A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 18. szám - Az angol alsóház küzdelme a parlamentárizmusért. 8. [r.]

A JOG magánjogi forgalomban mentességi oknak tekintetik, a vasúti forgalomban is annak tekintessék, — akkor ebből az is következnék, hogy a lázadást nem lehet a vasúti forgalomban mentesitő okul szolgáló erőhatalomnak tekinteni akkor, ha a vasutvállalat alkalmazottjai a lázadásban résztvesznek, mert abban az esetben is fenforog az a körülmény, hogy a fuvarozás keresztülvitelének megakadályozásában a vasutvállalat alkalmazottjai közreműködnek. Már pedig ez a következtetés visszás volna, mert a lázadást, mint mentesítő okot, a vasutvállalat javára olyképp kell figyelembe venni, akár közreműködnek abban az ő alkalmazottai, akár nem. Ha a vasutvállalatot a nemzetközi egyezmény 29. cikkében foglalt elv alapján kellene a sztrájk miatt felelősnek tartani, akkor ebből az értelmezésből azt is kellene következtetni, hogy a vasutvállalat csak akkor felelős a sztrájkért, ha azok az alkalmazottak sztrájkolnak, akik annak az egyes fuvarozásnak keresztülvitelével voltak ifiegbizva, amelynek elmaradásából kár szármarott, mert csak ezek az alkalmazottak olyanok, akiket a vasutvállalat az illető fuvarozás teljesítésénél alkalmazott és igy a nemzetközi egyezmény 29. cikkének szabálya csak ezekre vonatkozik. Ebből következnék, hogy oly esetben, amikor az illető alkalmazottak nem sztrájkolnak s a fuvarozás teljesítése a többi alkalmazottak sztrájkja miatt válik lehetetlenné, a vasulvállalat a nemzetközi egvezmény 29. cikke alapján a sztrájkért nem volna felel dssé tehető. 1 )e visszás volna az a következtetés, hogy a vasútnak felelőssége sztrájk esetében attól függjön, hogy alkalmazottainak mely része sztrájkolt, mert ha a vasutvállalatot az alkalmazottak sztrájkjáért felelősnek kell tartani, akkor a felelősség egyképp forog fenn, akármelyik része az alkalmazottaknak volt az, amelynek sztrájkja valamely fuvarozás teljesítését lehetetlenné tette. Ha a nemzetközi egyezmény 29. cikkében foglalt elv alapján kellene különbséget tenni a vasúti forgalom és az általános magánjogi és kereskedelmi forgalom között, abban a tekintetben, hogy a vállalat az alkalmazottak sztrájkjáért felelős-e, akkor ebből az álláspontból még egy visszás következmény is származnék. Megtörténhetik, hogy valamely sztrájkot több vállalat, vagy egy_egy vidék, vagy ország összes nagy vállalatainak munkásai közösenvisznek keresztül. Az ily több üzemre kiterjedő, vagy általános jellegű sztrájk esetén azt kellene az emiitett elvből következtetni, hogy mig a vasutvállalatok egyéb vállalatokkal szemben felelős a sztrájk következményeiért, addig egyéb vállalatok a vasutvállalattal szemben ugyanazon sztrájk következményeiért nem felelősek. Például ha a sztrájk valamely vasutvállatra és egyszersmind valamely a vasúttal összeköttetésben álló köszénbán yavállalatra terjed ki, akkor a vasutvállalat felelős volna azért, hogy a fuvarozás végett átvett kőszenet a sztrájk következtében nem volt képes a rendeltetés helyére szállítani, ellenben a kőszénbányavállalat nem volna felelelős azért, hogy ugyanazon sztrájk következtében nem volt képes a vasutvállalatnak azt a szénmennyiséget szolgáltatni, amelynek szolgáltatására kötelezve volt. E szerint abból az elvből, hogy a sztrájk, mint mentesitő ok, csupán a vasutvállalatokra nem terjed ki, egyéb vállalatokra pedig kiterjed, az a visszás eredmény következnék, hogy a több üzemre kiterjedő, általános jellegű sztrájk, tehát egy egységes jellegű, több vállalatra nézve egyformán ható és mindegyik részről egyformán leküzdhetlen esemény, csak az egyik vállalatra nézve járna a többivel szemben felelősséggel. Mindezekből arra a következtetésre kellett jutni, hogy az alkalmazottak leküzdhetetlen sztrájkja, amely nem a munkaadó hibájából származott, a munkaadót mentesitő erőhatalom tekintete alá tartozik és hogy ez a szabály a vasúti forgalomra éppúgy alkalmazandó, mint az általános magánjogi és kereskedelmi forgalomra. Köztudomású és igy a S. E. T. 62. §-a értelmében külön bizonyítás nélkül is figyelembe veendő, hogy alperes vasút alkalmazottainak 1904. évi április havában kiütött sztrájkja, amely a kereseti előadás szerint a szállítás késedelmét okozta, ily jellegű volt, mert köztudomásúlag oly sok vasúti alkalmazott lépett sztrájkba, hogy a hiányzó munkaerő azonnali pótlása lehetetlen volt. Minthogy e szerint a veszteglést erőhatalom okozta és a vasút részéről sem vétkes gondatlanság, sem csalárdság nem forog fenn, és igy a vasút felperes káráért nem felelős, ennélfogva felperest keresetével el kellett utasítani és mint pervesztest aprdts251. £-a értelmében a perköltség viselésére kellett kötelezni. A budapesti kir. Ítélőtábla (1905. évi november hó 2-án 2,399. V. szám alatt) következő ítéletet hozott: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja, indokai alapján és azért, mert ha a felperes által felhozottak alapján az volna is megállapítandó, hogy az alperest a fenforgó esetben szállítási késedelem terheli : az alperes kártérítési felelőssége ezen az alapon sem volna megállapítható, mert miként ezt az elsőbiróság a szállítmány veszteglését illetően helyesen kifejtette, a késedelemre nézve is kellene megállapítani, hogy azt az alperes vasutat mentesitő erőhatalom idézte elő. A m. kir. Kúria (1907. évi március hó 14-én 138. V. szám , alatt). A kir Kúria a másodbiróság ítéletét a per főtárgyára nézve vonatkozó indokai alapján helybenhagyja, ellenben a perköltségre nézve megváltoztatja és arra való tekintettel, hogy csak a per folyamán állapíttatott meg az, hogy az alperest mulasztás a hibáján kivül beállott elháríthatatlan akadály folytán nem terheli, a perköltséget a felek közt az 1868: I-IV. t.-c. 251. i;-a alapján kölcsönösen megszünteti. 75 Bűnügyekben. Vádrott a nála lefoglalt zálogtárgyak elszállítása végett hivatalosan megjelent kisbirot mellbe lökte és a zálogtárgyak elszállítását megakadályozta. Az alsofoku bíróságok büntetendő cselekmény tényálladékát nem találták megállapíthatónak, mert az adóvégrehajtás törvénytelen volt és igy az adóvégrehajtó, amidőn a törvénytelenül lefoglalt ágyneműt elszállítani akarta, hatósági megbízást nem teljesített. Minthogy azonban ezen jogi megállapítás téves, és a jogellenes cselekmény nem menthető, vádlott hatóság elleni erőszak vétségében bűnösnek volt kimondandó. A m. kir. Kúria (1907. március 26-án 2,986/1907. B tő sz. a.) hatóság elleni erőszak büntette miatt vádolt B. Józsefné szül. T. A. elleni bűnügyben következő ítéletet hozóit: Mindkét alsófoku bíróság ítélete a B. P. 385. §. 1. a) pontI jában meghatározott semmisségi okon a B. P. 437. §. 3-ik bekezdése értelmében megsemmisíttetik, B. I. szül. 1'. A. vádlott a Btk. 165. S-ba ütköző büntettet képező, azonban a 92. §. alkalmazásával a 20. §-hoz képest minősített hatóság ellen erőszak vétségében bűnösnek mondatik ki, melyet az által követett el, hogy 1905. május 26-án a nála lefoglalt zálogtárgyak elszállítása végett megjelent Sch. G. községi bírót hivatalos eljárása közben mellbe lökte és ekként tettleg bántalmazta és ezért a Btk. 165. §-a alapján a 92. §. alkalmazásával az ítélet foganatbavételétől számítandó egy (1) napi fogházra ítéltetik, valamint a felmerült 20 kor. és a még felmerülendő bűnügyi költségnek az államkincstár részére a fennI álló szabályok értelmében leendő megfizetésére köteleztetik, — ezek a bűnügyi költségek azonban egyelőre behajthatatlanoknak : nyilváníttatnak. Indokok: A kir. itélő-tábla másodfokú ítélete ellen a közI vádló a B. P. 385. §. 1. a) pontja alapján azért jelentett be semmisI ségi panaszt, mert a vádlott terhére bizonyítást nyert cselekmény bűncselekmény tényálladékát alkotja. A kir. it. tábla azt a tényállást fogadta el bizonyítottnak, hogy vádlott Rémborotán 1905. évi máj. 26-án a nála lefoglalt zálogtárgyak elszállítása végett hivatalosan megjelent Sch. G. kisbirót mellbelökte és ezáltal a zálogtárgyak elszállítását megakadályozta. Az alsófoku bíróságok vádlott fentebbi cselekvőségében büntetendő cselekmény tényálladékát nem találták megállapíthatónak azért, mert az 1905. évi április 27. napján fogantositott adóvégrehajtás, mely szerint vádlott birtokában talált két párna és dunna, tehát a szükséges ágynemű lefoglaltatott, törvénytelen volt és igy a községi adóvégrehajtó akkor, amidőn a törvénytelenül lefoglalt ágyneműt elszállítani akarta, hatósági megbízást nem teljesít. Ezen jogi megállapítás azonban téves, mert ebben az esetben a vád szempontjából teljesen közömbös, vajon az előzően foganatosított foglalás szabálytalanul eszközöltetett-e vagy sem; mert a megállapított fentebbi tényekkel szemben vádlott a zálogtárgyak elszállítását akadályozni és illetve a hivatalos kiküldetésben eljárt sértettet tettleg bántalmazni jogosítva annál kevésbbé lehetett, mert vádlott esetleges jogsérelme orvoslását törvényes uton s módon kereshette, jogellenes cselekménye tehát nem menthető s mint ilyen a Btk. 165. §-ban meghatározott hatóság elleni erőszak tényálladéki ismérveit kimeríti, amiért is a közvádló semmisségi panaszának helyadandó. Mindkét alsófoku bíróság ítélete a B. P. 385. §. 1. a pontjában megjelölt semmisségi ok fenforgásánál fogva megsemmisítendő és a B. P. 437. §. 3-ik bekezdéséhez képpest a) törvény nek és a bűnösség fokának megfelelő ítélet hozandó volt. A büntetés kiszabásánál a Btk. 92. §. alkalmazását és azzal kapcsolatosan a 20. §. rendelkezésére való figyelemmel a cselekménynek vétséggé lett minősítését vádlott büntetlen előélete, felhevült lelki állapota és a bántalmazás csekélyebb foka mint nyomatékos enyhítő körülmények tették indokolttá. Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából. Rendezi és közli TÓTH GYÖRGY dr. tanácsjegyző. 4. Lehet-e árverést rendelni oly adó és illeték behajtása iránt, mely a költségvetési fórvény nélküli évet megelőző időből való és a végrehajtási zálogjog már az előző időben be is volt kebelezve*} 34. t. ü. é. m. Oly állami adó és illeték behajtása iránt, mely a költségvetési törvény nélküli évet megelőző időből való és a véghajtási zálogjog már az előző időben be is volt kebelezve, árverést elrendelni nem lehet. (4,898/905, J-,900/1905, 211 900, 0,016/195/1- szám.) 14& §. A kikiáltási ár megállapítása. Az ingatlanoknak időközben történt telekkönyvi megosztása esetén — az egész ingatlanról kiállított értékbizonyítvány alapján — az árverés el nem rendelhető. (Az indokolásból az állapitható meg, hogy az ingatlannak elárvereztetni kért részének értéke a 400 K. értékhatárt túlhaladta) (290/1905. I. szám.)