A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 37. szám - A végrehajtási törvény novellájáról. 1. [r.]

263 A végrehajtási törvény novellájáról. Irta KOCSÁN JÁNOS kisjenői kir. aljárásbiró. í. Amit annyi éven át sürgetett az ország jogász-közvéleménye, végre megszületett. A törvényhozás előtt fekszik a végrehajtási törvény novellája. Egy negyedszázad számokban ki nem fejezhető igaztalansága és visszaélése, az állam sok-sok ezerre menő tönkrement exisztenciája kellett ahhoz, hogy végre kiváltódjék illetékes helyéről ez a törvényjavaslat, melyet már fogcsikorgatva követelt mindenki, akiben csak egy csöppnyi humanizmus lakik. Valljuk meg, nem túlságosan siettek vele. Hiszen már 1902-ben a minisztérium előtt voltak az ügyvédi kamarák és bíróságok «véleményes jelentései.)) Azóta pedig nem kevesebb, mint öt év telt el. Ez még a minisztériumok életében is jelentékeny idő; mennyivel inkább az hát az ország életében, mely ez ideig is egy igazságtalan, sokszor emberietlenül kegyetlen törvény hatálya alatt volt kénytelen sanyarogni. Már ha a javaslatot futólagosan vesszük is szemügyre, meg kell állapítanunk, hogy annak tárgyi terjedelme nem áll arányban az előkészítésre fordított hosszú idővel. Annyi idő után joggal várhattunk volna gyökeresebb orvoslást, amit különösen a bírósági végrehajtói intézmény i újjászervezésében láttunk volna szívesen, természetesen ugy, I hogy ezzel a végrehajtási eljárás költségei a minimumra redukáltassanak. A novella, ha a javaslat mai alakjában válik törvénynyé, ezt a célt nem a megfelelő mértékben fogja előmozdítani, pedig az indokolás is a javaslat egyik céljának, a végrehajtási eljárás költségeinek a lehetőséghez képest leszállítását)) tekinti. Ez a «lehetőség», ha csak addig terjed, ameddig a novella elmegy, nagyon szük határok közt mozoghat. Az alábbiak során meg fogjuk kisérleni annak bizonyítását, hogy ez «a cél a végrehajtási eljárás nagyobb mérvű átalakitása» nélkül is megközelíthető lett volna s nem csak, hogy nem lépte volna tul a szóban forgó javaslat kereteit — mint az indokolás állítja, — de sőt ellenkezőleg éppen e javaslat keretébe tartozott volna, ha ez őszintén akarja a végrehajtást olcsóvá — s nem csupán valamivel olcsóbbá — tenni. Annál nagyobb örömmel kell üdvözölnünk a javaslat azon intézkedéseit, amelyek «a végrehajtást szenvedő vagyoni exisztenciájának lehető kimélését» célozzák. Ezek az intézkedések régi kívánalmakat valósítanak meg. Aki csak valaha közelről látta, hogy az emberi lelketlenség és telhetetlenség mily rettenetes mértékben tudta kihasználni a meglevő törvény intézkedéseit; — aki meg tudja érteni azt a keservet cs gyűlöletet, ami acélpántokkal fogja össze a szivét és ökölbe szorítja a kezét annak a parasztnak, akinek a zsúpfödeles házát, utolsó menedékét 1 — mond : egy — korona vételárért kótyavetyélte el «a törvény» ; — aki látta valaha az árverési hiénák utálatos és nyülöletes mosolyát a -jól sikerült «gseft» után és átérezte csak egyetlen egy végrehajtást «szenvedő»-nek a maga olcsó, avult, de sokszor talán emlékekkel megszentelt holmijához való görcsös ragaszkodását ; — aki szemlélte azt a rengeteg visszaélést, zsarolást, kufárkodást és volt szeme meglátni egy részről az emberi önzés, másrészről az emberi nyomorúság feneketlen mélységeit : az, ha csak egy csöppnyi humanizmus lakik benne, tapsokkal köszönti a törvényhozót, aki a törvény rideg paragrafusaiba lelket lehel ; néhány szavával százezrek könyhullását állítja meg ; és megfogja az üldöző kezét, mikor az a menekülő feje fölül az utolsó menedék rongyos födelét akarja lerántani. Elvileg nem vagyunk barátai a törvényhozási feladatok novelláris elintézésének. Okaink kifejtése nem ide tartozik. Ezt a novellát azonban lelkesedésünk egész melegével üdvözöljük s reméljük, hogy a törvény gyors megalkotását és életbeléptetését nem fogja megakadályozni az a «hatalmas akció», amelyre bizonyos érdekkörök a hitelező közönség érdekei megóvásának vignettája alatt, amint egy másik érdekkör hivatalos lapjában : a «Bírósági Végrehajtó)) c. közlönyben olvassuk, nagyban készülődnek. Erre az akcióra, ez ellen a javaslat ellen, mely azon bizonyos érdekkörök kisded játékainak végét akarja vetni, számítani lehetett, s az igazságügyi kormány, midőn a javaslatot benyújtotta, bizonyára számolt is. Nem látszik valószínűtlennek az a feltevés, hogy az előmunkálat is éppen ezeknek a ((hatalmas akció»-ju érdekszindikátusoknak befolyása alatt nyúlt oly hosszú időre. Hogy ez érdekkörök a hitel és kereskedelem jelszavai mögé bújva minden eszközzel dolgozni fognak a javaslat ellen, arra el vagyunk készülve. Hisszük azonban, hogy a törvényhozás e jelszavaknak felülni nem fog. Ez a javaslat a becsületes hitel és kereskedelmi forgalom ellen nem tör. De az államnak nincs érdekében, hogy lábat adjon a könnyelmű hitelezésnek; valamint az sem, hogy a kereskedelmi forgalmat a legnagyobb, az államfentartó kontingens, a kisgazda és kisiparos romlása árán emelje. Jól tudjuk, hogy a kereskedelem az állam anyagi felvirágzásának egyik leghatalmasabb emeltyűje. Es tisztában vagyunk a hitel jelentőségével is. Sem az egyiket, sem a másikat nem látjuk azonban magában foglalhat káros és oktalan dolgokat, jobb tehát ettől tartózkodni és a régibb diaeták gyakorlatát föntartani. {Lányi: Diarium V/27. M. 0. T. VIII. 32.). Mindezek azonban alap- vagy sarkalatos törvényeknek nem tekinthetők, mert pozitív alaptételeket nem állítanak föl, bármily nagy fontosságúak is ezen törvények, tévedés lenne alaptörvényeknek tekinteni, hatások s eredményök nem is ebben gyökerezik, hanem abban, hogy a meglevő alkotmányi alaptételek s elvek fönnállását s annak folyton gyakorlatban tartását bizonyítják, ily bizonyítási erővel birnak p. o. az 1790., 1861. és 1866. évi föliratokban, hol hatályuknak egész valója megnyilvánult, nem külalakjokban, hanem tartalmukban. Ezekkel kapcsolatosan később az alkotmány alaptételei s a törvények megtartását biztosító koronázási conditiók, majd kir. hitlevelek 1622-től kezdve rendszeresen törvénybe iktattatnak p. o. 1622. II., 1638. I., 1659. I., 1715. II., 1741. II., 1790. 11., 1792. II., 1832. I., 1867. II. törv.-cikkclyek. A conditiók illetve kir. hitlevelekben foglalt nagyhatású garantia számos közjogi irót arra a felfogásra vezetett, hogy mindezen törv.-cikkelyeket alaptörvény jellegűnek tekintse, ezen föltevés azonban szintén nem áll meg, nem minden ilyes hasonjellegü törvény alaptörvény, hanem csak aiapelv, alaptétel maga az, hogy a Magyar állam törvényei s szokásai megtartassanak és csak annak bizonyításául szolgálnak, hogy ezen alapelv folytonosan és állandóan, minden adott alkalommal mint p. o. a koronázás alkalma elismertetett s külső kifejezésre juttattatoft, tehát nem alapelvet vagy tételt tartalmaznak, hanem csak annak lételét s folytonos érvényben voltát bizonyítják. A folytonosságot s állandóságot a magyar állam alkotmányos fejlődésében azzal is akarták külkifejezésre juttatni, hogy egyes tételekre, törv. cikkelyekre, vagy egész decretumra, amelynek alkotása idején nagyobb fontosságot tulajdonítottak, arra nézve alkalmazták az úgynevezett örök szentesitési záradékot (clausula perpetuae sanctionis). Legnevezetesebb példái ezen fölfogás alkalmazásának az 1222. évi aranybullának XXXI-ik cikke, mely ugy intézkedik, hogy <ezen engedményünk és rendelésünk mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen,* A két példányban kiállított aranybulla hetedik példánya az eredeti rendelkezés szerint a mindenkori nádornál őriztessék, ugy hogy az írást mindenkor szemei előtt tartván, se ő ne tévedjen le a fentebb mondottak valamelyik pontjáról, se a királyt vagy a nemeseket vagy másokat ne engedjen letérni. Ide sorakozik a Il-ik Étidre alatt keletkezett 1298. XLI" t. c. *Rex observet Decretum inaugurale,* melynek értelme az,, hogy elhatároztuk és örök törvénykép megállapítottuk, hogy a király az egyházak és ország lakosok szabadságait, ugy azokat, amelyeket megkoronáztatása alkalmával Írásban kifejezett, mint azokat amelyek ezen határozatban elmondatnak . . . (tartsa meg ... itt csonka a törvény szövege) essék a kalocsai érsek által kimondandó átok alá. Ezeken kivül szigorúan tartassanak meg mindazok melyek a király által megkoronáztatásakor kiadott levélben foglaltatnak. (L. Kovachich Supl: ad. Vest. Com. I. 136 1.) E törvény szövegéhez — bár az a Corpus Jurisba fölvéve nincs, kétely nem fér, melynek hatályát hatszáz év gyakorlata bizonyította, tartalmát pedig ma is az 1687. II. t.-c. 1. §-a s az 1722/23. II. t.-c. 11. §-a megalkotása után is igaznak, helyesnek s valónak kell elismernünk. E tételére a magyar közjognak még ma sem nyerhet alkalmazást Eötvös József báró azon állítása, mikép a legfönségesebb eszme is, ha megtestesülésére törekszünk, azon korszak tévedéseinek nyomát viseli magán, mely azt létesíteni akarja, mert csak gyarló emberek által léptethető életbe. (A XIX. száz. eszm. I. k. 17. 1.) Örök záradéku decretum I. (Nagy) Lajos 1351. évien kiadott végzeménye, — mely fontos, mert megerősíti az aranybullát, nyomatékos főleg a nemesi ingatlan birtokát illetőleg, melyre nézve ezen intézkedés egész az 1H4S. évi alkotásokig megtartotta erejét. E decretum XXV-ik cikkelye kifejezésre juttatja, hogyjelen rendelésünknek ... a rendje örök szilárdságú erőt nyerjen, s hogy azt mi vagy utódaink bármikor bármely részben vissza ne vonhassuk, kiadtuk függő és hiteles pecsétünkkel megerősített jelen kiváltság levelünket. (Szövege a Corpus Jurisban.) Mária királynő 1384. évi decretumát, melyben I: Lajos most idézett decretumát, — utána II. Endre aranybulláját megerősíti, örök érvényűnek jelenti ki. (Szövege a Corpus lurisban.) Első Mátyás nagyszabású kodifikacionális kísérletének az úgynevezett Decretum Májusnak — (VI. Decr.) 1486. LXXVIII. cikkelyében ugy rendelkezik, hogy annak tartalmán