A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 27. szám - A tilos cselekmény a magánjogban

A JOG 107 sz. a. megkötött birói egyesség megsemmisíttessék és alperes az ennek a birói egyességnek alapján végrehajtás utján behajtott összeg visszafizetésére köteleztessék; ezt a keresetét pedig felperes arra alapította, hogy azt az egyességet a gamási fogyasztási szövetkezet nevében D. Imre igazgatósági tag kötötte meg, holott ennek a szövetkezetnek alapszabályai szerint a cég érvényes jegyzésére két igazgatósági tagnak együttes aláírása szükséges és így az a birói egyezség az 1881. évi LIX. t.-c. 50. §., illetőleg 89. §: i) ás k) pontjai értelmében semmis. A felebbezési bíróság ítéletében foglalt, illetőleg felhívott ügyállás szerint a felek között nem vitás az, hogy a ^Keresztény szövetkezetek központja mint szövetkezet Budapesten* cég a gamási szövetkezet ellen készpénzbeli követelés behajtása iránt végrehajtást vezetvén, 1905. évi június hó 14. napján lefoglaltatott a gamási fogyasztási szövetkezetnek az alperes elleni visszakövetelési, illetve perujitási jogon alapuló az a követelése, mely az alperes által a gamási fogyasztási szövetkezet ellen a lengyeltóti kir. járásbíróság előtt az 1904. Sp. 696. számú perben 2,226 K. és jár. iránt érvényesíttetett és a gamási fogyasztási szövetkezetnek visszajár és hogy ennek a lefoglalt jognak érvényesítésére a jelen perben felperesként fellépő ügyvéd ügygondnoknak jogerősen kirendeltetett. Ilyen körülmények között a jelen perben nem vizsgálható az, hogy az a jog lefoglalható volt-e, illetőleg hogy az a jog helyesen foglaltatott-e le, hanem a jelen perben felperesként fellépő ügyvéd az^illető foglalás keretén belül mindazokat a jogokat érvényesítheti, amelyek magát a gamási fogyasztási szövetkezetet akár a perjog, akár az anyagi jog alapján megillethették, tehát a jelen perben felperesként fellépő ügyvéd a kellő előfeltételek fennforgása esetén az 1881. évi LiX. t.-c. 50. §. alapján érvényesítheti az illető birói egyesség megsemmisítését is, mert ez a perjogi igény nyilván az illető foglalás keretén belül van. A felebbezési bíróság ítéletében foglalt, illetőleg felhívott ügyállás szerint a felek között nem vitás az, hogy alperes a gamási fogyasztási szövetkezet ellen a lengyeltóti kir. járásbíróság előtt 2,226 K. és jár. 1904. Sp. 696. sz. a. sommás pert indított, a tárgyalást kitűző végzés kézbesítése a gamási fogyasztó szövetkezet részére D. Imre igazgatósági tag kezeihez történt, ugyanez jelent meg külön írásbeli meghatalmazás nélkül az 1904. évi december hó 27-ik napjára kitűzött tárgyaláson a gamási fogyasztási szövetkezet nevében és megkötötte ugyanennek nevében ugyanakkor, illetőleg egymaga aláirta a birói egyességet, mely szerint jelen perbeni alperes javára a gamási fogyasztási szövetkezet nevében az ott keresetbe vett tőkének, kamatnak és perköltségnek meghatározott időben megfizetését kötelezte. A felebbezési bíróság tényként megállapította azt, hogy a gamási fogyasztási szövetkezetnek alapszabályai szerint ennek a cégnek érvényes jegyzésére két igazgatósági tagnak cgyütes aláírása szükséges és hogy alperes annak a bírói egyességnek alapján a gamási fogyasztási szövetkezettől végrehajtási uton 2,292 K. 36 fillért hajtott be és hogy ezt az összeget az 1906. évi október hó 2. napján föl is vette. Mindezekből a S. E. 197. §. szerint a felülvizsgálati eljárásnál is irányadó, de panaszszal meg sem támadott ténykörülményekből jogszerűen következik, hogy az illető birói egyességre nézve az 1881. évi LIX. t.-c. 50. §., illetőleg 39. §. k) pontjának esete fennforog; mert a kereskedelmi törvény 241., illetőleg 185. és 186. §§. rendelkezéseihez képest, habár a szövetkezetet illető kézbesítések érvényességére elegendő, ha azok íz igazgatóság valamelyik tagjának kezeihez történtek, azonban a szövetkezet csak az alapszabályokban megállapított formaszerüségek megtartása, tehát alapszabályszerü cégjegyzés mellett, tehet írásbeli kötelező nyilatkozatot és igy köthet meg cégjegyzésszerü külön meghatalmazás hiányában birói egyességet is; már pedig a fentiek szerint az illető birói egyességet a gamási fogyasztási szövetkezet nevében csak D. Imre irta alá és ennek attól a szövetkezettől alapszabályszerű cégjegyzéssel kiállított meghatalmazása sem volt, holott egymaga annak a szövetkezetnek nem törvényes képviselője és ezeket a hiányokat a dolog természeténél fogva nem pótolhatta az a körülmény, hogy az a szövetkezet az illető birói egyesség alapján ellene elrendelt végrehajtást meg nem támadta és eltűrte. Ezeknél fogva alperest felülvizsgálati kérelmével el kellett utasítani, ellenben felperes mint ügygondnok felülvizsgálali kérelmének helyet adni. és a felebbezési biróság ítéletének e részben megváltoztatásával, alperest a per főtárgyára nézve is mint vesztest a S. E. 109., 168. és 204. §§. alapján az összes költségben marasztalni. Bűnügyekben. Holttestnek a halottas ház udvarán történt beszentelése alkalmával okozott botrány a B. T. K. 191. §-a alá esik. A m. kir. Kúria: (1907. április 17-én, 3,774. sz.) A semmisségi panaszt elutasítja. Indokok: Vádlott és védője a B. P. 385. §-ának 1. a) pontjára hivatkozással használnak semmisségi panaszt, azt vitatván, hogy a vádlott terhére rótt tett nem a vallási szertartás alatt, hanem annak megszakítása közben követtetett el, s igy a B. T. K. 191. §-ának tényálladéka nem forog fenn. A panasz alaptalan. A bizonyítottnak elfogadott tényállás az, hogy vádlott S-n 1905. május 2-án Sz. M. temetése alkalmával, a holttestnek a halottas ház udvarán történt beszentelése után, de a szintén papi segédlettel teljesítendő további szertartás alatt, a Szent Mihálylovának késedelmes elhozatala miatt hangos szóváltásba keveredett előbb M. I. kántortanítóval, majd a szertartást teljesítő és vádlottat rendreutasító G. I. plébánossal és szidalmazta L. I.-nét. Az alsóbiróság megállapítása szerint ezek által a vallási szertartás alkalmával az erre rendelt helyiségben nyilvános botrányt követett el. A törvényszék megállapítása annyiban tér el a B. T. K. 191. §-ának szavaitól, hogy a halottas ház udvarát, ahol a szertartás a beszenteléssel végbement, nem «helyiség»-nek, hanem «hely»-nek minősitette. A Kúria azonban nem fektetett súlyt erre az eltérésre. A B. T. K.-nek nem műszaki kifejezései közönséges értelmükben veendők, a közönséges beszédben pedig a «helyiség> kifejezés nemcsak fedett, hanem nyílt területről is használtatik, ha az bizonyos célra elhatárolva van (pld. kerthelyiség). E szóhasználatot követte a Kúria is, midőn az utcát a B. T. K. 191. £-a értelmében «helyiség»-nek tekintette, ha ott körmenet tartatik, úgyszintén «helyiség»-nek vette a temetőt is. Ezek szerint tehát a törvényszék azon megállapítása, hogy a halottas ház udvara, ahol a szertartás a halott beszentelésével megkezdődött, «hely», a B. T. K. 191. §-ának tényálladéki elemét foglalja magában, hogy a tett a vallási szertartásra rendelt «helyiség>-ben követtetett e!. \ semmisségi panasz indokolása azt is vitatja, hogy a tett nem a vallási szertartás ^alkalmával*, hanem annak megszakítása közben követtetett el. E tekintetben tényként az van megállapítva, hogy az eset történtekor a szertartás a beszenteléssel megkezdődött és papi segédlettel a temetőben volt bevégzendő ; e két időpont között, midőn ugyanis a halott elviendő volt és a Szent Mihály-lovára várakozni kellett, fordult elő a vádbeli esemény. Minthogy azonban a halottnak temetőbe vitele is a temetési szertartáshoz tartozik, amely időpontot a pap egyházi ruhában várja be, a vallási szertartás a most jelzett időpontban nem szünetelt, illetve ez a kisebb megszakítás a szertartás felfüggesztésének nem tekinthető. Ezekhez képest a semmisségi panasz a B. P. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében elutasittatott. Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából. Rendezi és közli TÓTH GYÖRGY dr. tanácsjegyző. 189. §. c) 1. Ingatlan árverési vételárnak felosztásánál Kolozsvárt a vizdij előnyösen sorozandó. 1,309/1902. Kolozsvár város kormányhatóságilag is jóváhagyott szabályzatának 10. §-a értelmében a vizdij, mint az ingatlan javak dologi terhe, minden esetben a telek tulajdonosaira vettetik ki s azoktól hajtatik- be, minélfogva a vizdij előnyös tételként sorozandó. (Kúria: 1903. márc. 14. 4,55ö. sz. végzése). 1905. El. 3/C. 3. A kir. ítélőtáblának 1905. február hó 18-án tartott értekezletén az adók sorozása kérdésében létrejött m egállapodása. Az ingatlanok árverésén bejött vételár felosztásánál az előnyös tételek közt sorozandók a következő adók: 1. az általános jövedelmi pótadó, 2. a betegápolási pótadó, 3. az útadó, 4. a megyei pótadó, 5. a helyi érdekű vasutak létesitésénck támogatására a törvényhatóságok vagy községek által kivetett potadó, 6. a városi és községi pót adó és 7. a városokbaji autonóm jogkörükben alkotott s jóváhagyott szabályrendeleteken alapuló olyan köztartozások, melyek az ingatlanok birtokosaira vetettnek ki, pl. a járdaadó, vízvezetéki és csatornázási dij ; mindez azonban csak annyi összeg erejéig, amennyi a j kivetési % szerint az elárverezett ingatlan föld- és házadója után esik; de csak abban az esetben, ha a vonatkozó adókimutatásból kitűnik minden egyes ily adónál kitlön-külön és a telszáj mitott minden évre is külön-külön, hogy milyen összegű az j alapul szolgáló föld- és házadó, milyen a kivetési százalék és j mennyi az ekként számitható adóösszeg, valamint kétségtelenül kitűnik az is, hogy a kimutatásban felsorolt adók kizárólag