsó'biróság ítélete helyben volt hagyandó és pedig a kereset főtárgyára vonatkozóan a fennebb kifejtett s a perköltség tekintetében az abban felhozott indokok alapján s minthogy a felperes felebbezése sikerre vezetett, az azzal felmerült költségnek fizetésére az 1868: LIV. t-c. 251. §. alapján az alperes szintén kötelezendő volt. Bűnügyekben, Vádlottak előmozdították, hogy a valódi hitelezők követelésük tekintetében kijátszassanak, amennyiben álkövetelésre oly időben vezettek árverést, amidőn a valódi hitelezők biróilag már megítélt követelésére a végrehajtás bármikor bekövetkezhetett volna. Ezért és minthogy egy a követelés kiegyenlítéséről szóló elismervényt is tudva annak hamis voltát mint tanuk előttemeztek, a csalás és magánokirathamisitás bűntettét követték el. Am. kir. Kúria (1907. jun. 27. 6,163/1902. B. sz. a.) csalás és magánokirathamisitás miatt vádolt Cs. Lajos és tsai ügyében következő végzést hozott: A Bp. 384. §-ának 9. pontja alapján érvényesített semmisségi panaszok visszautasittatnak, a Bp. 385. í^-ának ]. a) pontja alapján használt semmisségi panaszok pedig elutasittatnak. Indokok: A kir. ítélőtábla ítéletének kihirdetése után Cs. L.vádlott által f. évi máj. 3-án a 3,228. sz. beadvány szerint és a közvédő által B. J. vádlott érdekében folyó évi máj. 30-án a 3,051. sz. beadvány szerint a Bp. 384. §-ának 9-ik pontja alapján érvényesíteni kivánt semmisségi panaszok, minthogy azok a Bp. 430. §-ában idézett 388. §. második bekezdésének rendelkezése ellenére az ítélet kihirdetésekor bejelentve nem voltak, mint elkésett perorvoslatok a Bp. 434. §-ának harmadik bekezdése értelmében vissza voltak utasitandók. Cs. Lajos vádlott és védője, továbbá Sch. Mózes Vilmos vádlott és védője által, nemkülönben B. János vádlott érdekében a közvédő által és utóbb a 29,797/907. szám -alatt felvett jegyzőkönyv szerint B. János vádlott részéről a Bp. •385. §-ának 1. a) pontja alapján bejelentett és a fentebb emiitett 3,051. s 3,258. számok alatt Írásban indokolt semmisségi panaszok alaptalanok. Ugyanis a kir. Ítélőtábla által valóknak elfogadott tények és azokra alapított helyes jogi következtetések szerint : Cs. Lajos vádlott egyrészt T. Antalnak 1,600 korona, másrészt a G. L. és fia cégnek 3000 korona lejárófélben levő követeléseit kijátszandó, Sch. Mózes Vilmos vádlottal előzetesen egyetértve, apósa Z. János nevében és a saját érdekében is oly jogügyletet kötött, mely szerint Z. János a nevezett Sch. Mózes Vilmos vádlottnak 6,000 koronával tartozott s ezen álkövetelést birói végre7v\CH*hajtás és 1903. évi február hó 12-én foganatosított árverés utjátC? /* oly időben engedte érvényesíteni, amikor tudomása szerint a kfeg; y hitelezőnek valódi követelése már lejárt, keresettel érvényesitvWyv_, biróilag megítélve s azokra vonatkozólag a végrehajtás mindenV^*'""^ pillanatban bekövetkezendő volt, de Cs. Lajos és Sch. Mózes Vilmos vádlottaknak jelzett eljárása következtében a két hitelező követelésének érvényesítése meghiúsult s igy Sch. Mózes Vilmos vádlott szándékosan előmozdította Cs. Lajos vádlottnak azt a tettét, mely arra irányult, hogy Z. János és Cs. János vádlott hitelezői követelésük behajtása tekintetében kijátszassanak, amenynyiben Cs. Lajos vádlott ily módon igyekezett a Z. közös vagyonát nemcsak T. Antallal szemben, kinek a saját személyében adósa volt, de a G. K. és fia céggel szemben is, kinek a követelése ép ugy veszélyeztette Cs. Lajos vádlottnak vagyonát mint az apósa Z. Jánosét, a valódi hitelezők elől megmenteni a nevezett két vádlott fent jelzett ténykedése által a kir. ítélőtábla ténymegállapítása szerint T. Antalnak 1,700 korona, G. L. és fia cégnek pedig 2,066 korona 58 fillér kár okoztatott. Minthogy pedig ezek szerint nyilvánvaló, hogy Cs. Lajos és Sch. Mózes Vilmos vádlottakat a nevezett két hitelezővel szemben elkövetett vádbeli tett véghezvitelénél a valódi hitelezők megkárosítására irányuló célzat vezette : az erre vonatkozó vádbeli tettük, a btk. 386. igának rendelkezésére való figyelemmel, büntetendő cselekmény tényálladékát állapítja meg, s igy a Bp. 385. §-ának 1. a) pontjában megjelölt semmisségi ok nem forog fenn. Továbbá a kir. ítélőtáblának a kir. törvényszék ítéletével egyező ténymegállapítása és a törvénynek megfelelő jogi indokolása szerint, Cs. Lajos vádlott az ítéletben megjelölt 805 forintos összeg nyugtatására szolgáló Budapesten 1903. évi március hó 28-áról keltezett elismervényt kiszitette, melynek szövege alá K. Gábor nevét ennek beleegyezése nélkül aláirta, s azt K. Gábor előtt akkor, mikor ez egy 800 forintos követelésnek visszafizetését igényelte, felmutatva: a 800 forintos kötelezettség megszűntnek, vagyis 1,610 korona megtörtént visszafizetésének a bizonyítására K. Gáborral szemben felhasználta, S. Mózes Vilmos és B. János vádlottak pedig a szóban levő elismervényt, tudva annak hamis voltát, mint tanuk előttemezték, mi által azt teljes bizonyító erejű magánokirattá emelték s ekként Cs. Lajos vádlott bűncselekményének elkövetését vele előzetesen egyetértve, elősegítették és könnyítették. Minthogy pedig mindhárom vádlottnak az okirathamisitásra vonatkozó szándékos ténykedése a btk. 401. és 402. ij-ainak rendelkezéseire való figyelemmel, büntetendő cselekmény tényálladékát állapítja meg: aBp. 385. §-ának 1. a) pontjában megjelölt semmiségi ok az okirathamisitás illetően sem forog fenn. Minezeknél fogva az anyagi semmisségi okon használt semmisségi panaszok ugy a csalás mint a magánokiratoamisitás bűntettére vonatkozóan mint alaptalan perorvoslatok a Bp. 437. §-ának negyedik bekezdése értelmében elutasitandók voltak. A m. kir. közigazgatási biróság elvi jelentőségű határozatai. A m. kir. közig, biróság pénzügyi osztályának 23. számú döntvénye. A társulatok és intézetek alkalmazottjai javára létesített nyugdíjintézetek vagy nyugdijalapok részére teljesítendő díjfizetések mennyiben esnek az 1883 : VIII. t.-c. 3. §-ában megállapított l1/2o/0 illeték alá ? Határozat : A társulatok és intézetek alkalmazottjai javára létesített nyugdijalapok vagy nyugdíjintézetek részére teljesítendő díjfizetések és pedig a) a társulatok és intézetek részéről teljesitendő díjfizetések csak abban az esetben esnek az 1883: VIII. t.-c. 3. §-ában meghatározott l1 illeték alá, ha a nyugdijalap vagy nyugdíjintézet a társulattól vagy intézettől különálló jogi személyt képez, b) ellenben az alkalmazottak részéről teljesítendő díjfizetések minden esetben ez alá az illeték alá esnek. Indokok: Annak a vitás kérdésnek eldöntésénél, hogy a társulatoknak és intézeteknek alkalmazottjai részére létesített nyugdíjintézetekbe vagy nyugdijalapokba történő díjfizetések menynyiben esnek az 1883 : VIII. t.-c.-kel megállapított illeték alá, nem egyedül ennek a törvénynek rendelkezéseit, hanem a biztosítási és ehhez hasonló szerződésektől fizetendő illetékekre vonatkozó korábbi jogszabályokat is figyelembe kell venni, mert az 1883 : VIII. t.-c. nem uj közszolgáltatást állapított meg, hanem egyedül jogfejlődési intézkedést képez, mely a régi alapon szabályozta ennek a korábban is fennállott közszolgáltatásnak mérvét és teljesítési módozatait. A biztosítási és ellátási szerződésektől már az 1868-ban törvényesített iUetéki szabályok szerint is járt illeték és pedig