A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 35. szám - A váltóóvás reformja

A JOG 247 2.038,717 K. Ennek fejében jogunk van kényünk-kedvünk szerint meglopatni, vagy kiraboltatni — a rendőrség e tekintetben semmi akadályt nem gördit élénkbe, sőt a tolvajok egyéni szabadságát — e legfőbb alkotmányos jogot, — kellő tiszteletben tartja. Tudja mi a becsülel! Engedélydijakból befolyt: 49,742 K 93 f.; értesítési dijakból: 27,961 K 61 f. ; Újpest és Rákospalota járuléka: 4,458 K; pénzintézetek által pótrendőrökért fizetett téntmény: 74,816 K 67 f. stb. * Talált pénz és értékpapír kitett: 34,023 (101,375) K. Arany és ezüst ékszer találtatott: 301 (172) drb, egyéb tárgy : 3,422 (1,046) drb, állat: 48 (22). * A bejelentő hivatalhoz 1.810,669 feldolgozandó lakváltozási bejelentőlap érkezett. «A bécsi rendszert követve: a fél által beküldött eredeti lap kerül a törzsanyagba; a régi lap pedig az antiquar-osztályba. Értesitésadásra ez a rendszer jól bevált, de nem rendőri szempontból, ahol az előző lakás ismerete is fontos. Az antiquarok kutatása sok időt igényel, és az eredmény alig ér fel a reá fordított fáradsággal és időveszteséggel. Amellett ez az anyag annyira felgyűlik, hogy 1—2 év múlva annak elhelyezése komoly gondot fog okozni. Mind kívánatosabb lesz, hogy uj összeírással uj anyag kerüljön kezelés alá és hogy szélesebb alapon keresztülvitt széttagolással visszatérjenek a régi törzsalap-rendszerhez.» Aki a hivatalos stylust jó magyarra tudja lefordítani, az rögtön látja e diplomatikus körülírásból azt, hogy a bejelentési hivatal működése a megfeneklés előtt áll. Ezt alább még tisztábban fogjuk látni. «Sok nehézséget okoz, hogy a törzsanyag telítve van sok régi körözéssel és határozatlan időre kiállított figyelővel. Ezek eleinte csak a bűnügyi osztály és a büntető bíróságok megkeresésére állíttattak ki, de idővel a többi hatóság is igénybe vette. Ezek bennmaradtak az anyagban és ma már nagyon megnehezítik a címkeresést. Szükséges lenne egy alapos selejtezés, de arra aligha kerülhet sor a csekély létszám folytán (26 ember).» Sok a panasz a hivatal adatainak és értesítéseinek megbizhatlan, sőt sokszor hibás volta miatt. Maga a jelentés is az értesitésadást «nem a legkifogástalanabbnak» mondja. Értesítés adatott 404,194 esetben. Ezt a munkát a lapkezelés mellett és ezen fölül, — mint oly munkatöbbletet kell ott elvégezni, mely a személyzetet rendes munkájától: az anyagbeosztástól állandóan elvonja. Ezen bürokratikus felfogás szerint a bejelentő hivatalnak nem az értesitésadás, hanem az anyagbeosztás volna a főfeladata. Szerencsére a hivatalnak az értesitésadásra is súlyt kell helyeznie. Mert a beszedett dijakból (30 f. a rövid utu és 50 f. a végzéssel kiadott értesítés után), melyek 1906-ban 27,661 K 61 fillérre rúgtak, maga a hivatal fenntartása van fedezve. De az értesítésekben ennek fejében már nincs köszönet. «A közlés elég gyors ugyan, de bizony sok esetben felületes» (szerintünk elég lassú ugyan, de bizony rendesen megbizhatatlann. 26'35% az eredménytelen : a lakcim nélkül adott válasz ! A jelentés szépítgetni törekszik e sivár eredményen. Pedig a szerecsent fehérre mosni nem igen lehet. És rendkívül furcsán hangzik a fenti beösmerés után, hogy a jelentés oda konkludál, miszerint «a hivatal különben a haladás utján v^an!» Na, ez ugyan szép haladás !! Belföld. A váltóóvás reformja. A váltóóvás reformja tárgyában a kereskedelemügyi miniszter véleményadás céljából megküldötte az ország ipari és kereskedelmi testületeinek az igazságügyminiszter átiratát, melyben a váltótörvénynek a váltóóvásra vonatkozó rendelkezéseinek módosítását javasolja. A kereskedelmi miniszter felhívására a Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetsége az igazságügyi miniszterhez felterjesztést intézett, amelynek érdemi részét a következőkben ismertetjük: 1. Az óvás alakja és helye. Az óvás indokolatlan ünnepélyességének és merev formalizmusának kifejezője az a hosszadalmas okirat, melynek tartalmi kellékeit a törvény 99. §-a irja elő. Noha a váltóóvás lényegileg nem egyéb, mint egyszerű tanúsítása azon meglehetősen száraz ténynek, hogy az adós elvállalt kötelezettségének a kellő időben vagy mértékben eleget nem tett, a törvény érvényét szigorúan körülirt óváslevél feltételéhez köti, amelynek az óvatoló személy mulasztására visszavezethető bármily hiánya az egész óvási eljárás szabálytalanságát és ennek következtében magának a kereseti, illetve visszkereseti jognak elvesztét vonja maga után. E visszás állapottal szemben kimondandónak véljük, hogy az óvásnak a váltón van a helye. Az óvás kivételére törvényileg hivatott személy a bemutatás tényét és a váltókötelezettnek feleletét nem külön okiratban, hanem a legrövidebb alakban magán az eredeti váltón, helyszűke esetén annak toldatán hitelesen tanúsítsa. Ez által elesik annak szüksége, hogy a megóvatolt váltó óvási oklevélbe másolatban felvétessék, vele végképpen ki van zárva az az igen gyakori eshetőség, hogy a másolat hibája folytán a váltó azonossága megtámadtassék, mi a váltóóvás érvénytelenségét ismert következményeivel vonná maga után. Megakadályozója e reform azon visszaélésnek, hogy szükségbe került váltók továbbadassanak olyanoknak, akik az óvásról mitsem tudnak. Véget vet azon vitáknak, vájjon a nem keltezett utóforgatmány óvás előtt vagy után került a váltóra. Gyakorlatilag e reform már kipróbáltatott az angol jog területén, a skandináv és orosz váltórendtartások pedig kötelezően előírják. Elméletileg sem hozható fel ellene kifogás. Ha minden a váltó kibocsátásából, elfogadásából, forgatásából származó kötelezettséget magának a váltónak tartalmából állapítunk meg és e tartalom elégtelenségét vagy hiányosságát más bizonyítékkal nem pótolhatjuk, miért volna a visszkereseti jog biztosítása céljából szükséges váltócselekmény feljegyzésének a váltón kivül a helye ? Sőt ha következetesek akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy a váltóbemutatás sikertelenségét tanúsító bizonylat céljaira nemcsak hogy külön okirat kiállítására szükség nincsen, hanem a váltó természetével egyenesen ellentétben áll, hogy kötelező ereje más okirat kiállítása utján pótoltassék. 2. Az óvás tartalma. Mihelyt az óvást a váltó vagy annak toldata magában foglalja, egyszerűsíthető az óvás tartalma is. Feleslegessé válik a mostani törvény első tartalmi kelléke, nem szükséges, hogy az óvás magában foglalja a váltónak vagy a másolatnak és minden rajta levő hátiratnak «s megjegyzésnek hü mását>. Mert az óvás hordozója nem külön okirat, hanem maga a megóvatolt váltólevél, amelynek azonossága többé kétségbe nem vonható. Ezzel elesnek mindazon viták, melyek ma az azonosság kérdésében oly gyakoriak, megszűnnek azok az érvénytelenségi esetek, melyeket egy kihagyott sor, egy elvétett szó, egy olvashatatlan név előidézhet. De feleslegessé válik az aktiv és passziv legitimáció igazolására szükséges adatok felvétele is. Az óvásnak ezentúl nem kell tartalmazni «nevét vagy cégét azon személyeknek, akik részére és akik ellen az óvás felvétetett*. Az első felesleges, ha a váltóbirtokos a kibocsátót és minden forgatót felhatalmaz arra, hogy a teljesítését követelhesse és a bemutatás eredménytelensége esetén az óvást felvehesse. A második az óvatolt személy megnevezésének mellőzése meg azért természetes, mert magától értetődik, hogy az óvatolt mindig vagy az intézvényzett, vagy ettől különböző, de határozottan megjelölt fizetési személy. Egyedül annak a személynek megnevezése szükséges, akinek a váltó tényleg bemutatva lett. Kevésbbé lényegbe vág, de ugyancsak egyszerűsítené az óvást, ha elmarad «az óvatolt személyhöz intézett felszólítás*. Csak a feleleten van suly, a felszólításnak a törvény által megkövetelt és szokásos leírása felesleges formaság, mely az óvásnak nem bizonyítási eszközként, hanem ünnepélyességi aktus gyanánt való felfogásán alapul. Mindezeket tekintetbe véve, tiszteletteljesen javasoljuk, hogy a váltótörvény mai 99. §-a ilymódon fogalmaztassák: Az óvás a váltón vagy annak toldatán veendő fel. Az óvásnak magában kell foglalnia : 1. Megnevezését azon személynek, kinek a váltó bemutattatott. '1. Megemlítését annak, hogy a teljesítés milyen okból és milyen terjedelemben maradt el. 3. Az esetleges közbenjárást. 4. Az óvás keltét, az óvatoló közeg aláírását és pecsétjét. 3. Az óvás megrögzítése. Azon szerfeletti következményeknél fogva, melyek az óváshoz fűződnek, váltótörvényünk 101. §-a gondoskodik arról, hogy az óvás megrögzittessék. E végből kötelességévé teszi az óvatoló személyeknek, hogy a felvett óvásokat egész kiterjedésben egy e végre vezetendő, laponként folyószámmal ellátott és hitelesített jegyzőkönyvbe napról-napra idő- és sorrendben bevezessék és az érdekelt feleknek vagy ezek jogutódainak a költségek megtérítése mellett akár hiteles másolatban bármikor kiadják. A törvény által előirt ezen nehézkes, sok időveszteséggel és munkaszaporitással járó óváskönyvek vezetése azonban céltalan és felesleges. Az óváskönyvek ugyanis az óvások másolatait tartalmazzák s igy azokból sem az eredeti óvás hiányait pótolni, sem pedig az eredeti óvás ellen bizonyítani nem lehet. A feleknek kiadott akár egyszerű, akár hitelesített másolatok azonban nemcsak hogy a váltót és az eredeti óvási oklevelet nem pótolják, hanem semmiféle jogsegélyre nem szükségesek, de még csak nem is alkalmasak. A váltóügyekben köve-