A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 1. szám - A lengyel büntetőjogi irodalom fejlődése

4 A JOG szerint bűncselekmény, a semmisségi panaszoknak a B, P. 385. S-ának 1. a) pontjára fektetett részét mint alaptalant a B. P. 437. i<-ának 1. bekezdése értelmében elutasítani kellett. Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából. sjegyfci Rendezi és közli TÓTH GYÖRGY dr. 1892 : XXIV t.-c. 24. §. Utasítás: 102., 124. Tényállás: Csatán község általános tagosítása rendén az elhelyezke­dés kérdésében létrejött és bíróilag jóváhagyott egyesség után Dés város közönsége az egyesség szerint neki jutó s a Szamos folyó által mosott tag védelmére még a tagositási végrehajtás alatt 2,"200 K értékben 22 drb. védgátot emelt, de a végre­hajtási eljárás folyama alatt Dés város közönsége a kiosztás­nál nem az egyesség szerinti részt kapta, ugy hogy az építte­tett 22 gát mások részére kiosztott tag védelmére szolgált. Dés város közönsége ekkor kérte, hogy a saját költsé­gén létesített 22 drb. gát értékét 2,200 K összegben a kir. törvényszék a birtokrendezési alapból utalja ki. A dési kir. tszék a kérelemnek helyt adott és a birtok­rendezési alapból a 2,200 K-át Dés város közönségének ki­utalta. A kir. ítélőtábla ezt a végzést az előző eljárással együtt megsemmisítette és a kir. tszéket utasította, hogy a Dés város részéről beadott kérést tegye át az illetékes közigazga­tási hatósághoz a hatáskörébe tartozó eljárás végett. (1885 : XXIII. t.-c. 156. §.) A Kúria a II-odbiróság végzését megváltoztatta és a kir. Ítélőtáblát utasította hogy az elsőbiróság végzését érdem­ben bírálja felül, mert: Dés város előterjesztése nem vonatkozik a kér­déseit partvédelem engedélyezésére, vagy kivitelének fogana­tosítására, hanem az a tagosítás folyama alatt már eszközölt munkálatok miatt hasznos beruházások értékének megtérité­.sére irányul és mint ilyen, nem esik a 356/803. sz. úrbéri uta­sítás 124. szempontja alá, hanem előterjesztőnek kifejezett célja a jelzett utasítás 102.. ii. (T. 24. „§,) 2. bekezdésében fog­lalt hasonlatos rendelkezés tekintete alá lenne vonható, ilyenek megbirálása és az abban foglalt kívánat megoldása pedig az úrbéri biróság hatáskörébe tartozik és nem utasítható a közi­gazgatósági hatósághoz. (Kúria 53/1904.) A m. kir. Kúria eme rendelkezése folytán a kir. Ítélőtábla 1904 IX/14 én 3054/1904. II. sz. alatt a következő végzést hozta: A kir. törvényszék végzésének megváltoztatásával a Dés város által az előterjesztésében jelzett és a Szamos folyó mentén partvédeiemre készített 22 darab védgátnak a meghall­gatott mérnök szakértő szerint véleményezett 2200 korona költsége a Szamos folyó mellett kiosztott azon birtokok bir­tokosai terhére és a kiosztott birtoknak kataszteri területe arányában állapittatik meg, akik a felállított 22 drb. védgát által a Szamos folyó mellett kiadott birtokaikra nézve a Szamos folyó vize elmosatása ellen védelemben részesülnek és a kir. törvényszék utasittatik, hogy eme végzés értelmében, annak jogerőre emelkedése után a továbbiakban szabályszerűen járjon el. 1892: XXIV. t-c. 28. %. 633/1904. I. Végrehajtást szenvedőnek a közhelyekből a birtokrende­zési eljárás folytán nyerendő jutalékának akként történt lefog­lalása, hogy a végrehajtást elrendelő bíróság erről az illetékes urhéri bíróságot értesiti, hatályosnak tekintendő és a birtök­rendezési bíróság köteles intézkedni, hogy a végrehajtató zálogjoga a végrehajtást szenvedő, vagy esetleg jogutódai tulajdonjogának a birtokrendezési eljárás esetén leendő beke­belezésével egyidejűleg bekebeleztessék. (Kúria : 1904 február 5. 7,977/903. P.) 1892: XXIV t.-c. XXI. p. {18X0: XLIV. t.-c. 36. §.) Tagositási ügyben, kiigazítási kereset folytán megállapí­tott kártalanítási összeg a tagositási kóltségmaradványból fedezendő, ha a hiányzó terület az összes többi tagokba lett beosztva. Szám : 2908/900. az eljárás rendén 1121 becshold birtokhiány állapíttatván meg, miután az osztályozás alkalmával egy becshold átlagos értéke a becslőbizottság által /80 frt-ban lett meghatározva, a káro­sult fél részére a hiányzó becsterület kárpótlásául 201 frt 70 kr. állapíttatott meg, s ezen összeg és 5°/0 kamata az 517 frt 80 kr. tagositási költségmaradványnak a károsult felet illető rész számításon kivül hagyása, illetve levonása után fennmaradó részéből rendeltetett kifizettetni, mert a hiányzó területnek ter­mészetben való kiadását az érdekelt felek nagy része ellenezte s a meghallgatott hitelesítő mérnök véleménye szerint az 1121 becshold hiány a legnagyobb valószínűség szerint, mint keze­lési hiba az összes többi tagokba lett beosztva. (Kúria 34/90(1.) 1892: XXIV. t.-c. :!<>. §. Erdei haszonvételek úrbéri rendezésének elrendelése meg­tagadandó akkor, ha mar korábban rendezés volt. 1,358/897. tábl. Erdei haszonvételek úrbéri rendezésének elrendelése helyet nem foghat, ha a megelőző időben és pedig még 1861-ben az 1858. január 27-én kiadott úrbéri utasítás értelmében, tekin­tettel az 1854. június 21-én kiadott nyílt parancs 60. §-ra, az úrbéri haszonvételek tisztásására is kiterjedőleg teljesített tago­sítás adatai szerint a kérdéses erdőkre nézve az elkülönítés azért maradt cl, mert az úrbéresek azon erdőket az arra nyújtott alkalom cs felhívás dacára mint úrbéri haszonvétellel terheltet megjelölni elmulasztották s hozzájárultak, hogy az erdők, mint az illető birtokosok szabad tulajdonai vétessenek fel a felosztási tervezetbe. Ezek szerint elintézett ügynek ujra­felvétele tehát az 1892: XXIV. t.-c. 3€ §-a szerint nem fog­hat helvét. (Kúria: 29/897.). Í892-.XXII . t.-c. 893. sz. úrbéri utasítás 13. § A másodbiróságnak bizottsági költségek behajtása tár­gyában hozott végzése nem tartozik az 1892. XXlV. t.-c. 36. §. egyenként megjelölt, sem a 356—893. sz. úrbéri utasí­tás 13. §. értelmében ez esetben alkalmazható 1881 : LIX. t.-c. 59. §-ban foglalt ama határozatok közé, melyek ellen további felebbvitel meg van engedve. (Kúria: 102/899.) Kivonat a Budapesti Közlöny-böl. Csődök: A gyulafeh érvári tszéknél Korbuly Kristóf nagy­enyedi kereskedő ellen, bej. febr. 28. fsz. márc 14. csb. Szó'cs Ákos dr., tg. Asztalos Kálmán dr. — A nagyváradi tszéknél Petrovay Sándor helybeli kereskedő ellen. bej. febr. í, fsz. febr. 19, csb. Szegedy Lajos dr., tg Ardeleán Jusztin dr. — A zilahi tszéknél Molnár Lajos hely­beli kereskedő elien, bej. febr. 1, fsz. febr. 8, csb. Baróthy Zoltán, tg. Gazda Endre dr. — A nagyváradi tszéknél Papp Jenő helybeli keres­kedő ellen, bej febr. 4, fsz. febr. 19. csb. Szegedy Lajos dr., tg. Barta Dezső dr. — A pozsonyi tszéknél Weiss Jakab helybeli lakos ellen, bej. jan. 31, fsz. febr. 12, csb. Polgár Ármin dr.. tg. Olgyay Árpád. — A fehértemplomi tszéknél Csipu Viktor varadiai kereskedeő ellen, bej. jan. 29, fsz. febr. 11, csb. Ludvig Rezső, tg. Adelmayer Ferenc dr. — Az aradi tszéknél Szauer Adolf helybeli kereskedő ellen, bej. jan. 7, fsz. febr. 12, csb. Heller Mór dr , tg. Marsién Jusztin dr. Pályázatok : A győri tszéknél aljegyzői áll. jan. 13 (299) — A szombathelyi tszéknél aljegyzői áll. jan. 16 (300) — Az egri tszék­nél aljegyzői áll. jan. 16 (300) — A nagytnihályi jbiróságnál birói áll. jan 17 1301) — Az aradi tszéknél aljegyzői áll. jan. 18 (1) — A nagy­enyedi jbiróságnál aljegyzői áll. jan. 18 (1) — Kúriai és táblai értesítések. Kérdezősködő t. előfizetőinket kérjük, hogy a kérdett ügyek fölterjesztésének időpontját és a felek nevét pontosan közöljék velünk. Másképp azok felkutatására — sajnálatunkra — nem vállalkozhatunk. Dárda B. L. dr. 9,675/905, 2,767,906 és 6,799/906 n. e. — Kovács —Kovács (4j.ö65/906) dec. 19. hh. — Antolovics—Dofatics ügyről leg­közelebb. — Fogaras M. A. dr. Az iktató könyvek kötés alatt vannak s igy csak legközelebb adhatunk értesítést. — Pécs M. J. Engel—Schmiedl s Unger (42H 905 ea. Szalacsy) dec 29 hh. — Temesvár U. M. 5737'905 dec. 28 hh. Négyéves főv. és vidéki teljes gyakorlattal biró ügyvédje­lölt, ki tótul is beszél, irodát keres 1907. febr. 1-től kezdve. Cim a kiadóhivatalban. Közjegyzők, ügyvédek, nemkülönben jelöltek gyo útnak eredményhez a JOG hirdetései utján. rsan Tagositási ügyben a mérnök által elkövetett számítási 1 hiba miatt törvényes időben beadott kiigazítási kereset folytán I PALLA8 RÉ6ZVÉNvrÁq6A8Ao NYOMDjUA BUDJU>£8T A szerkesztésért felelősek : Révai Lajos dr. Stiller Mór dr. V., Rudolf-rakpart 3. V., Kálmán-utca 16.

Next

/
Thumbnails
Contents