A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 37. szám - A pécsi rabsegélyzö kongresszus

266 A JOG Belföld. A pécsi rabsegélyzö kongresszus. F. hó 5-én délelőtt tiz óra után Varga Nagy István, mint ezen kongresszus kezdeményezője emelkedett szólásra és az elnöklésre felkérte a budapesti rabsegélyzö egylet elnökét, bellyci Rickl Gyula min. tanácsost, akit lelkes éljenzéssel fogadtak, amint elfoglalta az elnöki széket. Bellyei Rickl Gyula nagy érdeklődéssel meghallgatott és élénk helyesléssel fogadott beszéddel nyitotta meg az első rabsegélyzö kongresszust. «Hazánkban — úgymond — egyesek részéről a rabsegélyezésnek társadalmi fontossága felismertetvén, mintegy 3 évtized előtt létesült e célból az első egyesület, s ha itt-ott akad is néhány lelkes egyén, ki azon idő óta az ügy horderejéhez méltó buzgalommal fáradozott ily egyesületek alapításán és működésének fenntartásán: mély sajnálattal kell ezúttal is hangsúlyoznunk, hogy a nagyközönség — melynek in ultima analysi, személy- és vagyonbiztonságáról van itt szó — megdöbbentő közönynyel viselkedett és viselkedik jelenleg is a rabsegélyzés gyakorlásával szemben. Ami annál érthetetlenebb, mivel egyéb sajnos körülmények mellett az egy- és két-gyermekrendszer elharapódzása, másfelől pedig az eddig példátlan mérvben bekövetkezett kivándorlás ritkítja amúgy is gyér sorainkat. Nemcsak társadalmi, hanem nemzeti szempontból is kiváló fontossággal bir tehát reánk nézve, hogy a rabsegélyzés és általában a patronage utján is minél több fiát visszahódítsuk és megmentsük a nemzetnek. Kik a felhívásnak engedve itt egybegyűltünk, teljesen át vagyunk hatva ama vágytól, hogy a hazai rabsegélyezés eddigi rendkívül szerény határain tul, minél szélesebb mederbe vezettessék, ezen célból a tárgyalások során megjelölendő módozatok elfogadtassanak és sikerrel életbe léptettessenek, egyebek között az e célra létesült egyesületek száma jelentékenyen szaporittassék és működésük kiterjesztése és hatályosbá tétele végett fennálló egyesületeink között összeköttetés létesíttessék, az egyletek önállóságának épségben tartásával. Ezen hő vágyunk azonban csak akkor valósitható meg, ha a magyar társadalom széles rétegei felülemelkednek a sötét mult amaz embertelen felfogásán, mely szerint az elitéltet kiszabadulása után is ki kell vetni a társadalomból és a büntetés alatt hozzátartozóit áldatlan sorsára bízni. Tárgyalásainknak egyik főcélja tehát, hogy a társadalmi és nemzeti szempontból elsőrendű fontosságú nemes ügynek lelkes közönségünket meghódítsuk. Ennek bekövetkeztével az üdvös siker elmaradhatatlan lenne. Vállalkozásunk kimenetelére szerencsés körülménynek tekinthetjük, hogy a magas kormány felkérésünknek engedve, megbízottakat volt kegyes küldeni országos értekezletünkre.» Minden kormány-kiküldött bemutatását lelkes éljenzéssel fogadták az egybegyűltek, majd a kongresszus tisztikara alakult meg a következőképen: Elnök: Rickl Gyula min. tanácsos, alelnökök : Pap Kálmán tábornok, Czárán István bpesti főügyészi Varga Nagv István, Daróczy István sz.-fehérvári törvényszék! elnök, Koszits Kamii alispán, Visy László dr., a pécsi ügyvéd kamara elnöke. Főtitkár Angyal Pál dr. jogtanár. Jegyzők : Ber7iolák Nándor törv. jegyző az igazságügyminisztériumban, Vájna Elemér dr., Lévai Tibor dr., Buday Dezső dr. és Rihmer Aladár, pénztáros Weil Henrik, a pécsi kir. ítélőtábla irodatisztje. Varga Nagy István előadása. A magyar rabsegélyügy reformjáról tartott az előadó rendkívül tanulságos és érdekes előadást, melyben első sorban is ezen kérdésekről szólt: «Mily alapon kellene hazánkban szervezni a rabsegélyzö egyesületek központi és esetleg kerületi szervezetét ?» és hogy : «E szervezésnek végleges keresztül viteléig kívánatos volna-e több a patronage ügye iránt érdeklődő hazai szakférfiú részvételével ideiglenes központi szervezetet létesíteni ?> Meg kell állapítani azt a rabsegélyezés szempontjából szomorú állapotot, hogy Magyarországon a rabsegélyezés ma beteg intézmény. Nyíltan hangoztatja, hogy az igazságügyi hatóságok fejei, különösen az ügyészek nem törődtek ezen intézménynyel és nem vették figyelembe az 1880-ik évi miniszteri utasi* ást, mely az ügyészi és járásbirói kar kezébe tette le a rabsegélyezést. Rátér a közönség hidegségére, melyet a rabsegélyzö intézménynyel szemben tanusit, mely azonban nem meglepő, amikor látjuk, hogy a legintelligensebb elem, tekintélyes állásban levő jogászemberek, kriminalisták, akik részben a rabok ügyeiből élnek és tartják fenn családjaikat, akiknek ez állásukból folyó kötelességük lenne, sem törődnek a rabsegély ügyével. A legmagyarabb helyeken, Szegeden máig sincs rabsegélyzés. Kassán és Kolozsvárott most alakulnak ilyen egyesületek. Közönségünket a nemes eszméknek felülről lefelé kell nevelni. Részletesen ismerteti a módozatokat, mint kellene ezen egyesületeket életbe hivni, majd a segélyezés módjaira és eszközeire utalva, végezetül a következő határozati javaslatokat terjesztette elő : 1. Mondja ki a kongresszus, hogy a rabsegélyezést, amit a törvényhozás már az 1878. évi V. t.-c. 27 §-ában imperative kimondott és amely célra a pénzbüntetésekből befolyó összegeket is részben fordítani rendelte, de amely segélyezés mindeddig nem lett teljesen keresztülvive, az egész ország területére kiterjeszteni és újra szabályoztatni óhajtja. 2. Hogy az eszme ébren tartassák és terjesztessék, szükségesnek véli, hogy az országos közgyűlések évenként más-más kir. ítélőtábla székhelyére összehivassanak. 3. Hogy addig is, míg a szervezés végre lesz hajtva, az igazságügyminisztériumban egy «országos rabsegélyügyi tanács* állíttassák fel: az ott, a patronage kérdésével foglalkozó hivatalos személyek, az egyleti vezetőségek képviselői és a patronage ügye iránt érdeklődő szakférfiakból, amely tanács a további teendőkre, mint pl. egy általános egyleti szabályzat és ügyrend kidolgozására, a kibocsátandó rendeletekre és utasításokra nézve véleményt adjon. 4. Hogy az országos segélyezéshez az anyagi eszközök megszereztessenek, intézzen a kongresszus felterjesztést az igazságügyi kormányhoz az iránt, hogy a büntetéspénzek országos alapját eredeti rendeltetésének szerezze vissza. 5. Mondja ki a kongresszus, hogy a rabsegélyezés keresztülvitelét, ott, ahol egyletek vannak, ezek utján, ahol pedig nincsenek, az 1880. évi utasításban kijelölt módon a királyi ügyészek és a kir. járásbirák utján, a beszedett pénzbüntetésekből óhajta eszközöltetni; de ennek sikeresebb keresztülvitele végett szükségesnek tartja, hogy : a) A kir. ügyészek és járásbirák részére egy uj tüzetes utasítás bocsáttassák ki, amelybe felvétessék, hogy a letartóztatási intézetek felügyeletével megbízott hatóságok miként figyelmeztessék a letartóztatottakat arra, hogy a segélyt és elhagyott családjuk gyámolitását kérhetik, hogy a kérelmezőkkel jegyzőkönyvet vétessenek fel, hogy a kérelem elutasítását is megindokolják stb.; b) hogy az oly törvényszéki székhelyeken, ahol rabsegélyzö egylet nincs, a segélyezésnek a törvényszéki fogháználi ellátása és a nagyobb segélyeknek, mint például a rabcsaládok állandóbb segélyezésének intézésére a kir. törvényszéki elnök, a kir. ügyész, a kir. járásbirák, főszolgabirák, a városi főkapitány, a polgármester, az alispán, árvaszéki elnök és minden felekezet egy-egy lelkészéből «törvényszéki rabsegélyzö bizottság* alakíttassák, amely a rabsegélyzö egyletek módjára működjön és külön utasítással láttassák el, c) hogy a járásbirósági és törvényszéki — fogházi, valamint az országos letartóztatási intézeteknél eszközlendő segélyezések ellenőrzése és felügyeletére és az első fokon elutasított kérelmek felülvizsgálására addig is, amig az igazságügyi minisztériumban egy «országos rabsegélyezési felügyelői* állás lesz rendszeresíthető, a kir. ítélőtáblai elnökök, két kir. táblai biró, a kir. főügyész és a patronage ügye iránt érdeklődő, a miniszter által kinevezendő egy-két tag bevonásával egy «táblai kerületi felügyelő tanács* szerveztessék; d) hogy a kir. igazságügyi hatóságoknak kötelességévé tétessék az is, hogy a felügyeleti vizsgálatok alkalmával arról, hogy a vizsgált hivatalok vezetői a rabsegélyzés ügyét miként látják el, meggyőződést szerezzenek és tapasztalataik eredményét hivatalvizsgálati jegyzőkönyvekbe felvegyék; ej dolgoztasson ki egy általános egyleti szabályzatot az «országos rabsegélyügyi tanács* által, amely módot adjon arra, hogy az 5. b) pont alatt emiitett hivatalos személyek a rabsegélyzö egyleteknek is hivatalbeli igazgató választmányi tagjai lehessenek. 6. Rendeletet kér kibocsátani a kir. ügyészekhez aziránt, hogy a rabsegélyzö egyletek vezetőségének a kiküldöttjeinek a rabok meglátogatását ne csak megengedjék, hanem ebben kezükre járjanak. 7. Kéri, hasson oda az igazságügyi kormány a törvényhozásnál, vagy a belügyminiszternél, hogy a törvényhatósági börtönvizsgáló bizottságokba, amennyiben az illető helyen van rabsegélyzö egylet, ennek a vezetősége is helyet kapjon. 8. A felterjesztés megszövegezésére küldjön ki a kongresszus egy 3 tagu bizottságot. * Angyal Pál dr. teljes elismeréssel szólva az előadó értékes munkájáról és a rabsegélyzés terén eddig kifejtett eredményes munkálkodásáról, ezúttal nem járulhat hozzá mindenben az előadói javaslathoz, mivel a hivatalos segélyezéstől semmit se vár. A kontemplált hivatalos felügyelet a rendőri felügyeletre emlékeztet, mely nem alkalmas arra, hogy a kiszabaduló rabban bizalmat keltsen. A rabsegélyzö egyesületnek az erkölcsi javítás a főcélja és a letartóztatási intézetekben nem tudnának az elitéltek szivéhez férkőzni, a patronageban pedig igen. Előadó ismételten pénzsegélyről beszél, melynek nyújtására a szolgabíró is jogosítva lenne. Abból, hogy valaki jó biró, jó törvényszéki elnök, nem következik még, hogy érzéke van a rabsegélyzés iránt is és ezen a téren bürokratikus módon dolgozni nem lehet. A vegyes társadalmi és hivatalos rendszert se tudja elfogadni. A most egybegyűlt kongresszusnak főként az a célja, hogy országos szövetséget hozzon létre. Ismerteti a francia, mint ezen téren legtökéletesebb egyesület adatait, mely egyúttal mutatja az óriási emelkedést, melyet ezen patronage lelkes példák után indulva vett. 1893-ban még csak 40, 1900-ban már 103 patronage egyesület tartozott egy szövetségbe, melynek tagjainak száma 9,800-ról 20,000-re emelkedett, jelenleg pedig már 120 egyesülete van. Határozati javaslatában, melyet beterjeszt, azt proponálja, mondja ki a kongresszus, hogy megalakítja a magvar rabsegélyzö egyesületek országos szövetségét és amig ezen alakulás kormányhatósági jóvá-