A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 3. szám - Ítélkezés az örökösödési perekben

18 A JOG vitás nem lévén: a perbíróságnak csak az eléje vitt kérdés eldöntésére kell szoritkoznia. Ad 2. Ha a törvényes örökös a végrendeleti örökössel szemben lép fel, ugy itt két eset lehet: a) A kereset a végrendeletnek egészben vagy részben való érvénytelenítésére, vagyis arra irányul, hogy a végrendelet részben vagy egészben hatályon kívül helyeztessék. Ha felperes a pert megnyeri, ugy a hagyatékra a törvényes örökösödés szabályai lesznek alkalmazandók, azonban már nem a perbíróság, hanem a hagyatéki bíróság által ; annyival is inkább, mivel a per eldőltével még nincs eldöntve az a kérdés is, hogy a hagyaték kit, mily mérvben illet s az a természetben esetleg miként osztassák fel; és e kérdéseknek a megoldását az ügyvédi kényszerrel és költségesitett per útjára kényszeríteni sem jogos, sem méltányos, sem törvényes nem lenne. A törvény 88. §-ának indokolása világosan reá is mutat erre az esetre, mint amelyben a hagyaték átadását a hagyatéki bíróságnak kell eszközölnie. /') A törvényes örökös a végrendeletet csak a kötelesrész sérelme miatt támadja meg s azt csak ezt sértő részében kéri hatálytalanítani. E kereset tárgya tehát rokon az előbb tárgyalt keresetekkel és csakugyan a joggyakorlat állandóan követi is azt a nézetet, hogy a végrendelet érvénytelenítésére irányzott keresetben — mint többen — a kötelesrész megítélésére irányzott kereset is — mint kevesebb — benne foglaltatik ; azonban mégis a két per természete lényegileg különböző lévén, külön tárgyalandó. Ugyanis a végrendelet, érvénytelenítési perekben rendszerint nem vitás a hagyaték állaga, ellenben a kötelesrész iránt indított perekben — ama gyakorlat folytán, hogy a kötelesrész készpénzben ítélendő meg — meg kell állapítani a hagyaték értékét is. Es itt tűnik ki annak a nézetnek a helytelen volta, hogy a kötelesrész készpénzben ítélendő meg. Mire irányul ugyanis a most tárgyalt kereset? Tisztán csak arra, hogy itéletileg megállapittassék, hogy a végrendelet felperesnek kötelesrészhez való igényét sérti. E megállapításnak az eredménye pedig — a helyes logika szerint — csak az lehetne, hogy felperes természetben — ugy, mint más örökös — megkapja annak felét, ami őt a törvényes örökösödés szabályai szerint illetné. Ezzel szemben a gyakorlat azt a szabályt létesítette, hogy a kötelesrész készpénzben ítéltetik meg, ami által ezen kereseteket tisztán megállapítási jellegükből kivetkőztette, a bíróságokat arra kényszeritvén, hogy a végrendeleti örököst bizonyos összeg végrehajtás terhe alatti kifizetésére kötelezze. Azonban ez a gyakorlat — a mi nézetünk szerint — még ebben az esetben sem teszi szükségessé azt, hogy a hagyatékot a perbíróság adja át, mert habár az ilyen perekben — az arány és a pénzösszeg megállapithatása végett — szükséges is az örökösök kilétének és a hagyaték állagának megállapitása, azért mégis a végrendeletnek az a része, amely a kötelesrészt nem érinti, érvényben maradván s a kötelesrész készpénzben már kiitéltetvén: nincs semmi ok arra, hogy a hagyaték átadása az erre illetékes bíróságtól elvonassék; annyival kevésbbé, mert az 1894 : XVI. t.-c. 77. §-a kifejezetten módot ad arra, hogy az örökösök a hagyaték átadását a kötelesrészre vonatkozó vita eldöntése nélkül eszközöltethessék. Ad 3. Ha a törvényes örökös a szerződési örökös ellen lép fel keresettel, akkor ugyanaz a két eset lehetséges, mint a 2-ik pontnál és ugyanazok a szabályok is alkalmazandók. Ad 4. Itt a végrendeletek, vagy ugyanazon végrendelet szerint jogosított örökösök állanak egymással szemben s a kereset petituma az, hogy az alperes javára szóló végrendelet, vagy végrendeleti rész hatálytalanittassék s igy ennél is ugyanazok a szabályok irányadók, amelyek a végrendelet-érvénytelenítési egyéb pereknél. Ad '>. Ez az előbbivel teljesen analóg eset, azzal az eltéréssel, hogy itt a végrendeleti és szerződési örökösök állanak egymással szemben. Ad. 6. Itt a végrendeleti örökös a törvényes örökössel a végrendelet intézkedéseinek érvényesítése végett perel s a kérdés itt is a körül forogván, hogy érvényes-e a végrendelet vagy nem : ugyanazok a szabályok alkalmazandók, mint más megállapítási kereseteknél. Ad 7. Ebben az esetben a szerződéses örökösök között folyik a jogvita az iránt, hogy az alperes szerződési örökös-e, avagy hogy az ő javára szóló intézkedések érvényesek-e ? Ez is tehát megállapítási kereset lévén, az erre vonatkozó elvek szerint bírálandó el. Ad 8. Ez az eset az 5. pont alattinak fordítottja lévén, ugyanazon elvek szerint bírálandó el, mint az 5. pont alatti eset. Ad 9. Itt a szerződési örökös lép fel a törvényes örökös ellen, tehát ebben az esetben is ugyanazok a szabályok állanak, mint a 3. alatti esetben. Szólanunk kell még azokról az esetekről, amelyeket az 1894: XVI. t.-c. 78., 81., 82., 83. és 85. §-ai említenek, t. i. mikor az utóöröklési vagy özvegyi jog körül forog a vita, mikor valamely ingatlan hagyományhoz való jog, avagy az örökségnek részben vagy egészben való átruházása képezi vita tárgyát. Utóörökös vagy hagyomány csak végrendeletben (öröklési szerződésben) lévén rendelhető, az ezek iránt való igény csakis akként támadható meg, hogy a végrendeletnek (öröklési szerződésnek) vagy ide vonatkozó részének érvénye tétetik vita tárgyává. Az ez iránt indított kereset tehát a végrendelet (öröklési szerződés) érvényességét tárgyalván, ugyanazon szabályok alá esik, amelyeket fentebb ezekre a perekre nézve előadtunk. Azonban az utóöröklés vagy hagyomány körül forgó pereknél a perbíróság annál kevésbé mehet bele a hagyaték átadásába, mivel a hagy. bíróság az utóörökös jogának hivatalbóli biztosítása mellett a hagyatékot átadni köteles (törv. 78. §.) és mert a hagyományhoz való jog vitás volta a többi hagyatéki vagyon részleges átadását nem akadályozza (törv. 82. §.). Szintén nem akadályozhatják a hagyaték átadását az özvegyi jog körüli viták, mert az 1894: XVI. t.-c. 81. §-a szerint az özvegyi jog — lemondás esetét kivéve — mindig hivatalból biztosítandó s az örökösök csak a törvény rendes utján kérhetik annak megszorítását. Nézetünk szerint különben az özvegyi jog körül folyó perek annál kevésbbé örökösödési perek, mert az özvegy — a hitvestársi örökösödés esetét és az ország királyhágóntuli részeit kivéve — nem és örököse az örökhagyónak; bárha van nézet, mely az ellenkezőt tartja, minek bírálata azonban e cikk keretén kivül esik. Amikor az örökségnek részben vagy egészben való átruházása képezi vitatárgyát (törv. 85. §.) nézetünk szerint akkor sem keletkezhetik örökösödési per, mert a kereset tárgyát nem TÁRCA. Epizódok az angol jogélet múltjából. — A. Jog eredeti tárcája. — Angol krónikák nyomán feljegyzi ZSOLDOS BENŐ. Az alábbi «jogeset», — elbeszélés-szerü modorban tárgyalva — egyik érdekes emlékét képezi a hajdani angol igazságszolgáltatásnak. Régen volt biz' az, de megtörtént, valamikor a XVIII. század első éveiben a jó Anna királynő, az angolok v-tlie good Queen Anne»-)ának dicsőséges uralkodása alatt. Egy Mr. Keat nevü angol fiatal ember — mint az már előtte és azóta is számtalanszor megtörtént, — fülig szerelmes volt Mr. Allen-nek, egy kapzsi vén bácsinak viruló szép leányába. Viszont ez sem nagyon idegenkedett a szemrevaló fiútól s a maga részéről annak rendje és módja szerint elrebegte előtte a boldogító «igen»-t. Ismerte jól a fiu anyagi viszonyait s teljes tudatában volt annak, hogy bizony szegénynek vagyonról nem nagyon lehet beszélnie, mig azt az egész világ tudta, hogy a leány férjhezmenetele alkalmával 1200 font sterlinget fog kapni egyik tehetős nagynénjétől. Eddig tehát egészen rendben lett volna a dolog. De hátra volt még az öreg ur, a papa, akinek tudvalevőleg mégis csak volt valamelyes beleszólása a fiatalok szív-ügyeibe. Mr. Keat tehát illendőségesen felkészült a nagy lépésre : megkérni az öregtől a leánya kezét. Hiszen bármily kapzsi lett légyen is az apa: őt, a kérőt még sem nevezhette templom egerének, mert volt neki kényelmesen berendezett otthona, s a jövedelme is elég tisztességes megélhetést biztosított élete párjának. Mr. Allén éppen könyvtárában foglalatoskodott. Egy kis jóakarattal könyv-molynak nevezhetnők az öreg urat s talán éppen a folytonos könyv-rágás következtében száradhatott ki annyira a lelki világa. Az ezerféle izgalmak között szorongó kérő tisztában volt azzal, hogy az öreg urat rossz percében találván, az egyszerűen nem lesz hajlandó őt fogadni. Ámde. csodák csodája, a bejelentő szolga csakhamar visszatért azzal az üzenettel, hogy Mr. Allén beszélni óhajt vele. Mr. Keat tehát fölöttébb nagy tisztességtudással belépett a könyvtárba. A krónikás megjegyzi, hogy a fiatal emberek akkorában sokkalta nagyobb udvariassággal bántak az idős emberekkel, mint manapság, — mindenesetre főképpen olyankor, mikor valami szívességet óhajtottak tőlük kieszközölni.