A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 26. szám - Színházi jogunk. A színházi szerződések jogi minősítése. Szerepkör és a felléptetés jogának igénybevétele. 12. [r.]

Á JÖG megjelölvén, mikor, kinek és mennyit fizetett ki. Előadta, hogy felperes ellene a polgári pert megelőzően ugyanezen összeg elsikkaszcása miatt egy alaptalan és már megszüntetett büntető feljelentést is tett és igy kénytelen volt a kifizetést igazoló nyugtákat a büntető biróságnál deponálni, ahol ezek a mai napig is elfekszenek és ahol azokat felperes nemcsak hogy betekintette, hanem azokra irásos észrevételt is terjesztett elő, mondván: «Ezen összeg iránt civilis per folyik és ott fog majd kiderülni, mit tartott meg alperes és mit fizetett ki!» Kérte ezen nyugtákat és okiratokat beszerezni. Beismerte ugyan, hogy az okirat keltétől számított 8 nap alatt el nem számolt, de tagadta, hogy az okiratbeli kitöltésnek oly értelmezés volna adható, mely szerint a 8 napon belüli el nem számolás a kétszer fizetést involválja, mert ez ilykép kötbér jellegével birna, amit csak expressis verbis lehet kikötni. Vitatta, hogy a kikötés helyes értelme szerint a 8 nap csak az elszámolás követelhetésének, az elszámolási kötelezettség esedékességének a határideje és taunval bizonyította, hogy az csak pro forma került az okiratba, de azt fix, és olyan terminusnak felek soha sem tekintették, melynek elmulasztása a másodszori fizetés önálló jogcímét képezhetné. Erre felek nem is gondoltak, mert hisz ez esetre kifejezetten kötbért kötöttek volna ki. Az összeg egy részét különben is maga felperes vette fel, — erről tehát számadás nélkül is tudnia kell. Az okirat tartalma szerint annak érvénye is csak a 8 napos jóváhagyás után következhetett be, tehát ezen időpont a leszámolás végső terminusa nem is lehetett. Végül a nyugtákra szüksége volt a büntető biróságnál, előbb azért nem számolhatott. Mindezek után még hivatkozott arra, hogy midőn alperes a jelzett fizetéseket felperesjavára teljesitette, — ezzel legroszszabb esetben is, — felperes ellen ily összegű követelése keletkezett. Ezt tehát beszámítani kéri. Mindezekkel szemben felperes az okirat oly értelmezéséhez ragaszkodott, ha az alperes 8 nap alatt nem számolt, többé számadáshoz joga nem lehet. Ugyanezen az alapon a beszámítási kifogást is elutasítani kérte, mert ez nem lehet egyéb, mint maga a számadás. A törvényszék felebbezési tanácsa minden bizonyítás mellőzésével a következő ítéletet hozta: «Alperes a kereset alapjául szolgáló okiratban arra kötelezte magát, hogy amennyiben nem tudná igazolni 8 nap alatt, hogy az általa befolytnak elismert 3,800 koronát harmadik személyeknek kifizette, ugy ezen összeget megfizetni tartozik. Az okiratból származott kereseti követelés jogalapja tehát nem az elszámolás, hanem az elszámolásra vállalt kötelezettség, ez pedig érvényes jogalap, hiszen a számadási pernek is ez a jogalapja ; és minthogy ez a jogalap magából az okiratból kitűnik, a jogcim megjelölése annál kevésbbé szükséges, mert ennek hiánya az okiratot érvénytelenné nem teszi. A kereseti követelés pedig ezen elszámolási kötelezettség nem-teljesitésének ellenértéke, nem kár és nem is kötbér iránti követelés. Nem kár, mert felperes ilyet nem követel és nem kötbér, mert amellett, hogy mint ilyen külön ki nem köttetett, nincs is fix összegben meghatározva, hanem annyit tartozik fizetni alperes, amennyiről el nem számol, az elszámolás lehetősége pedig önmagában kizárja a fizetendő összeg kötbér-természetét». «Nem vehető figyelembe a jogtalan gazdagodás kifogása sem, mert felperes a leszállított kereseti összeghez nem jogalap nélkül, hanem az F) alatti okirat rendelkezése alapján jutott, amely érvényes jogalapot képez. De nem vehető figyelembe a kétszer fizetés kifogása• sem, mert a másodszori fizetés alperes saját mulasztásának jogos következménye, benne foglaltatik az okiratban és általános jogelvekre és szabályokra e részben sikerrel hivatkozni nem lehet.» Azon alperesi kifogásra, hogy az utólagos kitöltés beismerésével szemben az összegszerűséget felperes tartozik bizonyítani, ezt mondja az ítélet: ((Felperes e perben semmiféle jegyzéket vagy számadást előterjeszteni nem köteles, az okiratba foglalt azzal az alperesi beismeréssel szemben, hogy kezeihez 3,800 K. folyt be. Az a védekezése, hogy a büntető biróságnál elszámolt, nem vehető figyelembe, mert az okirat szerint alperes nem a büntető bíróság előtt, hanem felperesnek . tartozott a kitűzött határidő alatt elszámolni.)) Ezen ítélethez alig kell kommentár, mert első pillanatra kétségtelen, hogy ez az elemi jogszabályoknak és a kézen fekvő anyagi igazságnak flagráns és szembeötlő megsértésével jött létre. Tanú vallotta, hogy a 8 napos határidőt felek megállapodásuk alkalmával fontosnak nem tekintették és csak a forma kedvéért vették az okiratba, hogy az elszámolásnak legyen az okiratban is kitüntetett ideje. Ezen vallomás tartalmát az ítélet tényként is megállapította. Maga felperes allegálta, hogy sokkal, — a 8 nap után, — hivta felszámolásra alperest, amiből kitűnik, hogy e 8 napos határidőnek jelentőséget ő sem tulajdonított. Eltekintve tehát attól, hogy az okirat szövegének egymagában sem lehet az itéletbeli értelmezést tulajdonítani, — ezen külső körülmények kétségtelenné teszik, hogy felek intenI ciója csupán a felperes hitelezőinek meg nem fizetett összegek visszafizetésére irányult, — tekintet nélkül az elszámolási határnapra. A bíróság pedig ezen, a felek intenciója szerint, pontosan meg sem határozott számolási határnap elmulasztásáért rótt alperesre 3,800 K. bírságot, ugy hogy alperes előtt örök talány fog maradni, hogy tulajdonképpen melyik napon esett abba a mulasztásba, melynek árát ily horribilis birsággal kellett megfizetni. Eltekintve azonban a konkrét kikötés helytelen értelmezésétől, maga az ítéletben nyilvánuló jogi álláspont bizonyos alapvető jogi fogalmak ismerethiányáról tanúskodik. Szem elől TÁRCA. I Színházi jogunk.*) — A. Jog eredeti tárcája. — 6. A színházi szerződések jogi minősítése. Szerepkor es a fel- \ léptetés jogának igénybevétele. A bemutatott nagyszámú szerződések átvizsgálása után, ' önként áll élénkbe az a kérdés, hogy hová tartoznak volta- J képpen és jogilag miképpen minősitendők a színházi szerződések, j A magánjogi irók e szerződéseket kivétel nélkül: a szol- \ gálati szerződések közzé sorozzák (Raffay Ferenc6) a munka- \ béri szerződés elnevezését használja.) ( Sehol sem érezhető annyira a jogászi elnevezésnek elégte- j lensége, mint a színészek jogvisszonyában : kenyéradójukkal szem- ! ben.7) Első látszatra elfogadhatónak tetszik az a definitió, hogy \ a színész munkát vállal, az igazgató pedig magát ennek ellenértéké- I nek fizetésére kötelezi, — ami tehát a római jog (docatio, con- ; ductio operarum», helyesebben még az «operae liberales» ' kifejezésének megfelelne.") *) Előző közlemény a 25. számban. 6) Raffay Ferenc dr.: «A magyar magánjog kézikönyve)) Eperjes 1906. II. kiadás, 2. kötet 290. I. í. jegyz. 7) Márkus Dezső dr. szerint: ("Magyar Jogi Lexikon VI kötet i23. lap a «Szinház» cikkben) a színház játszó tagjainak a szinház igazgatójához való visszonya lényegében ugyan a szolgálati szerződés szabá- ' lyai szerint ítélendő meg, de a sajátos visszonyok szülte mó- I dositásokkab) stb. j 8) Régibb hazai jogunk, és igy jogirodalmunk is: a személyek munkaerejére irányuló szerződések fogalmát nem ismerték és igy j Frank Ignácnak : cKözigazság törvénye Magyarhonban.)) (Budán 1815.) | De közelebbről megtekintve, a dolog egészen másképpen áll. A színész nem teljesít munkát — kizárólag a munkaadója, az igazgató részére. Az igazgató azt közvetlenül a maga részére nem is igényli, ezen munkának közvetlen hasznát nem is veszi és azt egyénileg talán nem is appreciálja. A színész a nagy közönség részére dolgozik, e közönség igényének kielégítésére lesz szerződtetve; ennek mutatja be alkotásait, ennek tetszése utáni vágy és a művészetben való előrehaladás utáni törekvése azon magasabb rugók, melyek őt szerződése megkötésénél vezérlik. Igaz ugyan, hogy a szerződésekben anyagiakról is van szó; igaz továbbá, hogy az igazgató vállalatával bizonyos risikót vállal, — de már azon körülmény, hogy az igazgató keresménye a színész munkáján alapul; hogy továbbá minden szerzőcimü nagyhírű munkájában is hiába keressük az idevágó definitiókat, vagy törvényes intézkedéseket. Avitikus jogrendszerünk, az urbériség, a céhrendszer, banderialista intézmény, a nemesek patriarchális jogai jobbágyaikkal szemben — meggátolták az önálló munka feletti rendelkezést és az ebből fejlődhető szokásjognak kialakulását. Az absolutisztikus intermezzo után : országbírói értekezletünk sem zárkózhatott el az uj kor áramlata előtt és ekkép ezen ősi állapotok sem voltak többé fenntarthatók. Magánjogi Íróink siettek is az itt mutatkozó hézagot betölteni. A római jogban és utánna a későbbi külföldi mag ínjogi törvényekben és a jogirodalomban elfogadott különbséget: akőzöns é g e s, nem művészi szolgálatok közt, — melyek a kötelezett személytől különös ügyességet vagy kiképzettséget nem igényeltek (locatio, conductio operarum), — és azon egyéb személyes teljesítések közt, melyek miveltséget és kiképzettséget kivánnak (operae iiberales), — csakhamar magukévá tették. «Az utóbbi teljesítéseknél, az illetők alkalmaztatása és jutalmazására nézve: szabályok felállítása felette nehéz, sőt gyakran csaknem lehetetlen. Itt nem közönséges munkadíjról, hanem tiszteletdíjról (honorárium i van szó.» (V. ö. Wenzel Gusztáv dr.: A magyar és erdélyi magánjog rendszere Budán 1864. II. k. 26- és köv. 1.; Z 1 i n s z k y—R e i n e r : Magyar magánjog mai érvényében. Vl-dik kiadás, Budapest 18a7. 579. I. i i.)