A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 19. szám - Színházi jogunk. 5. [r.]

A JOG 147 tetéstől való félelmet immár eloszlatja annak kilátásba helyezett elengedése. De mintha hallottunk volna már a XVIII. században hasonló kijelentéseket. Az enciklopédisták tanainak hatalmas szószólója, a nagy Beccarm az 1764. évben megjelent, s ma is emlegetett a <Dei delitti e delle pene» cimü munkájában hirdeti a büntetés célja gyanánt, hogy az <nem lehet más, mint megakadályozni, hogy a bűnös uj sérelmeket okozhasson polgártársainak, és az, hogy másokat hasonló cselekményektől tartóztasson.') A bizonyos fenyíték, ha mérsékelt is, mindig nagyobb hatást fog szülni, mint a borzalmasabb büntetéstől való félelem, ha a büntetlenség reményével jár; mig a remény égi adománya, mely gyakran mindenünk, eloszlatja a nagyobb bajok gondolatát is, kivált, ha fokozza erejét a büntetlenség». «A büntetlenség ingerét tápláljuk, ha a bűntetteket megbocsáthatúknak, a büntetést nem azok szükséges következményeinek tekintjük.»•>) De hát Beccaria ideje óta a világ fordult már egyet-kettőt; az emberiség erkölcsei is finomodtak, meg a tiltó törvények is megszaporodtak, ugy hogy az összeütközés azokkal gyakoribb, annak formái és súlya enyhébbek, azoknak elbírálására nem csak «kérlelhetetlen szigort,hajthatatlanságot>, hanem főleg méltányosságot várunk. A feltételes elitélés ellen Beccariával érvelni éppen nem időszerű. Annál inkább, mert időközben a szabadságvesztés-büntetésekről szomorú tapasztalatokat szereztünk. Az is bizonyos immár, hogy «a büntetés politikai célját, mások elrettentését»ü) a bűntettesek nagy csoportjával szemben sem »a büntetésnek kérlelhetetlenségét sem «a hatóság ébersége és a kérlelhetetlen birói szigor*?) feltétlenül nem tudta biztositani. Akik olyan nagy súlyt helyeznek a fogházbüntetések visszatartó erejére, mert csak a fogházbüntetésekről van itt szó, azok tulon túlbecsülik annak visszatartó erejét. «A megrögzött bűntettes, a munkakerülő és csavargó, nyomorult életmódjával szemben üdülést és kényelmet talál a bírósági fogházban. Nagyon természetes, hogy az reá visszarettentő hatást nem gyakorol, javításról pedig a büntetés rövid tartama és a fogházak közönséges berendezése mellett nem lehet szó. Ellenben az alkalmi bűnöző, kinek becsületérzése még el nem tompult, s ki polgártársai véleményére valamit ad .... az elzáratás bármily rövid tartamában, öntudatát mélyen sértő, rajta tartós szennyfoltot hagyó s esetleg kenyérkeresetét veszélyeztető súlyos csapást lát». És emellett a fogház visszatartó erejét alkalmazásával elveszti, «mert benne a szegényebb sorsú egyén többnyire jobb hajlékot, jobb ellátást nyer, mint amilyen reá kiszabadulása után vár».*) Ezt nem én állítom csak. Teljesen igaza van a Szilágyiféle novella-tervezet indokolásának. Akiket nemcsak a fogházakban, de a fegyházakban is ellátnak minden jóval s akik mindezt a szabad életben nélkülözött, vagy csak szorgalmas munkával megszerezhető jót bőbbre becsülik a puszta szabadságnál, becsület4J Beccaria: Bűntett és büntetés. Ford. Tarnai János dr. : A büntetés enyhesége. 47. 1. s) U. o. A büntetés bizonyossága. A kegyelem. 65. 1. 6) U. ott. A kínvallatás. 38. 1. ') U. ott. 8) Törvényjavaslat a bűntettekről és vétségekről és a kihágásokról szóló Btkv. módositásáról. 89. sz. Bpest, 1892. május 18-án. Indokolás 33. sz. érzésük meg nincs, s a munkától irtóznak, kívánkoznak oda vissza. A mai büntetésekből teljesen hiányzik a «malum passionis> minden kelléke. A kriminálitás állandó emelkedése, a visszaesők állhatatossága, a javítás eredménytelensége kétségtelenül demonstrája a mai büntetési rendszerek csődjét. Büntetési rendszerünket kell gyökeresen átalakítani. Ennek egyik módja lesz, ha a rövid tartamú fogházbüntetéseket, melyek a gonosz és jellemtelen embereket sem javitani, sem visszatartani nem képesek, ellenben a becsületérző, becsületükre féltékeny egyénekre károsak, lehetőleg mellőzzük ; a másik mód, ha a börtön- és fegyházakat egyesítve, azokat intenzivebbé, az elitéltekre terhesebbé tesszük. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a büntetésben nemcsak megtorlást, visszatartó erőt keresünk: a büntetésnek feladata volna a bűnös erkölcsi érzületének megjavitása is. A feltételes elitélés intézményét ezért nagy tévedés csupán a fogházbüntetés visszatartó ereje tekintetéből megítélni. Az én felfogásom szerint ez intézmény létjogosultságát és célszerűségét elsősorban az állami büntetőhatalom indoka és célja határozza meg. Ugyanis minden embernek vele született joga van a szabadsághoz, egyénijogai érvényesítéséhez; de ezzel szemben kötelessége is embertársai hasonló jogainak tiszteletben tartása. A jogok és kötelességek sérthetetlenek, korlátozást csak az összesség érdekében szenvedhetnek. A jogok és kötelességek összege: a jogi rend szolgál védelmül és biztosítékul az ember szabadságára és függetlenségére, hogy az őt megillető jogok és javak használatában őt senki se gátolhassa. Az ember ezen joga természeti törvényen alapszik, ezért az államot is köti, s nem engedi meg, hogy bárkinek jogait, minden szükség nélkül, megsértse, megcsonkítsa. Már pedig a büntető hatalom gyakorlása kétségen kivül az emberi szabadság elvonását eredményezi. De az összesség érdekében szükséges korlátozás. A büntetés joga azon tapasztalati tényen alapszik, hogy nagyon sok embert csak a kilátásba helyezett megtorlás képes visszatartani a bűntettől, vagy a büntetésben rejlő és elszenvedett «malum'» a bűnismétléstől. Ezen szükségesség az alapja az állam büntetőhatalmának, azt tehát csak akkor és abban a mérvben gyakorolhatja, amikor és ameddig kétségtelen tény, hogy a büntető hatalom és annak gyakorlása nélkül az emberi jogokat megvédeni, a társadalmi rendet fenntartani, az államot megfelelően kormányozni, célját betölteni nem tudja. Az államnak csak annyiban van joga alattvalóinak bütetéséhez, amennyiben ez a község fentartására és célja elérésére okvetlen szükséges. Ez a feltétele minden jogellenes akarat büntethetőségének. A büntetés csak akkor jogosult, ha szükséges és célszerű. Ebből a szempontból kell nézni elsősorban a feltételes elitélés intézményét is. Büntessen-e valamely cselekményt, vagy ne; avagy feltételesen elengedhetőnek nyilvánitson-e bizonyos cselekményeket, csak e szükség mérvéhez képpest határozhatja meg. Ha tehát az állam az állami rendre, a társadalom biztonságára kevésbbé veszedelmes, apróbb jogsértést feltételesen megbocsátja, s a büntetést a jó magaviselettől feltételezetten elengedi: nem szenvedhet kétséget, hogy célja elérését és a társadalmi rend fentartását nem kockáztatja, de nem is ad szabadalmat az igazi bűntetteseknek a bűntettekre. A feltételes elitélést nem az erőszakos és rosszindulatú emberek számára találták ki. Ezekkel szemben a próbára a férj élvezett vagy amely őt megillette volna (46. §.). Életfogytiglan terjed, de megszűnik ujratérjhezmenetel alkalmával e házasság tartamára; ujabb özvegység esetén feléled (49. §.). A már nyugdíjjogosult vagy nyugdijat élvezett férfitagok fél- vagy teljesen árva gyermekei 16 éves életkoruk betöltéséig, vagy a leányok e kort megelőző férjhezmenetelökig nevelési járulékban részesülnek (50. ^.). Ily igénynyel nem birnak nőtagok félárvái és a férfitagok házasságon kivül született gyermekei; teljes vagyontalanság esetén azonban ezeknek is kegynevelési járulék biztositható, mely azonban az alapszabályok keretein tul nem terjedhet (51. §.). A járulék évi összege az anya életében az elhunyt tag nyugdijilletményének 10%-a, az anya elhalta után 20% (52. §.). Az igény megszűnik, ha az árva 16-ik életévét elérte, férjhez megy, fenntartása ennélkül is biztosítva van vagy meghal. Gyógyithatlan testi vagy lelki fogyatkozás esetében azonban a teljesen vagyontalan árva járuléka ezen életkoron tul is engedélyezhető (53. §.). Az intézet bevételei állanak : az alap gyarapítására tett alapítványok- és hagyományokból ; a színházak vendégeinek vendégfellépési dijai után fizetendő összegekből; az intézet javára minden társulat által évenkint egyszer tartandó szini előadás jövedelméből, az intézet javára engedélyezett sorsjátékok jövedelmeiből, a birságdijak- és büntetéspénzekből, melyek a színházi törvények alapján befolynak és végül a tagok rendes dijaiból (56. §.). Bármily előadásban való részvétel esetén a tag, tekintet nélkül arra, hogy kap-e ezért díjazást vagy sem, — a fővárosban mint magánszereplő 12 K., különben 6 K., vidéken vagy külföldön 18, illetve 5 K.-t tartozik fizetni. Kivételt tesz az isteni tiszteleten és hazafias ünnepélyen való Közreműködés, melyért dij nem jár. Ezen illetéket a tagok még a saját javukra rendezett előadás esetén is kötelesek fizetni, hacsak ez nem szolgál pályatársaik felsegélyezésére, sírkövére vagy özvegyeik és árváik javára (59. §.)'. Az intézet ügyeit végzik: a nyugdíj-bizottság, a központi igazgatótanács, annak elnöke és az orsz. szinészegyesület közgyűlése (66. §;). A nyugdij-bizottság 5 tagból áll és a közp. igazgatótanács tagjaiból választatik. A közp. igazgatótanács érvényes határozathozatalához az elnökön kívül 4 tag jelenléte szükséges (67. §.). (Folytatása következik.) Révai Lajos dr. Egy XVIII. századbeli magyar polgári per aktáiból. — Tanuhallgatási jegyzőkönyv 1760-ból. — — Feljegyzi ZSOLDOS BENŐ, zombori kir. törvényszéki jegyző. — Bács-Bodrog vármegye nagy levéltárának megtalált írásai közül kutattam ki az alábbi tanuhallgatási jegyzőkönyvet, mint a XVIII. században foganatosított bizonyitás-felvétel érdekes emlékét. Az abban megnevezett tanukat a «Cancellaria I'esthini» magas színe előtt hallgatták ki 1760. február 29-én. Maga a jegyzőkönyv a szokásos sablonos és hosszadalmas bevezetés után igy hangzik : De eo utrum .y 1-mo Tudgya-e a Tanú, hogy 1756-ik Esztendőbéli télben, amidőn Neszmér István és Vassovics László Uraimék és