A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 11. szám - Magyar jogi monográfiák

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 11. számához. Budapest, 1907. március 17. Köztörvényi ügyekben. Kölcsönadott részvényeknek megállapított időben kötelezett vissza nem szolgáltatása esetén a kötelezettséget megszegő fé1 az időközi árfolyamcsökkenés következtében beállott kárt viselni tartozik, hacsak nem bizonyítja, hogy a visszaadási határidő meghosszabbittatott. A budapesti kir. törvényszék (1905 január hó 25-én 47,123. P. sz. alatt) N. A. dr. ügyvéd által képviselt U. A. felperesnek, H. F. dr., ügyvéd által képviselt G. T. illetőleg ennek a per folyama alatti elhalálozása után perbe vont örökösei, nevezetesen az özv. G. A.-né I. I. gyámsága alatt álló kkoru G. A., G. B. és E. alperesek ellen 6,000 K tőke és jár. iránt következő ítéletet hozott: Alperes köteleztetik, hogy felperesnek huszonöt darab «Magyar ipar- és kereskedelmi bank» részvénytársasági részvény ellenében 6,000 K (hatezer korona) tőkét, ennek 1902 február 20-tól járó 5u/(1-os kamatát és 432 K 30 f. perköltséget 15 nap alatt és végrehajtás terhe mellett fizessen. Alperes viszonkeresetével elutasittatik. Indokok: Nem vitás a felek közt s 2/. a., illetve B/. a. levéllel is igazolva van, hogy alperes 40 drb iparbankrészvényét 1901 február 15-én azzal a kikötéssel adta kölcsön felperesnek, hogy 30 napon belül felperes a részvényeket visszaadni, alperes pedig a felperes által biztosítékul adott6,000 K-t s 12 drb aszfaltrészvénytársasági részvényt visszaszolgáltatni köteles. Az a körülmény, hogy a 40 drb iparbankrészvény nem az alperes birlalatából, hanem a «Magyar jelzáloghitelbank* letétéből adatott kölcsön, nem változtat a dolgon, minthogy a letét fölött alperes rendelkezhetett s rendelkezett is. Nem vitás továbbá, hogy a kikötött 30 napon belül, vagyis 1901. március 17-ig a kölcsönvett 40 darab részvény közül csak 15 darab adatott vissza a 12 darab aszfaltrészvény ellenében, mig a további 25 drb iparbankrészvény a haszonkölcsön ideje közben Cs. L. dr. nevére íratván, ennek hitelezői által lefoglaltatoít. Ezen lefoglalás következtében a 25 drb iparbankrészvény sem 1901 március 17-én, sem az alperes állítása szerint újból adott 4 heti halasztás leteltével a jelzálogbankba vissza nem helyeztetett, hanem csak az alperes által indított igényper befejezte s a részvények elértéktelenedése után bocsáttatott újból, 1902. február 20-án, alperes rendelkezésére. Ezen tényállásra felperes keresetét, alperes viszonkeresetét alapítja. A felperesi előadás szerint alperes azzal, hogy az igénypert a saját neve alatt indította, valamint kifejezetten is hozzájárult ahhoz, hogy az igényelt 25 drb iparbankrészvény csak az igényper befejeztével szolgáltassék vissza s így 1902. február 20-án a részvényeket visszafogadni, a biztosítékul kapott, illetve a letéteményes jeizáloghitelbanknál alperes számlájára irt 6,000 K összeget visszaadni tartozott. Az alperesi viszonkereset pedig arra van alapítva, hogy alperes az igényper dacára a részvények visszaadására csak 1901 március 17-ikét követő 4 heti, tehát 1901 április 14-ig terjedő halasztást adott, minthogy pedig a részvények ekkor vissza nem adattak, az 1901 április 14-től kezdve beállott értékcsökkenésért felperes helytállani tartozik. Ugy a kereset, mint a viszonkereset elbírálása szempontjából kétségtelen tényként megállapítandó volt, hogy felperes a 25 drb részvény visszaadásának teljesítésében 1901. április 14-ével késedelembe esett, s megállapítandó volt az is, hogy ezen késedelem oka kizárólag felperesnek rovandó fel, minthogy felperes volt az, ki a neki kölcsönadott részvényeket Cs. L. dr. nevére íratta s ezzel okozta, hogy ezen részvények ennek hitelezői által lefoglaltattak s kellő időben vissza nem adathattak. Azonban másrészről meg kellett állapítani, hogy sem a részvények lefoglaltsága, sem a fölöttük folyó igényper semmikép sem akadályozta azt, hogy felperes akár 1901 márc. 17-én vagy április 14-én. akár bármely későbbi időpontban a részvényeket felperesnek vissza ne adh assa. Nem ugyan egyidejűleg a biróifoglalás alatt lévőket, hanem azokat helyettesítő s azokkal mindenképp egyenértékű iparbanki más részvényeket, melyek minden nehézség nélkül akár természetben, akár határidőre szóló tőzsdei kötéssel beszerezhetők lettek volna. Tehát a birói foglalás, mely felperes késedelmének oka volt, nem volt egyúttal a teljesítés lehetetlenségének is oka, s így a kölcsönkapott részvények visszaadásának lehetősége minden percben fennállott. Ha tehát alperes az általa kölcsönadott részvényeket tényleg visszakapni s felettük rendelkezni akart, ugy neki semmi egyebet tenni nem kellett volna, mint az általa állított esedékesség napján 25 drb iparbankrészvény szállítását felperestől akár peren kivüli felhívással, akár keresettel kívánni s ezzel nem kívánt volna lehetetlent, minthogy felperes a bíróilag lefoglalt részvényekkel teljesen azonos papírok szállítására tárgyilag képes s köteles volt. Azonban alperes az őt 1901 ápr. 14-én megilletett részvényeket sem ekkor, sem utóbb nem kívánta, holott a jelen perbeli eset körülményei közt kétségtelen, hogy a teljesítésre való felhívás neki nemcsak joga, hanem kártérítési igényének fenntartása szempontjából egyenesen kötelessége volt. Ugyanis jogszabályt képez, hogy senki károsodásának keletkeztét és folyását tétlenül nézni jogosítva nincs, hanem a maga részéről károsodásának megakasztására minden tőle telhetőt megtenni tartozik. Ha tehát alperesnek 1901 április 14-én tényleg az volt a szándéka, hogy részvényein további értékcsökkenés elkerülése végett túladjon s ha a részvények megtartásával járó kockázatot tényleg tovább viselni nem akarta, ugy az imént közölt jogszabály értelmében kötelessége volt e szándékáról felperest értesíteni s őt a részvények szállítására felhívni s ezzel útját állotta volna annak, hogy a részvények elértéktelenedése bizonytalan időig s mértékig tovább folyjék. Az által, hogy alperes a részvények szállítását az esedékesség napján nem kérte, ő a részvényei árhullámzásának kétféle irányban fejlődhető eshetőségével számolt, vagyis tőzsdei műnyelven olyképp spekulált, hogy a részvényeknek ugy emelkedése, mint esése esetén a vesztességtől menten maradjon, — mert a részvények emelkedése esetén, mint azok tulajdonosa az igényper alól felszabadult részvényeket emelkedett értékben kapja vissza, a részvények esése esetén pedig az értékcsökkenést felperes kártérítési kötelezettségével vélte biztosítottnak. Azonban a más rovásán való ilyféle spekulációnak helye nins s így alperes azt, hogy a részvények visszaadását az esedékescség napján kívánja-e vagy sem, felperessel közölni tartozott s amennyiben felperes a részvények visszaadását, vagy szállítását megtagadta volna, erre való jogát törvényes uton érvényesíteni tartozott volna. Alperes azonban, habár mint az igénybeli felperesnek, a késedelem beálltáról s annak bizonytalan tartamáról kétségtelen tudomása volt, a részvények visszakapására való jogát nemcsak hogy per utján nem érvényesítette, hanem felperest a részvények szállítására fel nem hivta. Kétségtelen, hogy felperes az alperes ezen hallgatólagos eljárásának csakis azt a jelentőséget tulajdoníthatta, hogy alperes részvényeit továbbra is megtartani kívánja, s hogy alperes közömbösnek tartja, hogy a tulajdonát képező részvények akár a birói zár alatt, akár a jelzálogbank letétében várják további sorsukat. Amennyiben pedig alperesnek nem az volt a szándéka, hanem viszonkereseti álláspontja szerint részvényeit a visszaadás esedékessége napján eladni s megtartásuk további kockázatát viselni nem akarta, ugy a fent emiitett jogszabály értelmében kötelessége lett volna a további kockázat /"T viselését s ezzel a károsodás keletkeztét felperesre nézve is meg- /V • akasztani azzal, hogy szándékát szerződéses társa irányában nyíl-/c tan kifejezésre juttatja; semmiesetre azonban nem volt jogai r . ^ ahhoz, hogy ezen szándékát elhallgassa, ha ezt mégis tette, ugy\ >'v ezen elhallgatás a kifejtettekhez képpest nemcsak a jogszabálynak, Nv'j hanem a szerzőédsben álló felek hűségébe vetett bizalomnak oly durva megsértése s a más rovására való spekulációnak annyira nyilvánvaló esete, hogy ezen, bár fenforgott, de elhallgatott szándékát jogszerű kártérítési igény alapjává tenni nem lehet. Meg kellett tehát állapítani, hogy alperes a kölcsönadott részvényeket eladni nem akarta s e szerint árfolyamesésüket éppúgy megszenvedte volna, ha részvényeit a kikötött határnapon vissza is kapta volna. Minthogy tehát alperes károsodása nem abból származott, hogy részvényeit vissza nem kapta, hanem abból, hogy a részvényeit el nem adta s eladni nem is szándékolta s ezért a részvények szállítását felperestől nem kérte, minthogy e szerint felperesnek alperes károsodásában része nincs: alperes tisztára felperes rovására gazdagodnék, ha viszonkeresete értelmében a fedezeti 6,000 K-t azon árfolyamvesztesége megtérítésére fordíthatná, mely őt az esetben is érte volna, ha felperes késedelembe nem esik. Nem fogadható el alperesnek az a védekezése, hogy a részvényei visszaadása s eladása iránt azért nem intézkedett, mert a fedezeti 6,000 K arra a célra szolgált, hogy árfolyamveszteségtől biztosítsa. Azonban a 6,000 K összegnek ilynemű rendeltetése meg van cáfolva a 2 /. a. okirattal, mely szerint a 6,000 K minden árfolyamváltoztatásra való tekintet nélkül adandó vissza felperesnek a részvények ellenében, azt pedig, hogy a 6,000 K rendeltetése tekintetében a késedelem beálltával a 2-/. a. levéltől eltérő ujabb megállapodás létesült volna, alperes nem bizonyította; ily megállapodás hiányában pedig nem vélelmezhető, hogy felperes hallgatólag hozzájárult volna ahhoz, hogy a 6,000 K alperes fedezetére szolgáljon. S ezzel alperes a felperes által nyújtott biztonság mellett, tehát felperes veszélyére spekulálhasson. Megállapítandó tehát, hogy a 2-/. okiratban emiitett