A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 1. szám - A lengyel büntetőjogi irodalom fejlődése

2 AJ heti, az 1874: XXXIV. t.-c. 54. §-a értelmében azért nem vehető figyelembe, mert a felek azt írásba nem foglalták, vissza kellett utasitani. A másodbiróság ítéletét azonban a m. kir. Kúria a következő indokokból hagyta helyben. Alperes beismeri, hogy felperes mint állandó ügyvédje képviselte őt P. J. elleni 336 K tőke s jár. iránti váltóügyében, az ügy vitelével felmerült készkiadások mellett azonban az ügyvédi clij fizetését azón az alapon tagadja meg, mert felperessel állítólag abban állapodott meg, hogy ügyvédi dijra az csak annyiban tarthat igényt, amennyiben azt az ellenféltől behajthatja, ami azonban a kérdéses ügyben lehetetlen volt. Minthogy azonban az 1874: XXXIV. t.-c. 54. §-a értelmében az ügyvédnek az általa megbízója érdekében teljesített munkálatokért dij jár, minthogy továbbá a most idézett szakasz érteimében a dij- és idővesztés kárpótlása szabad egyezkedés utján is határozható meg ugyan, de az e részbeni előleges egyezkedés érvényességéhez okirat szükséges; és minthogy ezen rendelkezés helyes értelme szerint a birói megállapítástól eltérő megállapodás érvényességéhez abban az esetben is megkívántatik, hogy a felek megállapodásukat irásba foglalják, ha az ügyvéd dijának és időveszteségének kárpótlásáról saját felével szemben előzetesen lemond ; minthogy végre a valódisága tekintetében nem kifogásolt G) alatti okiratban, mely szerint felperes alperes képviseletét elvállalta, az alperes által állított kikötésről szó sincs, alperes pedig más idevágó okiratot be nem mutatott: őt a kérdéses ügyben felperes részére felmerült ügyvédi dijak és kiadások megfizetésére kötelezni kellett. Kereskedelmi, csöd- és válíó-ügyekben. Alperes elleniratában a V. T. 85. S-a alapján az alapperben nem érvényesített azzal a kifogással is élt, hogy a kereseti váltónak 1899, december 27-én történt megovatolása óta nem kevesebb mint 5 év telt el, ezt a kifogást pedig az ujitott perben az 1868. évi LIV. t.-c. 320. §-ának utolsó bekezdése érteimében megtehette. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék (1905. március "29-én 23,832. V. sz. a.) Fromm Lajos dr. ügyvéd által képviselt B. B. mint V, Pál jogutódaként fellépő B. B. örököse felperesnek, V. M. dr. ügyvéd által képviselt M. N. alperes ellen 2,000 K. tőke és jár. iránti ügyében következő íteletet hozott: A kir. törvényszék a perújításnak helyt ad, de felperest perujitási keresetével elutasítja és kötelezi, hogy alperesnek 156 kor. perköltséget 3 nap és végrehajtás terhe alatt fizessen. Indokok : B. Sz. és társai, azok közt M. N. alperes ellen az 1900. évi március 15-én 32,039. sz. a. hozott sommás végzéssel, illetőleg az 1902. évi augusztus 11 én 78,622 számú ítélettel és az 1903. évi január 22-én 3,634 sz. a. hozott másodbirósági végzéssel befejezett perben, felperes azon az alapon élt perújítással, hogy M. N. alperes egy és ugyanazon személy, a kifogásokkal élt M, N.-ral és hogy a kereseti váltón láthattó «M. N.» forgatói aláírás a most nevezett alperestől származik. Felperes perujitási keresetének ezen előadásait, mint a per lényegére vonatkozó uj bizonyítékokkal a B. alatti okirattal és tanukkal valamint az aláírás valódiságára vonatkozó főesküvel kívánta bizonyítani. Minélfogva a perújításnak ezen uj bizonyítékok és az 1881. évi LIX-. t.-c. 69. §-ának 2-ik pontja, s a váltóeljárási rendelet 43. §-a alapján helyt kellett adni, mert alaptalan alperesnek a váltóeljárási rendelet 44. §-ára alapított az a kifogása, hogy összes előzői elleni igényei elévülés következtében elenyésztek. Alaptalan az a kifogás azért, mert a budapesti m. kir. államrendőrség főkapitányi hivatalának 98,206/904. sz. a. beérkezett átiratából kitünőleg M. N., M. N.-ral azonos személy lévén, alperes nem védekezhetik azzal, hogy az alapperben jóhiszemüleg járt el. Az ügy érdemét illetőleg s annak előre bocsátásával, hogy a kir. törvényszék M. N.-nak M. N.-ral való ugyanazonosságát a m. kir. államrendőrség főkapitányi hivatalától 98,206/904. sz. a. beérkezett átirata szerint bizonyítottnak találta, a periratok nyomán megállapítható, hogy az 1899. évi december hó 22-én lejárt és ugyanazon hó 27-én óvatolt váltóra alapított kereset az alperes, mint forgató ellen 1900. évi március 13-án, tehát a 3 hónapi elévülési időn belül adatott be, de felperes, illetőleg jogelődje a 32,039/900. sz. a. hozott sommás végzésnek sikertelen kézbesítése tárgyában hozott végzésnek az ő részére 1900. évi március 24-én való kézbesítése után csak 1902. évi iunius 10-án tett joglépést, amikor a sommás végzésnek alperes részére való kézbesítése iránti kérvényt 63,794/902. sz. a. benyújtotta, minek folytán a sommás végzéssel ellátott kereset alperesnek tényleg csak 1902. évi június 25-én kézbesittetett. Ezek szerint az alperes elleni visszkereseti jog elévült, mert a V. F. 85. §-a 1-ső pontjának megfelelően a forgató elleni visszkereseti jog 3 hónap alatt évül el, jelen esetben pedig az 1900. évi március 13-án beadott keresettel az 1899. évi december 22-én lejárt s ezen hó 27-én óvatolt váltóra nézve az elévülés félbeszakittatott, ez a félbeszakított elévülés azonban a sommás végzés kézbesítésének sikertelensége tárgyában hozott 74,835/900. sz. a. végzésnek felperes, illetőleg jogelődje részére 1900 március 24-én történt kézbesítésével újra kezdetét vette. Minthogy pedig ettől az időtől 1902. évi június 16-ig, mikor felperes 63,797/902. sz. a. beadott kérvénynyel a sommás végzésnek alperes részére való kézbesítését kérelmezte, felperes joglépést egyáltalán nem tett, OG ebből kétségtelenül következik, hogy a 3 hónapot meghaladó ido folytán felperesnek alperes elleni visszkereseti joga elévülés által elenyészvén, felperest alperes elévülési kiíogása folytán perujitási keresetével elutasítani, s mint pervesztest a prts. 251. ij-a alapján a perköltség viselésére kötelezni kellett. A budapesti kir. ítélőtábla (1905. szeptember 21-én 1,522/905. V. sz. a.) következő Ítéletet hozott: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének egyedül felperes által felebbezett részét megváltoztatja, s a perköltségre vonatkozó intézkedés hatályon kivül helyezése mellett kimondja, hogy a felperes keresete elévülés okából el nem utasítható, s ehhez képest utasítja a kir. törvényszéket, hogy jelen Ítélet jogerőre emelkedése után hozzon a per érdemében, a költségek viselésének kérdésére is kiterjedő ujabb határozatot. Indokok: A 32,039/1900. szám alatt B. Sz., M. X. és társai ellen kibocsátott sommás végzés ellen M. N. azon az alapon adott be kifogásokat, hogy a kereseti váltón lévő forgatói névaláírás nem tőle származik. A kifogások folytán megtartott tárgyalás folyamán felperes azt adta elő, hogy ö nem M.-et hanem M. Nándort perelte, minek folytán aztán az 1902. évi augusztus hó 11-én 73,622/902. szám alatt hozott első és az 1903. január 22-én kelt 3,643/902. számú másodbirói végzésekkel M. N. javára költség fizetésére köteleztetett. A sommás végzés azonban M. N.-ral szemben továbbra is hatályban maradt. E közben felperes 1902. évi június 16-án 63,794 902. szám alatt azon az alapon, hogy M. és M. N. egy és ugyanazon személy, a sommás végzésnek újbóli kézbesítését kérte s ennek megtörténtével pedig arra való tekintettel, hogy imént nevezett ujabb kifogásokkal nem élt, ellene végrehajtást is vezetett. Azonban a kir. ítélőtábla 1904. évi április hó 12-én 886/904. V. szám alatt kelt s felperesnek 1904. május 4-én kézbesített végzésével felperest végrehajtási kérelmével elutasította, és kimondotta, hogy a 32,039 900. számú sommás végzés ujabb kereset nélkül jogerős marasztaló határozatnak nem tekinthető. A felperes által ily előzmények után az 1904. évi június 22-én indított, perújításnak címzett kereset tehát lényegileg arra irány.ulónak tekintendő, hogy állapíttassák meg, hogy M. N. egy és ugyanazon személy a kifogásokkal élő azzal a M. N.-ral, aki személyugyanazosságát rosszhiszemüleg eltagadta és hogy ennek folytán a 32,039/902. számú sommás végzés a jelenben magát már M. N.-nak nevező alperes ellen meghozatottnak veendő. Tekintve pedig, hogy a budapesti magy. kir. államrendőrség főkapitányi hivatalának 38,796/904. szám alatt kelt értesítése szerint M. és M. N. egy és ugyanazon személy, s így ennek alapján a sommás végzésben megnevezett M. N.-nak a kifogásokkal élő M. X.-rali személyugyanazonossága megállapítható ; tekintve, hogy ily körülmények között a 32,039/900. számú váltóvisszkeresettel folyamatba tett perben a M. X. ellen intézett valamennyi joglépés a magát M. N.-nak nevező jelen perbeli alperes személye ellen intézettnek veendő, s a per adatai szerint az emiitett kereset megindítása óta közbeesőleg sem folyt le olyan 3 hónap, mely alatt az alperes mint váltóadós ellen intézett joglépésekben szünetelés esete állott volna elő, s így a kereseti váltón forgatói minőségben szereplő, állítólagos névaláírása alapján köteleztetni kívánt az ezen aláírásának valótlanságát vitató alperes irányában a felperes váltókereseti jogának elévülése nyilván be sem állhatott: az elsőbiróság ítélete felperes által felebbezett részének megváltoztatásával, a rendelkező rész értelmében volt határozat hozandó. A m. kir. Kúria (1906. évi október hó 17-én 1,430. V. sz. a.) következő ítéletet hozott: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítéletének felperest perujitási keresetével elutasító és őt perköltség fizetésére kötelező rendelkezését hagyja helyben. Indokok: A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítéletének felperest perujitási keresetével elutasító és őt perköltség fizetésére kötelező rendelkezése volt helybenhagyandó megfelelő indoklása alapján és azért, mert alperes elleniratában a V. T. 85. ij-a alapján az alapperben nem érvényesített azzal a kifogással is élt, hogy a kereseti váltónak 1899. december 27-én történt megóvatoltatása óta nem kevesebb mint 5 év telt el, e kifogást pedig az ujitott perben az 1868. évi LIV. t.-c. 320. §-ának utolsó bekezdése értelmében megtehette és abban a kifogásban bennfoglaltnak tekintendő az iratokból kitűnő az a körülmény is, hogy a sommás végzésnek alperes részére sikertelen kézbesítése tárgyában hozott 34,335/900. sz. végzésnek, a felperes jogelőde részére 1900. március 24-én történt kézbesítésétől számított 3 hó elteltével, 1902. június 16-án tett csak joglépést a felperes jogelőde a sommás végzésnek alperes részére való kézbesítése iránt. Az állandó veszélylyel nem járó üzem tulajdonosa az üzemében előfordult balesetért csak akkor felelőSj ha a baleset megelőzésére szükséges valamely óvintézkedést elmulasztott volna, vagy öt alkalmazottjainak megválasztása és alkalmazása körül gondatlanság terhelné. (A m. kir. Kúria 1906. nov. 2. 8,370/905. sz. a. IV. polg. t.) Maga az a körülmény, hogy egy iparüzemben a baktériumos fertőzés lehetősége nagyobb fokú is, amennyiben fertőző anyagok, bőrök lehetnek a feldolgozás tárgyai, ezt nem teszi állandó veszélylyel járó iparüzemmé, amiért is a munkaadó azért,